Miklósa Erika visszavonul

Miklósa Erika meglepő kijelentést tett. 

2024. április 2., 13:34

Szerző:

Miklósa Erika már nem vágyik a színpadra, ezért a visszavonulását tervezi. A népszerű opera-énekesnő úgy érzi ma már inkább átadná a tudását másoknak, mint ahogy a The Voice-ban is tett 2023-ban. Most részletesen mesélt a terveiről.

„Egy új szakasz kezdődött az életemben tavaly, a tanítás és a mentorálás felé kacsintottam, de kacsingatok tulajdonképpen már évek óta. Most pedig már kirajzolódni látszik, hogy ez az életutam. Ha lehet ilyet mondani, az ember egészségesen akar majd egyszer elbúcsúzni a színpadtól, és ez egy nagyon jó jövőkép lehet. Illetve jelen már. A tapasztalatátadás”

– kezdte a Borsnak Miklósa Erika.

Az énekesnő pedig hozzátette, hogy szerinte fontos, hogy az ember szolgálatára legyen a jövő generációjának, hisz a fiataloké a jövő. 

„Úgy gondolom, hogy nagyon nagy szükség van ma ránk. Szerintem a fiatalok el vannak bizonytalanodva, kell nekik az útmutatás, az irányba helyezés. Én abszolút ennek a szolgálatában vagyok és leszek”

– magyarázta az opera-énekesnő. 

Majd a visszavonulásáról is beszélt részletesebben:

„Nem búcsúzkodom, de szerintem, ha egészségesen gondolkodik valaki, akkor nem hiszi azt, hogy ő örökké a színpadon fog létezni. Én szeretnék úgy megmaradni a színpadon emlékként, akire jó volt ránézni, akit jó volt hallgatni. És hát… 35 évig annyit voltam színpadon, hogy én már nem erre vágyom. Az a vágyam, vagyis úgy látom magam a jövőben, hogy fiatalokkal vagyok körülvéve, dolgozunk, ütjük a vasat... És nagyon tetszik ez a kép.”

(Kiemelt kép: RTL)