Hétköznapi tünetek jelzik, hogy bajban van a vese

A vesebetegség az egyik legelhanyagoltabb egészségügyi probléma.

2024. március 22., 17:56

Szerző:

A vese számos élettani funkciónk működtetéséért felel: az anyagcsere-végtermékek eltávolításán túl feladata a só- és vízháztartás, a kalciumanyagcserét biztosító anyagok szabályozása, és szerepet játszik a vörösvértest termelésben is. Létfontosságú páros szervünk károsodására a tünetek hiánya miatt gyakran későn, a probléma súlyosbodásakor derül fény – írja az Egézségkalauz.

A krónikus veseelégtelenségben szenvedők pontos száma a fel nem ismert betegségek miatt ismeretlen, de az érintettek aránya folyamatosan nő – főleg a magas vérnyomás, szív-érrendszeri betegségek és a cukorbetegség terjedése miatt. A rendszeres vér-és vizeletvizsgálat beiktatása mellett milyen jelekre kell odafigyelnünk, mikor figyelmeztet a testünk, hogy ideje szakemberhez fordulunk?

A vese gyógyításával két szakterület, az urológia és – a vese működési egységéből, a nephron szóból képzett – nephrológia is foglalkozik. Míg előbbi a vese morfológiai elváltozásait és sebészeti betegségeit (pl. vesekő, daganat) kezeli, a nephrológia a belgyógyászat egyik ágaként a szerv működését és funkcionális zavarait vizsgálja.

A vesebetegség tünetei

„Számos panasz utalhat vesebetegség jelenlétére: cukorbetegség és ismeretlen eredetű, nehezen beállítható magas vérnyomás esetén mindenképpen érdemes nephrológushoz fordulnunk, de veseproblémát jelezhet a lázas állapottal járó, hosszabb ideig fennálló derékfájás, az előrehaladott visszeresség, és az esetek 20%-ában a vizenyős boka is" – mondja Dr. Bíró Kinga, a Czeizel Intézet nephrológus szakorvosa.

Mint mondta, egyértelműen nephrológiai probléma a kóros laboreredményen szereplő beszűkült vesefunkció és az emelkedett szérum karbamid, kreatinin értékek. A lehetséges szimptómák között szerepel még a fáradékonyság, elesettség és a légszomj is. A vesekő betegség, visszatérő hólyaghurut, inkontinencia olyan betegségek, amely határterületet képeznek az urológiával, ezen betegségekkel mindkét szakterület foglalkozik.

„Veséink egészségének megőrzéséért – ahogy a legtöbb szervünkéért is – aktív életmóddal és kiegyensúlyozott étkezéssel, csökkentett sóbevitellel, valamint napi 2-2,5 liter folyadék fogyasztásával őrizhetjük meg. Emellett kerüljük a dohányzást, és rendszeresen ellenőrizzük vérnyomásunkat és vércukorszintünket. És természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni az éves szűrővizsgálat fontosságát, elsősorban cukorbetegségben, magas vérnyomás-betegségben, szív-érrendszeri betegségekben, illetve ismeretlen eredetű vérszegénység esetén" – foglalja össze a szakértő.

Milyen értékek mutatnak vesebetegséget a laborleletben?

A világ népességének mintegy 10 százaléka, azaz 750 millió ember szenved idült vesebetegségben (chronic kidney disease, CKD) és ebből több mint 2 millió ember részesül vesepótló kezelésben vagy szorul transzplantációra napjainkban. A különböző kórképekkel együttjáró betegség, amely alattomosan, szinte panasz nélkül jelentkezik, nehezen felismerhető. Ezért jelentősen aluldiagnosztizált, holott egy egyszerű vérvétellel és az ún. bGFR érték rendszeres vizsgálatával a CKD már korai szakaszában könnyen észlelhető lenne – hívja fel a figyelmet a Magyar Nephrologiai Társaság.

Magyarországon 1,5 millióra becsülik az idült vesebetegek számát, ezzel a leggyakoribb népbetegségek közé került az elmúlt években. A szomorú adatok mögött elsősorban civilizációs ártalmak állnak, a valós biológiai szükségleteinktől eltávolodó mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás számos ismert következménnyel jár.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)