Nagy N. Péter: Ön egy angyal

2019. augusztus 29. 06:05 - szerző: Nagy N. Péter

Lázár János fideszes választókerületi elnök tüzeli a makóiakat, hogy ha összefognak, tíz éven belül utolérik egy hasonló nagyságú osztrák kisváros színvonalát.

Ez az önkormányzati választások egyik nagy erénye. Az addig árnyékban lévők is fényt kapnak, mint a kis csapatok a kupasorozatokban. Ha Orbán Viktor bemondhatta 2030-at utolérési pontként – bár Matolcsy György 2050-nel is ellenne –, ilyenkor megteheti ezt, lent délen, Lázár János is. Aki polgármesterként kezdett, ahogy Sára Botond is tán innen robbantana. Elődje, Kocsis Máté a kerület éléről a parlamenti Fidesz-frakcióvezetésig katapulált, hát ő is bemond mindent, amit kell: büntetlen előélethez kötné az önkormányzati lakásban élés jogát, ritkítaná a hajléktalanszállókat a kerületben, folytatná az Auróra elleni háborút, mert az drogostanya.

Küzdelmei és sikerei jelképesek. Bizonyítják, hogy sokat lehet ártani és nagyon nehéz használni a föld színéig leegyszerűsített önkormányzati rendszerben. Sára például büszke rá, hogy az egykor megvetett kerületbe tavaly ötezren költöztek be. Idetartozik azonban, hogy csak egyetlen, a Corvin-negyedben tavaly átadott házban 531 lakás van, úgy 1500 beiratkozó, akiknek – mivel itt csak luxuslakások épülnek – nincs kapcsolatuk az igazi VIII. kerülettel. Nem is ezt az egy épületet adták át, de ehhez az önkormányzatnak nincs köze.

Sára Botond
Fotó: Sára Botond Facebook-oldala

(Ha már ünneprontás: kiemelkedő építőipari teljesítményünk arra elég, hogy a hazai lakásállomány megújulási üteme, az új és régi lakások változó aránya a hivatalos adatok szerint a 60 százaléka a cseh és román adatnak, kevesebb mint fele a szlováknak, harmada az Ausztriát és Lengyelországot jellemző szintnek. Viszont jövőre lassul.)

Ezen belül Sára a kerületében megtiltaná, hogy önkormányzati bérlakásokban büntetett előéletűek éljenek. Nemcsak az új bérleti jogból zárná ki őket tehát – ilyen szinte nincs is –, hanem általában.

Hogyan? Valaki közlekedési bűncselekményt követ el, és családjával együtt már ki is rakják a lakásából? Nem viccel a kerület, takarítói munkakörbe is csak büntetlen előéletűeket vesz fel. A kriminológia nem így képzeli el a büntetés letöltése utáni visszavezetést a társadalomba, de a polgármester nem e diszciplína elkötelezettje.

Kampányának üzenete az Egyesült Államokig ért. Bejelentette ugyanis, hogy a lakosság kérésére megszabadul az Auróra drogtanyától. Ezen a helyen lehet enni és inni, továbbá színházi előadásokat, felolvasásokat, filmvetítéseket tartanak, civilszervezeteknek adnak ki helyiségeket, most jellemzően kisebbségi jogvédőknek. Volt rendőrségi rajtaütés is, amely több embernél kábítószert talált. Nem kereskedtek, legfeljebb éltek vele. Ezért lett ez: drogostanya.

Valóban, a Fidesz számára: Soros-góc. Egyelőre támadásaikat visszaverik a bíróságok, mert nem tehetnek mást. Az Auróra Facebook-oldalán (szinte) napról napra közli, ha nyitva van.

Sára legutóbbi fenyegetésével egy időben Steny Hoyer, az amerikai demokraták képviselőházi frakcióvezetője, Gwen Moore, a kongresszusi Helsinki bizottság rangidős tagja és Ben Cardin szenátor közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy személyesen meggyőződtek az Auróra közösségi szolgáltatásainak hasznosságáról és a helyi civil társadalomban betöltött fontos szerepéről. Sára megnyugtatta híveit: nem válaszol.

A VIII. kerület kampányát politikailag zajossá teszik polgármesterének provokációi, de ettől ez csendben még nehéz sorsú vidék. Az Auróra környékét bejárva tíz üzletből nyolcon rácsot találtam, a járdán üldögélők arcán viszont semmi derűt.

Ez a főváros egy központi része, egyetemi negyedtől luxus lakóparkon keresztül a nem bécsi értelemben vett no-go zónákig mindennek otthont ad, így a helyi választás is nagyobb zajt üt, mint máshol, ahol azonban – hol egy kis hatalomért, hol az embereken való segítés lehetőségéért – szintén ádáz küzdelmek folynak.

Néhány példa: bajai lángosost zsaroltak gyalázatosan, hogy induljon kamu ellenzéki jelöltként, Szentistván egykori független polgármesterét, mint a Népszava megírta, a hatalmi centrum elüldözte a városból is, a NAV-vizsgálattól a bíróságig kapott mindent, hogy megtörjék. Galbács Mihály, Gyula fideszes önkormányzati képviselője, egykori alpolgármester feljelentést kapott válaszként, amiért a Partizánon videoriportban adta ki a visszaosztás helyi korrupciós rendszerét, és akkor a trollfarmok szorgos kártételeiről nem is szóltunk.

Pedig Sára Botond legutóbbi interjúja alatt egy komment jelzi a közös nevező megtalálásának lehetőségét: „Gratulálok, Polgármester Úr, haladunk szépen, de a Teleki tér környékét valahogy nagyon szeretném, ha megoldanák, patkányirtás, bogárirtás kéne, itt fertőtleníteni kéne a környéket és a körülményeket. De ezt is nagyon köszönjük! Ön egy angyal!”