Lehet más a perpatvar, nem csak Sallai R. Benedek mentén szakadhat a párt
Lemondott az LMP elnökségének négy tagja, hogy elérjék a rendkívüli tisztújítás kiírását – egyes hírek szerint olyan súlyosak az ellentétek, hogy fennáll az újabb pártszakadás lehetősége. A helyzet egyértelmű, hiszen Sallai Róbert Benedek folytatja nyilvános ámokfutását. Először is mindenkitől bocsánatot kért például az ATV Egyenes beszéd című műsorában, majd sorozatban nekiment saját pártja vezetőinek. A titkári posztjáról továbbra sem mond le és az LMP-ből sem fog kilépni.
„Lehet, hogy hozzájárultam ahhoz, hogy felborult” – ismerte el végül a politikus a Hadházy Ákossal kapcsolatos incidensét, azt azonban visszautasította, hogy megütötte volna.
Ennek ellenére is bocsánatot kért Hadházytól és a családjától is. Persze Sallai ezt már megtette írásban is, igaz, akkor is inkább a visszatámadott, és nem is csak egyszer. Szerinte ugyanis nem úgy sikerült a kampány, ahogy szerették volna, ahogy az sem tetszett neki, hogy a választások után arról kellett magyarázkodni, amit a társelnök mondott róla és Schiffer Andrásról.
Mindezek ellenére azonban nem akar sem lemondani, sem kilépni a pártból, de ha a megfelelő LMP-s testület így határozna, akkor méltósággal viselné és elfogadná a döntést.
Sallai legfőbb kritikái Hadházyt és a párt társelnökét, Szél Bernadettet érintik. Hadházy például szerinte annak ellenére folytatott tárgyalásokat a többi ellenzéki párttal a visszalépésekről, hogy az LMP összes döntéshozó szerve ezt elutasította. Sőt, szerinte a társelnökök csak arcai pártnak, nem ők a politikai irányítók, Kanász-Nagy Mátét, a párt szóvivőjét pedig vagy félrevezették, vagy csak simán tévedett, mert nem volt elnökségi döntés a visszalépések mögött.
A 168 Óra információi szerint azért nem volt elnökségi döntés, mert Sallai keresztbe tett annak, holott az LMP-vezetés már a választások előtt egyértelműsítette, semmiféle retorzió nem érheti a visszalépőket.
Ám az ellentmondás nem a visszalépés-hisztiben gyökerezik, mélyebben van. Sallai szerint ugyanis Szél az ő kritikái miatt dönthetett úgy, hogy távozásra szólítja fel abból a pártból, amelynek ő az alapítója. Amit Ron Werber (az MSZP volt kampánytanácsadója, aki most egy időn át az LMP felkészülését irányította az április 8-i parlamenti választásokat felvezető kampányban – a szerk.) elkezdett felépíteni – vélte –, az az értéknélküliség felé mutat.
„Gyurcsány Ferencet el kell felejteni, mert hiába úriember és engedi maga elé a hölgyeket a parlamentben, aminek a közelébe megy ellenzéki oldalon, annak vége” – mondta a távozó, kedden már parlamenti irodáját pakoló országgyűlési képviselő. Sallai már jóval korábban bejelentette, hogy 2018-ban kivonul a politikából.
Már csak ezért is érthetetlen, hogy mégis ő a szószólója a vitának, amely a brazil futball dinamikáját kölcsönözheti egy újabb LMP-szakadásnak. Sallai ugyanis jelenleg az országos pártelnökség titkára, ami forrásaink szerint meglehetősen nagyhatalmú pozíció. Abba körbe tartozik, amelyet pártberkekben Schiffer Andráshoz szokás kötni. Hadházy Ákos, a választások éjszakáján leköszönt társelnök kifejezetten őt és Schiffert nevezte meg, mint annak kerékkötőjét, hogy az LMP érdemben koordináljon az egyes választókörzetekben a többi ellenzéki párttal. Hadházy szerint Sallai és Schiffer milliós perekkel fenyegette a visszalépni szándékozó jelölteket – cserébe Schiffer perrel fenyegette meg Hadházyt, állítva, semmiféle köze a dologhoz.
