Cicciolina távoltartási végzést kért a fiával szemben: Inkább legyen távol tőlem, mint a föld alatt

Cicciolina nehéz időszakon megy keresztül. 

2023. október 5., 10:53

Szerző:

Cicciolina és a fia, Ludwig között annyira megromlott a viszony, hogy a díva még távoltartási végzést is kért a gyermekével szemben.  Sőt, a férfi sokkolóval fenyegette az édesanyját, akinek végül értesítenie kellett a rendőröket. 

„Fáj, hogy van egy fiam, de még sincs. Éjszaka is ezen őrlődök, nem könnyű. Drága húgomnak, Valinak két gyermeke van, szeretik az anyjukat, de ahogy a fiam beszél rólam, az azt mutatja, hogy megváltozott, nincs benne szeretet az irányomba”

– mondta Cicciolina nemrég a Blikknek

Az is kiderült, hogy Ludwig most orvosi kezelés alatt áll, és a díva bízik benne, hogy a fiával egy napon rendeződik a helyzetük. 

„Most minden az ő akaraterején múlik, és én bízom benne, hogy visszakapom a régi Ludwigot. Nincs nap, hogy ne jutna eszembe, a gondolataim újra és újra nála járnak. Hiába, a vér nem válik vízzé, a szeretet nem múlik el. Az egyik barátnőm azt mondta, inkább legyen távol tőlem, mint a föld alatt, és ez igaz”

– nyilatkozta a Story magazinnak Cicciolina.

(Kiemelt kép: DFP - Györfalvi Zita)