Kinek az éve lesz?

Oka van annak, hogy már Szijjártó Péter sem mer kétharmados támogatottságról beszélni: ma legfeljebb minden ötödik megkérdezett vallja magát Fidesz-szavazónak. És van következménye is, például a választási regisztráció. (Már december elején kőbe vésték volna, ha a következetes Áder helyett a „motor” Schmitt még az államfő.) A jogfosztó regisztrációs modellnek ugyanis pont az a célja, hogy lehetőleg ezek az „ötödik” választók mind elmenjenek szavazni, a többi négyből – a nyolcvan százalékból – meg minél kevesebben.

Van ok a kormánypárti félelemre: a bizonytalan, a pártoktól távolságot tartó választók jó része a Fideszről vált le, és amint az eddig „csontfideszes” Szolnokon tartott időközi önkormányzati választás is mutatta, létezhet olyan helyzet, amikor többséget képeznek (akkor épp a szocialista jelöltre szavazva) a Fidesszel szemben.

A választások előtti utolsó naptári évre, a regisztrációs kampány előtti (valószínűleg) nyolc hónapra már egyik párt sem olyan állapotban fordul rá, mint amilyen képet a 2010-es választási eredmény mutatott. A Fidesz esetében a legegyértelműbb a helyzet: Orbán Viktor pártja a 2010-es támogatottságnak már csak a töredékét élvezi, és ez egyértelműen a kudarcos kormányzás következménye. A pártelnök-miniszterelnök jobb-, bal- és egyéb kezei sorozatosan mellényúltak, és nagy kérdés, hogy a 2014-es kampányban mit tud a Fidesz ígérni Hoffmann Rózsa oktatáspolitikája után, Matolcsy György gazdaságpolitikája után, a plágiumügyek után, a Közgép után, a vasúttól a kórházakig sorra csattanó lakatok után, a minden korábbi sejtésnél brutálisabb tandíj után. Az egészségügy megmentését, gazdasági növekedést, szolidáris közteherviselést, minőségi közoktatást és a pedagógusok megbecsülését, erkölcsi megtisztulást vagy épp társadalmi mobilitást, nos, azt semmiképp.

Az ellenzéki pártok szintén markáns átalakuláson mentek keresztül. Elemzői szempontból a közelmúlt legizgalmasabb döntését kétségkívül az LMP hozta, amikor – Jávor Benedek és Karácsony Gergely összefogáspárti ajánlatával szemben – Schiffer András különutas koncepcióját fogadták el. Az ökoszociálisok ezzel lemondtak a 2014-es kormányváltó szavazatokról. Mivel az LMP 2014-ben reálisan nem szerezhet egyedül több szavazatot, mint a Fidesz, az MSZP és a Jobbik, illetve Bajnai ma még nem végleges formájú politikai mozgalma összesen, azaz nem fog egyedül kormányt alakítani, kimondható: Schiffer András egy kis ellenzéki frakció vezetésére készül 2014-től. Ez a stratégia veszélyes, így könnyű kiesni a parlamentből. De akár lehet is ötszázaléknyi olyan szavazó 2014-ben, akik 2010 után ismét a „fehér kockát” látják az LMP-ben! Másfelől a döntés véglegességét is érdemes vitatni: ha 2013 első felében az LMP támogatottsága markánsan csökkenne, a kongresszushalmozó ökopárt nyugodtan összeránthat egy újabb csillebérci hétvégét, ahol immár az összefogásra voksolnak a virrasztók. Mindenesetre ki kellett ennek jönni. Meg kellett próbálni. Képzeljük el annak az összefogásnak a működését, amelyet egy épp csak kisebbségben maradt Schiffer András és függetlenségi mozgalma belülről feszít!

Így is épp elég a definíciós kérdés az Együtt 2014 kapcsán. Már a három, markánsan különböző szervezet (a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás) igényeinek összecsiszolása is komoly feladat lesz. Csak egy példa: vajon mi lesz a közös metszete egyfelől Oszkó Péter és Urbán László, másfelől Kónya Péter elképzeléseinek a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjakról? És hogy érthető legyen az elemző dilemmája, egy tesztkérdés: egyébként hány százalékon áll ma az Együtt 2014? Az átmenetiség következménye, hogy elképesztően szórtak a közvélemény-kutatási eredmények, hiszen nem egy párt, hanem egy alig kontúros mozgalom mérését igen nehéz egzakt módon megoldani. Pláne úgy, hogy az LMP visszautasította a csatlakozást, az MSZP pedig saját szövetségi modellt mutatott be. Eddig csak Gyurcsány Ferenc lépett vissza egyértelműen Bajnai Gordon javára.

(A teljes írás a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)