Somfai Péter: Üzenet a gólyáknak

2020. szeptember 23. 18:00 - szerző: Somfai Péter

Ad az állam tízmillió forint vissza nem térítendő kölcsönt három gyerek után, de nem ad garanciát arra, vajon merjenek-e gyermeket vállalni azok, akik nem látják, holnap lesz-e munkájuk. Aki belevág a babaprogramba, tíz év múlva is tud enni adni a gyermekeinek?

Egy a tábor, egy a zászló – adta ki a jelszót néhány éve Orbán Viktor, de táborokból és zászlókból azóta sem lett kevesebb. A Parlamenten az uniós lobogó helyén ott van az erdélyi zászló, de a külhoni magyarok ügye ettől nem került közelebb a megoldáshoz. Voltak, akik azt ajánlották, tegye ki minden polgármester a „babazászlót” az önkormányzat épületére, hirdetve, hogy „bízunk a jövőben, a gyermekekben, a boldog családban, a nemzet felemelkedésében”.

Most számos önkormányzat épületén ott lobog a gólyás zászló, de a gólyák már Afrikában járnak, eszük ágában sincs visszatérni kis csomagokkal a csőrükben addig, amíg a családokkal kapcsolatban valami meg nem változik itt a Duna–Tisza közén. Nem kell gólyának lenni ahhoz, hogy tisztán lássuk: a demográfiai válság, a népességcsökkenés gyökerei mélyebbre nyúlnak vissza.

Magyarország a 20. század első évtizedeitől küzd ezzel a problémával. A nagy gazdasági világválságot követő kivándorlási hullám, a trianoni területi-gazdasági-kulturális és egyben történeti múltvesztés, valamint a két nagy háború máig ható nyomát viseli hazánk. Legújabb kori történelmünk utolsó nyolc évtizedében előbb a Ratkó-féle erőszakos népesedési eszközök alkalmazásával keresték a megoldást, a ’70-es években már a zsebükön keresztül próbálták „jobb belátásra” bírni a családokat. Hoztak népesedéspolitikai határozatot, kedvezményes lakáshiteleket, vissza nem térítendő támogatásokat vezettek be, jött a gyes, majd a gyed, az emelt családi pótlék, az egyetemista családok egyenjogúsítása, hogy csak a legfontosabbakat említsük, de az intézkedések nem hoztak gyökeres fordulatot. Nem lett nagyobb a gyermekvállalási kedv. A rendszerváltozás utáni évek kormányai is a családok segítését tűzték a zászlajukra. Születtek intézkedések, hogy a közép- és a felsőbb rétegekben nőjön a háromgyerekes családok száma, de a legszegényebb családok a putrikban ragadtak, reményük sincs emberhez méltó otthont teremteni, gyerekeik százezerszám éheznek.

Megkondultak a vészharangok, és azóta is a családok válságáról, diszfunkcionális működéséről szólnak. Néhány hazai szociálpszichológus abban véli felfedezni a nemzetfogyás okát, hogy 1945 óta minden kormányzat igyekszik letudni a dolgát azzal, hogy határozatot hoz, felelősöket nevez ki, ilyen-olyan juttatásokkal biztatja a jobb módban élőket, vállaljanak több gyermeket a nemzeti reprodukciós ráta javítása érdekében. De mindezek látszatintézkedések maradnak mindaddig, amíg valamennyi társadalompolitikai lépést, amelyeknek a következményei befolyásolják a családi döntéseket, nem előznek meg mélyreható szociális és gazdasági vizsgálatok.

Ad az állam tízmillió forint vissza nem térítendő kölcsönt három gyerek után, de nem ad garanciát arra, vajon merjenek-e gyermeket vállalni azok, akik nem látják, holnap lesz-e munkájuk. Aki belevág a babaprogramba, tíz év múlva is tud enni adni a gyermekeinek? Nem dönt felelőtlenül, és veszíti el majd a feje fölül a lakását, ahogyan a közelmúltban azzal a sok százezer devizahitelessel megesett? És hogyan bízzon bárki a hatalomban, amelyet nem érdekel, mi lesz a társadalom perifériájára szorulókkal? Ma mások, holnap ők maguk is oda sodródhatnak, miközben települések néptelenednek el, kisfalvak maradnak orvos, iskola, lakossági szolgáltatások nélkül.

Október 1-jén megkezdi munkáját a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Tőle az lenne elvárható, hogy most már a politika szintjén is vegyék tudomásul: a családokat a társadalom legkisebb intézményeiként kellene kezelni. Kezdjen tehát érdekegyeztető párbeszédet ezzel az életünket a bölcsőtől a sírig meghatározó intézménnyel. Legyen ő az a hivatalnok, aki pártindíttatáson felülemelkedve, minden kormányzati lépés előtt hajlandó képviselni a családnak mint a társadalom legkisebb gazdasági szereplőjének az érdekeit.

Akkor talán érdemes lesz babaváró zászlókat kitűzni, hátha ebből a gólyák is értenek.