Hadházyt az egyik ilyen fegyelmin bántalmazták, a párt társelnökét kórházba szállították az incidens nyomán. Az esetről a 168 Óra az elsők között számolt be, a helyszínen jelen lévő forrásunk döbbenten konstatálta, hogy Sallaiban milyen indulatok tombolnak. Párttársai szerint hetek óta.
Sokan értetlenül állnak az előtt, miért akkora probléma a párttitkárnak, hogy a visszalépők több helyen egyértelműen megakadályozták azt, hogy a Fidesznek még több képviselőhelye legyen.
Volt, aki egy, az Átlátszón minap megjelent cikket is az okok közé sorolt, miszerint a Miniszterelnökség Széchenyi Programirodája felügyeletével egy 2,81 millió eurós, azaz 875 millió forintos uniós finanszírozású, határokon átívelő program részese a Sallai által vezetett túrkevei Nimfea Természetvédelmi Egyesület.
Ám az LMP problémáit nem a sosem volt verekedés, még csak nem is az amúgy visszavonulófélben lévő Sallai, hanem annál sokkal súlyosabb ütések okozzák jelenleg. Keddre az LMP pártvezetése elveszítette határozatképességét, négy elnökségi tag is lemondott.
Ungár Péter, Schmuck Erzsébet, Ferenczi István és Ábrahám Júlia is távozott a párt vezetéséből.
Hadházy ezt már a választás másnapján megtette.
A lemondásokkal a rendkívüli tisztújítást akarták kikényszeríteni, hogy a párt mielőbb rendezhesse a belső feszültségeket. Így egy új elnökségnek lesz feladata, hogy a pártot elkezdje felkészíteni az önkormányzati választásokra és az európai parlamenti választásokra és amellett egy átfogó alapszabály-módosítást hajtson végre. Nagy kérdés, ki kap felhatalmazást, s hogy valójában mire. A párt egyik szárnya ugyanis a függetlenség híve, a másik viszont hajlandó lenne nyitni a baloldal felé. Hogy melyik oldal kerekedik felül, az a tisztújító kongresszus döntheti el, amelyet várhatóan május 27-re hívnak össze.
Az Index is arra jutott, hogy az ideológiai viták eredményezte identitásválság sokkal régebbre vezethető vissza. Az LMP identitásának egyik fő eleme volt Schiffer András irányítása alatt a politikai oldalaktól való távolságtartás, „a függetlenségi doktrína”, ahogy Schiffer előszeretettel nevezte. Ennek lényege az volt, hogy
az LMP kritizálta ugyan az Orbán-kormányt, ám ez nem jelentette, hogy azonosul az MSZP–DK jelentette baloldallal, sőt, a szocialistákat és az kormányzásukat Schiffer olykor még vehemensebben is támadta.
Az LMP középen álló – és jobbközép, azaz konzervatív, demokrata szavazókat célzó stratégiáját először 2012 körül veszélyeztette egy másik stratégia, a Szabó Tímea–Karácsony Gergely–Jávor Benedek-féle párbeszédes platform, amely először Bajnai Gordonnal, majd végső soron az MSZP–DK-val való összefogásban látta Orbán Viktor legyőzésének kulcsát. A párbeszédesek végül 2013-ban távoztak a pártból, az LMP pedig maradt a függetlenségi doktrínánál, a 2014-es választáson egyedül indult, senkivel nem fogott össze, senki javára nem lépett vissza.
