Somfai Péter: Farkasok közt

2020. január 17. 14:13 - szerző: Somfai Péter

Az elmúlt napokban elöntötték a világot a fogadalmak meg a jókívánságok. Boldog-boldogtalan kívánt a másiknak mindenfélét, még talán békét is ebben a békétlen világban, és fogadkozott, hogy ezentúl minden másként lesz. Szép dolog az ilyesmi, de vannak olyan helyzetek, amikor a fogadkozás csupán eső után köpönyeg, a történteket már nem lehet meg nem történtté tenni. Sem a családban, sem a világban.

Elharapózott közöttünk az erőszak. Az év utolsó heteiben borzalmas családi tragédiák híre járta be a sajtót. A börtönből éppen csak kiszabadult családapa, aki néhány éve féltékenységében baltával akarta megölni gyerekei anyját, most megtért bárányként tért vissza közénk, aztán egy elborult pillanatában megölte két gyermekét és végzett önmagával is. Láttam a fotóját annak a novemberben jól elpáholt bujáki asszonynak, akit egy katonatiszt azért vert félholtra, mert el akarta hagyni. Eltörte az orrát, szétzúzta a fejét és a testét, kitépte a haját, közben majdnem megfojtotta. A nőt megfenyegette, hogy a falán lógó szamurájkarddal fogja elvágni a torkát. A rendőrök kihallgatták, aztán elengedték, de a nyomozó azzal bátorította az asszonyt, szóljon, ha legközelebb is megtámadja. Az ország másik felében, egy kis faluban a szerelemféltés késztetett gyilkosságra valakit. Hiába szólt az az asszony is néhány nappal korábban a rendőröknek, hogy igen-igen tart az embere haragos természetétől, azok csak a vállukat vonogatták, és hazaküldték. Majd akkor szóljon, ha már vér is folyik. Erre már nem volt módja: a férfi megkereste, két kisgyerek szeme láttára megölte, a házat is rágyújtotta.

Fotó: Bíró Veronika

A társadalom pedig minden ilyen esetben bénán, tanácstalanul ingatja a fejét, nem értve, hogyan tudnak egyesek ilyen mélyre jutni. Mindenki a felelősöket kutatja. Könnyű bíróban, lélekbúvárban keresni a hibázót, vagy éppen a hatóság embereiben, akiknek ugyan az volna a dolguk, hogy őrizzenek és védjenek, de ezzel rendre adósak maradnak. Mert maguk sem tudják, mitévők legyenek azzal a fajta erőszakkal szemben, amely a lakások falai, a családok tagjai között szedi áldozatait. Valamiféle hamis jogtisztelet azt diktálja nekik, hogy a magánélet szférájában nincs mit keresniük. Pedig talán volna. Nem kellene megvárniuk, amíg vér folyik ki a küszöbök alatt.

Megkockáztatom, a világ romlott, és vannak, akik azt gondolják, hogy a sérelmeiket úgy kell megtorolni, ahogyan a moziban látják: tűzzel, vassal, akár vérrel is. Talán ez lehet az egyik oka annak, hogy a 21. század első évtizedeire az ember embernek farkasa lett. Kezdetben ártalmatlannak tűnő indulatok csaptak át gyilkos indulatokba. A 20. század közepén a pusztán propagandának indult antiszemita kirohanások által felszított gyűlölet a haláltáborokban milliókat lökött a gázkamrákba. Egy paranoiás orosz diktátor milliószám gyilkoltatta saját alattvalóit a Gulag haláltáboraiban. Amikor mindez kiderült, fogadkoztak világszerte, hogy na, ilyen aztán soha többé nem fordulhat elő.

De alig telt el néhány év látszólagos békében, és máris fellángoltak a külső és belső konfliktusok tüzei. Az emberiség nem lett jobb és nem tanult a borzalmakból. Az első adandó alkalommal egymás torkának ugrottak a népek, kinek az olaj kellett, kinek a másik nehezen megszerzett országa. Mostanában a fanatikusok szemét vallási okokból önti el a gyilkos vörös köd, bombát robbantanak az iskolák közelében, automata fegyverrel tüzelnek éppen imádkozó nőkre, férfiakra, gyerekekre. Azt gondolják, ezzel bocsánatos bűnt követnek el, Isten parancsát követik.

De nincsenek bocsánatos bűnök! Az erőszakra erőszak a válasz, a farkasösztönök másokban is felébresztik a ragadozót. Akik valahol békében élnek, félnek a farkasoktól, nehogy báránybőrbe bújva megpróbálják megzavarni békés világukat. Az utóbbi évtizedben a politika is rájátszik erre a félelemre. A rádiók, a televíziók tudósításai hajlamosak úgy bemutatni a világot, mintha napjaink történéseit jószerével csak az erőszak irányítaná. Az oroszok és az ukránok egymás vérét csapolják, a törökök a kurdokét, szírek a szírekét, Afrika törzsei egymást irtják…

Számtalan kérdésre nincs válasz. Kik a felelősök mindazért, hogy a hétköznapi ember ezt látja maga körül? Miért lincselnek meg egy arra tévedt tanárembert egy idegen falu közepén? Miért irtja ki valaki a családját a Rózsadomb egyik békés utcájában? Hogyan nézhetnek vidámparki céllövöldének fanatikus pártok ideológiáján felbátorodó neonácik békésen alvó cigány családokat? Miért gyűlölhet majdnem egy egész ország sosem látott migránsokat?

Ha magyarázat nincs is, kereshetünk bűnbakokat. Pedig jobb volna inkább a megoldásra rátalálni.