Nyert a női kézilabda-válogatott Hollandiában

A magyar női kézilabda-válogatott a szerdán rajtoló olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén vasárnap 34-32-re legyőzte Almelóban Hollandia együttesét.

2023. november 26., 17:11

Szerző:

Egy nappal korábban Rotterdamban találkozott a két fél, akkor a holland együttes 25-23-ra kerekedett a magyar csapat fölé, amelyből a szombaton pályára lépők közül Albek Anna és a kiválóan védő Böde-Bíró Blanka kapott pihenőt, miképp ezúttal sem volt bevethető Klujber Katrin.

A nemzeti csapat kapujában a Rotterdamban pihenő Szemerey Zsófia kezdett a skandináviai vb előtti utolsó felkészülési találkozón, amelyre közel telt házat jelentő mintegy ezer néző volt kíváncsi. Ezúttal a negyedik percben esett az első magyar gól, Pásztor Noémi és Győri-Lukács Viktória vezérletével az olykor még felbukkanó pontatlanságok ellenére sikerült tartani a lépést a vendéglátókkal, akik két találatnál jobban nem tudtak ellépni.

Sőt, a 16. perc elején – a hétvége során először – 9-8-nál vezetést szerzett a magyar válogatott, ki is kérték idejüket a hollandok. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesének játéka sokkal folyamatosabb volt az előző estinél, húsz perc után 13-10 volt az állás. Az első félidő hajrájában emberhátrányban lehozott kapussal is tartotta előnyét a vendég együttes,

Szemerey ziccert védett, így háromgólos előnnyel vonulhatott pihenőre a válogatott, amely védekezésben kissé halványabban teljesített, mint az első találkozón, támadásban viszont sokkal összeszedettebben játszott.

A második játékrész gyors gólváltásokkal és szokatlanul korai holland időkéréssel indult, a magasabb sebességi fokozatba kapcsoló, kapust cserélő – érkezett a győri Rinka Duijndam – és rövid időre nyitott védekezésre váltó hazaiak a 43. percben emberhátrányban egyenlítettek (25-25), majd a vezetést is visszavették. A belső posztokon fáradni látszók helyére friss erőket küldött pályára a magyar szövetségi kapitány, ebben a periódusban egyik fél sem tudott két gólra ellépni, a záró öt percnek így döntetlennel vágtak neki a csapatok (31-31). Másfél perccel a dudaszó előtt kétgólos előnyre tett szert a magyar válogatott, amely a végjátékban remekül megújulva megnyerte a találkozót.

A szövetségi kapitány az M4 Sport megkeresésére megfázásokkal indokolta a kimaradókat, mint mondta, Albek is megbetegedett.

„Az volt a cél, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk védekezésben, és javítani kellett a támadójátékunkat” – fogalmazott Golovin. Kiemelte:

kevés volt az eladott labda az első félidőben, a meccs hajrájában fáradtan már volt néhány hiba és kimaradtak helyzetek, emiatt vette át a vezetést a holland válogatott. A nehéz pillanatokban azonban meglátása szerint mindig volt, aki átbillentse a csapatot, a végjátékban Juhász Gréta szerzett kritikus periódusban fontos gólokat és adott gólpasszokat.

Visszatekintve úgy fogalmazott: az első mérkőzés előtt főleg a védekezésre koncentráltak és valamivel kevesebbet foglalkoztak a támadójátékkal, most erre is fókuszáltak, a játékosok pedig végrehajtották a taktikát, amit a szakmai stáb kért tőlük.

A találkozó legeredményesebbje Dione Housheer lett hét találattal, a ferencvárosi Angela Malestein öt, a Debrecent erősítő Tamara Haggerty egy gólt szerzett, Duijndam öt lövést hárított. Magyar részről Győri-Lukács, Juhász és Pásztor volt ötször eredményes, Szemerey tíz védéssel zárt.

Ez volt a két együttes 47. egymás elleni mérkőzése, hat holland siker mellett 41. alkalommal született magyar győzelem.

A magyar válogatott a világbajnokságon Helsingborgban csütörtökön Paraguayjal, szombaton Kamerunnal, két nappal később pedig Montenegróval találkozik a csoportkörben. Az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál kvartett három továbbjutójával találkozhatnak a magyarok Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe.

A vb-aranyérmes kijut a jövő nyári párizsi olimpiára (francia siker esetén döntőbeli ellenfele kvalifikál), a következő hat válogatott pedig – amelynek nincs selejtezős helye vagy kvótája – részt vehet az áprilisi selejtezőtornák egyikén.


Eredmény,

női kézilabda felkészülési mérkőzés:
Hollandia-Magyarország 32-34 (16-19)
a magyar gólszerzők: Győri-Lukács, Juhász, Pásztor 5-5, Kuczora 4, Debreczeni-Klivinyi, Márton 3-3, Füzi-Tóvizi, Simon, Papp, Vámos 2-2, Töpfner 1
lövések/gólok: 47/32, illetve 49/34
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 2/2
kiállítások: 6, illetve 4 perc

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay.)