A már ekkor is meglévő belső feszültségek nemcsak a döntéshozatali mechanizmusok miatt, hanem nagyrészt épp Schiffer személyiségéből fakadóan többször nyilvánosságot kaptak az elmúlt évek során, s ezek a viták döntően épp a már említett szavazóbázist, valamint az LMP nyitottságát érintették. Schiffer ugyanis következetesen ellenállt bárminemű nyitási kísérletnek, éppen ezért már az egykori pártvezető belső konfliktusaira utalhatott az is, hogy 2012-ben a Schifferrel közeli viszonyban lévő Kukorelly Endrét megpuccsolták a szintén az LMP-frakcióvezetőt támogató Pest megyei vezetésből, 2014-ben pedig Vágó Gábor is hasonló sorsra jutott. Pár hónappal később, a parlamenti választás előtt Schiffer már egyenesen irányíthatatlannak nevezte az LMP struktúráját.
Már nagyon más a lehet másSchiffer a vezetői posztokról és a képviselői mandátumról való lemondását bejelentő 2016-os Index-interjúban sok egyéb mellett arról is szólt, hogy az LMP felett „nagyjából 8-10 százalék körül egy szervezettségi-erőnléti üvegplafon van, tehát hogy Kisvárdától Körmendig jelen van-e a párt, mint ahogy jelenleg nincs”. Maga az interjú készítője elemezte úgy a beszélgetést nem sokkal később, hogy Schiffer hihetetlenül elégedetlennek tűnt az LMP támogatottságával, szellemi sivárságával, szervezeti kultúrájával, és saját vezetői hatalmának korlátaival. Schiffer akkor úgy döntött, hogy az LMP társelnöki posztjáról június 1-jével, mandátumáról augusztus 31-gyel mond le, és nem indul a 2018–19-es választásokon sem. Visszament ügyvédnek. És most sem tervezi a visszatérést. Ennek ellenére aktívan elemzi a helyzetet, így a csütörtökön megjelenő 168 Órában Schiffer már arról beszél, hogy számára a werberi stratégia során ősszel kialakult arculati, pozicionálási fordulat nehezen emészthető volt.
Úgy véli, ennek lényege az volt, az LMP ráhajtott az MSZP és a DK szavazótáborára.
Mindehhez érdemes felidézni, 2010 után a korábbi liberális irányultságon szorítva az LMP a Fideszből kiábrándult, zöld-elkötelezettségű konzervatívok pártja kívánt lenni, Schifferrel legalábbis. És az ő távozása után is lehetett hallani személyes befolyásáról, amely a zöldpárt tagságát, jelentősebb döntéseit jellemezte és meghatározta. Ráadásul nem vonult teljesen vissza a nyilvánosságtól, ami néha – mint például a Jobbik béruniós kezdeményezésének aláírásakor – sokakban megütközést kelthetett.
Néhány hónapja a 168 Órában Lakner Zoltán írt az LMP szervezeti kudarcai és kényszerei kapcsán arról, hogy bizonyos elemzők szerint az LMP „minimális infrastrukturális hátteréhez képest igen jó eredményt ért el” 2010-ben és 2014-ben. Ez a bizonyos „mihez képest” azt jelenti, hogy az LMP-nek 2015-ben, fél évtized parlamenti jelenlétet követően csak 33 helyi szervezete volt, ennél még a PM és az Együtt is többel rendelkezett. Kérdéses, hogy ezen Schiffer távozása után ez miként alakult. Lakner ugyanakkor azt is megállapította, hogy
az erősen foghíjas társadalmi és szervezeti lefedettség különösen indokolttá tehetné az LMP számára, hogy szövetségeseket keressen.
Csakhogy erre a párt kizárólag egy szintén szervezetlen, friss párt, az Új Kezdettel kötött megállapodás révén kívánt „rágyúrni”, a választási eredmények ismeretében nem túl sikeresen. Mindennek az is oka lehet, hogy
az LMP-kampány teljesen félresiklott.
Kizökkentette Karácsony miniszterelnök-jelölti megjelenése, ahogyan pár hétre rá a szövetségkötési kényszerek, főként a hódmezővásárhelyi időközi választás után beindult esélyesség diskurzus is. Eközben az egyértelmű volt, hogy az LMP-n belül Schiffer visszavonulása után sem kérdőjelezték meg hangosan a különutasság stratégiát. Hiszen aki ellene volt, távozott Karácsonyékkal. A külön indulásról szóló határozatot 2016-ban épp az új társelnök, Hadházy Ákos javaslatára ismét megszavazták.
