Lakner Zoltán: Kólabotrány

2019. augusztus 4. 16:38 - szerző: Lakner Zoltán

Néhány napja kint van egy plakátpár a metróban, az egyiken az látható, hogy két szép fiatal felnőtt lány összehajol és kólát isznak, a másikon az, hogy két szép fiatal srác összehajol és kólát isznak. Lehetnének akár testvérek vagy barátok is, csakhogy oda van írva, #loveislove, a szeretet (szerelem), az szeretet (szerelem), ami egy ismert elfogadáspárti szlogen. Te jó ég, akkor ezek az emberek melegek!

Az egyik kormányoldali heccfelület hamarabb kiszúrta ezt, mint mondjuk én, aki pedig igazán érzékeny vagyok a melegügyekre, és metróval is sokat járok. Egy még tőlük is szokatlanul zűrzavaros szövegben az egészet összekutyulták a pedofíliával. Lelkük rajta, miért és hogyan ugrott be nekik éppen ez két-két egymásra mosolygó felnőtt emberről, miként ugyebár a plakátok is éppen azt nem tartalmazzák, amivel a melegeket vádolni szokták, hogy ugyanis rózsaszínű bőrtangában kéjelegnek a nyílt utcán.

Mégis, a felháborodott (megrendelt felháborodást mímelő?) szerzők úgy látják, a reklámot nem a kólagyártó, hanem egyenesen „a homoszexuális lobbi” tetette ki, hogy az üdítőfogyasztáson keresztül rántsa bele a plakátnézegető fiatalokat az azonos nemű emberek közötti szexualitás mételyébe. Hiszen, ha a metróban szabad a melegeknek kólát inni mindenki szeme láttára, akkor már mindent szabad.

Fotó: Merész Márton

Onnan, a túloldalról, Homofóbiából nézve a kólásüveg csak trójai faló. Bár megbélyegezni csak nekik szabad másokat, azért mertem mégis leírni a homofóbia kifejezést, mert úgy tudom, a dolgokat mostanában a nevükön kell nevezni. Különben is, a homofóbia önkéntes deklarációja már megtörtént néhány hete az egyik kormánypárti televízióban.

Arról lehetne beszélgetni, hogyan kapcsolja össze a reklámipar az örömteli pillanatokat egy termékkel, és a fogyasztásukat hogyan köti össze szépnek tartott emberekkel, nekem azonban úgy tűnik, ezt szexuális orientációra való tekintet nélkül szokták csinálni. Tehát ezt a kétségkívül fontos kérdést most félretenném.

És akkor marad az, hogy az üdítős cég megcélzott egy társadalmi csoportot, hogy ők fogyasszák az italukat, a nekik szánt üzenet pedig nagyjából az, hogy szeressétek a kólát, mert ki merünk rakni egy ilyen plakátot nektek, rólatok. A profitérdek világos, mert hát ez egy üzleti vállalkozás, ugyanakkor mégiscsak azt kell állítsa a cég e célcsoportnak, hogy tudomásul vesszük a létezéseteket, kalkulálunk veletek. Hogy ettől meg kell hatódni vagy sem, az kinek kinek a maga döntése, de az egészen biztos, hogy ettől nem a melegek lesznek többen, hanem a kólaivó melegek.

Itt nagyjából vége is lenne a sztorinak, ha nem látszódna, hogy ez csak egy epizód, nem a kezdet, és nagyon nem a vég a hazai LMBT-ellenes nyomulásban. A kormánypártnak van már egy amolyan homofóbiareferense is, aki ezúttal azt az elképesztő áldozatot hozta, hogy amíg kint vannak a plakátok, nem iszik Coca-Colát. Nem akarom elhülyéskedni ezt azzal, hogy én eddig sem ittam semmilyen kólát, és ezután sem fogok, mégis meleg vagyok, mert a lényeg az, hogy Boldog István képviselő újabb értékes felszólamlását ki lehet bővíteni akár kvázi-hivatalos kormánypárti kólabojkottá is. De legalábbis bojkottfenyegetéssé. Békemenet a kóla ellen! Ahogy van már plakátellenes petíció is, amit egy többek által Kreml-közelinek tartott nemzetközi szervezet indított útjára, elvégre nem engedjük, hogy tisztázatlan hátterű nemzetközi hálózatok avatkozzanak a belügyeinkbe.

Lehet fejleszteni is az ötletet, például egy meghatározott szint alatt a pártokat tekintsük olyan kisebbségnek, amelyek nem rakathatnak ki plakátokat és nem is jeleníthetők meg plakátokon. Az ellenzék úgyis hazaáruló. Ja, hogy a politikai plakátok piacával ezt már megcsinálták, tényleg, bocs.

Sok múlhat azon, mit lép a Coca-Cola, ér-e annyit neki ez az üzlet, hogy kiálljon a plakátjai mellett. Álkérdésként az is felvethető, vajon a BKV és plakátértékesítő partnere meghajol-e a kormányoldali akarat előtt.

És lesz itt még alaptörvény-revízió is.

A dolog tétje látszólag az, szabad-e látszaniuk a melegeknek, százezer plakát közül egyen - vagyis kettőn -, szabad-e felvonulniuk 365 napból egyen, ésatöbbi. Valójában azonban a hétköznapok szabadsága, a látszódás, a jelenlét, egyszóval - és most nagyon durvát fogok írni - a normálisan élt élet joga a tét. Jobb kiállni érte, mint a kétségbe vonását elszenvedni.