Hiába látta szemével, hogy elönti a sár a recski családokat, Kósa haverja szerint nem bizonyította be senki

Pert indítanak a recski családok, mert a bányacég mossa kezeit. Kósa Lajos barátja, aki bányatársaság ügyvédje már azt is vitatja, hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna”, mert nem bizonyított. 

2023. november 21., 12:31

Szerző:

Minden kártérítési igényt visszautasít a recski bányát üzemeltető cég, holott az országos bányakapitányság szeptemberi határozatában jogsértést állapított meg és 3 millió forintos bírság megfizetésére is kötelezte a bányatársaságot. Több szempontból is vitatja a cég jogelődjének korábbi kisebbségi tulajdonosából jogi képviselőjévé avanzsált – Kósa Lajos Fidesz-alelnök, országgyűlési képviselő barátjaként ismert – Fiák István ügyvéd, hogy ügyfelét, a recski kőbányát üzemeltető Andezit-Bau Bányászati Zrt.-t bárminemű felelősség terhelné a június elején bekövetkezett sárlavina okozta károkért. A bányatársaság ügyvédjeként már azt is vitatja,hogy „a megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna” – írja a Népszava.

„Azzal kijelentéssel pedig különösen nem ért egyet, hogy a cég felelős lenne a sárömlésért, mivel ez egy „elháríthatatlan természeti esemény volt, a sárlavinát kiváltó villámárvíz bekövetkezéséért egyetlen személy vagy szervezet sem tehető felelőssé” – érvel a recski sárlavinában elöntött Hunyadi utcai házak lakóit képviselő Magyar György ügyvédnek írt levelében Fiák. „A megjelölt időpontban, de azt megelőzően sem történt a bányatelken üzemi baleset. A be nem bizonyított kár, illetve ügyfelem bárminemű közrehatásának hiányában, a kialakult természeti viszonyok miatt nem állapítható meg a cég felelőssége” – összegez az Andezit-Bau ügyvédjeként.

A fentiekkel egyáltalán nem ért egyet a károsultakat képviselő Magyar György, aki szerint az országos bányakapitányság szeptemberi határozata megteremti egy kártérítési per jogalapját. Az ügyvédi iroda a perindítás előtt ismételten peren kívüli egyeztetéseket kezdeményezett. Erre érkezett a fentebb idézett válasz Fiák István ügyvédtől, aki a csatolt meghatalmazás szerint november 2-től látja el az Andezit-Bau Zrt jogi képviseletét. Sokkal előbb nem is vállalhatta volna el a feladatot, mivel a bányatársaság jogelődjének kisebbségi tulajdonosa volt. (A jelenlegi kisebbségi tulajdonosról nincs nyilvános információ.)

„Ügyvédetikai kérdéseket vethet fel a bánya jogi képviselőjének személye, aki üzleti részesedése okán vélhetően egyrészt abban érdekelt, hogy a bánya a saját jogi és gazdasági érdekeinek megfelelően kezelje a kialakult helyzetet, ugyanakkor a jogi képviselő személyes kapcsolatai és vélelmezhető politikai elkötelezettsége miatt abban is érdekelt, hogy az ügy elsődlegesen politikai – és nem feltétlenül jogi/gazdasági – szempontok szerint záródjon. Adott helyzetben e két érdek ellentétbe is kerülhet és összeférhetetlenséget eredményezhet” – vélekedik Magyar György.

A recski károsultakat képviselő ügyvéd hozzátette: „A bánya a tényeket makacsul tagadó és a kártérítéstől mereven elzárkózó magatartása miatt ügyfeleink kénytelenek polgári pereket indítani. Irodánk a bányával történt eredménytelen peren kívüli egyeztetést a továbbiakban értelmetlennek tartja, így rövid határidőn belül, az ügyfelek felhatalmazása alapján meg fogja indítani a polgári pert” – fogalmazott.

Ahogy arról korábban írtunk eleshetnek az állami kártérítéstől a recski sárlavina károsultjai, miután a kártérítéssel megbízott MR lakásalap szerint nem történt káresemény a lakásokban, a belügy szerint pedig titkos a katasztrófavédelem jelentése. Idén június elején Recsken a település feletti hegyről lezúduló sárlavina miatt több házból is ki kellett költözniük az ott élőknek. Gulyás Gergely korábban a kormányinfón úgy fogalmazott, hogy ha a vizsgálat megállapítja, hogy a bányacég – vagyis Kósa Lajos fideszes politikus barátjának, Fiák Istvánnak a bányája – hibázott, akkor az állam visszafizetteti-e velük a kártalanítást. Kiderült, hogy nem a jóváhagyott kitermelési műszaki üzem terv szerint végezte a bányászati tevékenységet Recsken az Andezit-Bau. „Sunnyog a hatalom a recski sárlavina ügyében, ahogy tették azt a vörös iszap ömlés idején, a Hableány katasztrófánál és minden olyan ügyben, ahol a NER valamiképpen érintett” – summázza a legújabb fejleményeket Magyar György ügyvéd, aki a tucatnyi károsult képviseletét látja el.

Magyar György ügyvédi irodája kifogást nyújtott be a bányaszabályok megsértése miatt és az ügyészséghez fordult az eljárás elindítását kérve. Azt kérték az SZTFH-tól, hogy a sárlavinával érintett ingatlanok tulajdonosait képviselő ügyvédként tájékoztassák az irodát a 2023. június 8-án a Hunyadi utca házaira leömlő sárlavina ügyében indított hatósági eljárások cselekményeiről és eredményéről.

(Kiemelt képünkön: a sárlavina után Recsk. Fotó: Sztojka Attila kormánybiztos Facebook oldala)