Az Index szerint noha 2017 elején még úgy látszott, a Botka László által meghirdetett új szociáldemokráciával az LMP vezetése tudna kompromisszumot kötni, a paktum, az együttműködés nem jött létre – több okból sem. Aztán az LMP-ben elindult egy másik folyamat, amely a 2018-as választásra komoly hatással bírt. Amikor az LMP-ben látták, hogy a Botka-sztori nem működik, az MSZP bomlik, és csökken a népszerűsége,
a párt vezetőiben felmerült, hogy talán nem is kell összefogni az MSZP-vel, bőven elég, ha elszipkázzák tőlük a baloldali szavazókat.
Az LMP vezetése a választási eredményvárón – Szél Bernadett nem mondott leEz éppen ugyanaz, amiről Schiffer beszél, s ami egyértelmű gátja volt bárminemű korrdinációs, vagy visszalépési megállapodásnak a baloldallal. Az LMP tehát a politikai baloldal felé fordult az MSZP–DK-val, sőt a Jobbikkal is versenyezve, miközben a párt vezetői ezt nem igazán kommunikálták sem belülre a tagoknak, sem kívülre a választóknak. Ráadásul az LMP programja sem kifejezetten baloldali, erről épp a 168 Órának adott interjúban vallott a szakmai anyag szerkesztője, Lányi András.
A zöldpárthoz közelálló értelmiség ráadásul kifejezetten értetlenül állt és áll a baloldali fordulat előtt, ahogyan azt az alig szándékolt célt is értetlenül szemlélték, ahogyan a választási koordinációs idején cikk-cakkozott az LMP-vezetés.
Már decemberben kiérződött a feszültség, mindezt stratégiai és személyeskedő viták követték a pártban, aminek eredményeként többen szándékosan háttérbe húzódtak, de olyan is volt, aki egy az egyben lelépett. „Az utolsó schifferista is távozott az LMP vezetéséből” – értékelte a 168 Órának egy zöldpárti forrás egyébként még épp december elején a hírt, hogy az LMP-ből kilépett Jancsó Andrea, az ellenzéki párt IX. kerületi képviselője. Jancsó azt nyilatkozta, azért döntött így, mert szerinte megváltozott a párt irányvonala. Ekkortájt került nyilvánosságra az LMP országos listája is, amelynek első, bejutási reményekkel is rendelkező szereplői egyértelműen nem az első vonalas „schifferista” irányvonalba tartoztak, sőt, az egykori pártvezetővel rendszeresen konfrontálódó, sokak szerint Ungár Péter most lemondott elnökségi tag által protezsált Baranya megyei alapszervezet is igen jól reprezentált.
Ám a balra nyitni vágyó, vagy csupán baloldali szavazókat elhalászni kívánó politikai front is megbomlott. Míg Szél és Ungár tartotta magát az őszi stratégiához, vagyis csak olyan megállapodást tudott elképzelni, amelyben nem játszanak alárendelt szerepet (vagyis kvázi egy-egy arányban lépnek vissza egymás javára a pártok), addig Hadházy a tömeges visszalépést sürgette Orbán leváltása érdekében. Nem járt sikerrel.
Ahogyan a párt sem, hiszen ugyan a parlamentbe jutás nem volt kérdés, az LMP lényegében a kétharmad okozójaként aposztrofálódik a közbeszédben, legalábbis nagy a veszélye annak, hogy vissza nem lépők válnak bűnbakká.
Ebben a helyzetben kezdődött az összecsapás a párton belül, s hatalmas kérdés, ki keveredik ki belőle győztesen, ha van ilyen. Ha ugyanis az LMP-nek nem lesz egyértelmű az üzenete: hogy miben lehet más, avagy jobbra vagy balra, akkor egy újabb szétmorzsolódás és a törpepárti jövő várhat rá. Egyébként meg hol van ilyenkor Szél Bernadett?
