A Magyar Idők újságírói írhatják az újrainduló Magyar Nemzetet

2018. augusztus 7., 06:29

Szerző:

A Magyar Idők megszűnésével párhuzamosan újraindul a Magyar Nemzet - értesült a Népszava. A lap forrása szerint „a politikai napilapok piaca olyan kicsi Magyarországon, hogy nem lenne semmi értelme megtartani a Magyar Időket”, már csak azért sem, mert versenytársai lennének egymásnak.

Azt nem tudni, a Magyar Idők hány példányban fogy, mert a lapot nem auditálták, a Magyar Nemzetből megszűnésekor 13608-at értékesítettek naponta. Előbbiről a sajtóban az jelent meg, hogy napi 3 ezer fogy belőle, de a Népszavának egyik forrása azt mondta „ennél lényegesen több fogy a lapból, nagyságrendileg eléri a Magyar Nemzet példányszámát is”.

Az ATV-n még múlt pénteken beszélt Harrach Péter a KDNP frakcióvezetőjével, aki azt mondta, „méltányos és igazságos” is lenne, ha az alapításának 80. évfordulóján, augusztus 25-én újraindítanák a Simicska Lajos által április 10-én bezárt Magyar Nemzetet. Szerinte az újraindítást a Magyar Nemzet története, szellemisége indokolja, méltányos pedig azokkal lenne, akik a Simicska Lajos és Orbán Viktor szakítást jelentő G-nap, azaz 2015. február 6. előtt a lapnál dolgoztak.

A Népszava forrása szerint kétséges, hogy ilyen rövid idő alatt újra lehetne építeni egy működőképes szerkesztőséget, de valamikor ősszel biztosan el fognak indulni. Már csak azért is, mert a Magyar Nemzet munkatársai várhatóan a Magyar Idők mostani újságírói lesznek, az pedig valószínűtlen, hogy a Magyar Idők szerkesztőségében bárki is nemet mondjon egy ilyen felkérésre.