Csernobil-ország

A berendezéseket nagy tudású, a matematikát és a fizikát világszínvonalon művelő szakemberek rakták össze, ám a társadalmat a pravoszláv vallás, az orosz önkényuralom és a bolsevik forradalmat követő Szovjetunió lágerveszéllyel terhes kultúrája vezérelte. Minden műszaki innováció és gazdasági intézmény mélyén ott rejtőzött a muzsikmentalitású társadalom politikai kultúrája. Gyakran idézett mondásaik – „Hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz” és „Bízzál, de ellenőrizz!” – az orosz hétköznapok folyamatosan előbukkanó veszélyeire figyelmeztettek, mely intéseket az életben rendre figyelmen kívül hagyták.

A csernobili reaktort eredetileg katonai célra fejlesztették ki. A berendezés az akkor már működő korszerűbb, vízhűtéses típusokkal összevetve alacsonyabb hatásfokú és nehezebben irányítható, de kellő gondossággal és az előírások betartásával üzemeltethető volt. A katasztrófát egy átgondolatlan, rosszul megtervezett kísérlet váltotta ki: ki akarták próbálni, vajon teljes áramkiesés esetén a rendszer képes-e annyi maradványenergiát szolgáltatni, amely kitart, amíg a dízelgenerátorok működésbe lépnek. Ezért kikapcsolták a biztonsági automatikát, kiiktatták a vészhűtőrendszert és az előírásokat megszegve alacsony szintre csökkentették a teljesítményt. Az események innentől kezdve megállíthatatlanul vezettek oda, hogy 1986. április 26-án 01.23-kor az erőmű négyes reaktora felrobbant.

Csernobil alapvetően arra figyelmeztet: világunkban folyamatosan keletkeznek zavarok, ezek felerősödnek, és szinte szükségszerűen csúszik ki kezünkből az irányítás. A váratlanul előbukkanó vészhelyzetek csak figyelmes, kiegyensúlyozott és óvatos vezérléssel kerülhetők el. Hiába irányítható ugyanis műszakilag jól egy berendezés, ha az azt működtető társadalom és az egyén nem gondosan és nem óvatosan használja. Azokban a társadalmakban pedig, amelyekben a műszaki és szervezeti kultúra, a társadalomirányítási intézmények működési szabályai, az átláthatóság és nyilvánosság, a felelősök ellenőrizhetősége alacsony színvonalú, megnő a robbanás veszélye. Az igazi veszélyforrás az a társadalom, amely nem ismeri fel egy bonyolult világ irányításának nélkülözhetetlen szervezeti és személyi feltételeit. A modern társadalmak az elvárt biztonság érdekében egész sor kockázatot mérséklő berendezést és kiegyensúlyozó intézményt alkalmaznak. A műszaki rendszerekbe tartalék biztonsági eszközöket – pótféket – helyeznek, letiltják a balesetre vezető beavatkozásokat. A vállalkozásoknál kötelező tartalékokat írnak elő és biztosításokat köttetnek. És ezért alkalmazzák a politikában a „fékek és ellensúlyok” rendszerét. Sőt, ahogyan a hatások veszélyesebbek és messze terjedők lettek, a fokozott elővigyázatosság szabálya lett a kötelező. Ha egy akció vagy egy intézkedés a közösséget veszélyeztető kockázattal jár – még ha nincs is egyetértés a tudósok között e veszélyek igazi mértékét illetően –, el kell állni annak megvalósításától, amíg egyértelművé nem válik, hogy a következmények vállalhatók.

A társadalomnak fel kell nőnie ahhoz, hogy biztonságosan mozogjon komplexszé vált világukban. Egy éretlen társadalomban nem ütköznek meg azon, ha a vonatvezető figyelmen kívül hagyja a jelzéseket és kisiklik a vonat. Azt mondják: pech, vagy a sorsra kenik a balesetet. Az érett társadalmakban, ha valaki öngyújtójával fényt csiholva nézi meg, vajon van-e üzemanyag a benzineshordóban, és robbanást okoz, azt őrültnek tartják.

Éppen azért alakult ki a fékek és ellensúlyok rendszere az évszázadok során, mert a társadalom egyre komplexebb és áttekinthetetlenebb lett, és emiatt előre nehezen jelezhető veszélyek bukkantak elő. Ezért működik minden demokratikus társadalom úgy, hogy van parlament és van alkotmánybíróság, van kormány és van független jegybank, van bíróság, van vádló és van védő. És nem véletlen, hogy éppen azok a társadalmak lettek sikeresek és irigyeltek – például Svájc, Hollandia, Svédország, Kanada –, amelyek intézményesen osztják meg az irányítás felelősségét.

Az elmúlt években a Fidesz szisztematikusa „kiiktatta” az állam biztonságos működését szavatoló fékeket és ellensúlyokat. Pontosan úgy járt el, mint Csernobil felelőtlen mérnökei, vagy még inkább az a tolvaj, aki kiszerelte az autó fékét vagy eltulajdonította a vasúti váltó kábeleit. Ám ne feledjük: aki tönkretette a fékrendszert, azt nem elsősorban a néhány ezer forint értékű tárgy eltulajdonításáért büntetik meg. Súlyosabban esik latba, hogy a féket használhatatlanná téve veszélyezteti a járműben ülők életét. Ezért pedig súlyosabb büntetés jár. Orbán Viktor és csapata működésképtelenné tette az állam biztonságos működését szavatoló intézményeket. Amikor eredeti funkciójával ellentétesen működtetik az MNB-t és az Alkotmánybíróságot, az ügyészséget és a közmédiát, ugyanazt teszik – csak az egész társadalmat veszélyeztető méretekben –, mint az a tolvaj, aki a metrószerelvényből kilopja a fékeket. Az állam, amelyre életünket bíztuk, mostantól nem működik biztonságosan. Bármikor bekövetkezhet egy szerencsétlenség. Nem feltétlenül holnap vagy fél év múlva, de a katasztrófa bele van kódolva a társadalmunkba.