Schmitt van, nyelvromlás nincs
Azt állítja Schmitt Pál,
az új köztársasági elnök beiktatási beszédében, hogy a maga részéről tenni kíván a nyelvért, mert „az anyanyelvünk, amely bennünket összeköt, önazonosságunk első és legfontosabb záloga, amelyet a világ egyre koptat és szegényít”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy (bár az idézett mondat a kétszeres alárendeléssel kissé sántít – üzenem a beszédírónak) a mértékadó magyar nyelvművelő szakirodalomban nincs szó nyelvromlásról. Mint Balázs Géza professzor, az ismert nyelvész írja: „Bátran állíthatjuk: a tudományos terminológiában nyelvromlás nem létezik.” Utal arra is, hogy „a nyelvromlással kapcsolatos sirámok régi időkből fakadnak, és ősi, antropológiai beidegződésre vezethetők vissza. A magyar kultúrában különösen mélyen van kódolva egyfajta pesszimisztikus hangnem... Nyelvromlás – a magyar nyelv esetében – jelenleg nyilvánvalóan nincs, hiszen ma magyar nyelven mindent ki tudunk fejezni, minden szakterület művelhető anyanyelven”.
