Minden megtörténhet

Ilyenkor, január elején az ember legalább nagy vonalakban szeretné tudni, mi vár rá a „tárgyévben” – mintha valóban naptár szerint lehetne szakaszolni az életünket meghatározó eseményeket –, és, noha tudjuk, mennyire önkényes határvonalat húzunk, mégis úgy akarjuk érezni, hogy egy adott, szűkre szabott időtávra belátjuk a jövőt. Minden fogódzót megragadunk, mert stabilitásra vágyunk – vagy legalább az illúziójára. Itt és most azonban alighanem már mindahányan lemondtunk róla, mert megértettük, hogy a mai Magyarország csupán egyetlen bizonyosságot kínál. A totális bizonytalanságot.

Legyünk pontosabbak: épp hogy a racionálisan gondolkodók számára nincsenek többé elképzelhetetlen dolgok. Minden megtörténhet. A legképtelenebb forgatókönyvek sem tűnnek irreálisnak; immár sem a gazdaságban, sem a politikában nem működik semmiféle szabály. Ez az ország tényleg a korlátlan lehetőségek hazája lett, hiszen a normalitás korlátjait a rezsim minden vonatkozásban lerombolta, és a normaszegést tette normává. A teremtett káosz egyetlen előnye, hogy a folyamatok – ha egyáltalán lehet ilyesmikről beszélni – jobbára átláthatatlanok, ezért már nem annyira a kiszámítható konkrétumok, mint inkább a beláthatatlan fordulatok fenyegetésében élünk. Olyan helyen, ahol a valóság rendre rácáfol még a pesszimista előrejelzésekre is: a permanens romlás, akár valami fekete lyuk, magába nyeli a józan ész kapacitásait, és ez a legrosszabb, ami egy társadalmat a hatalmába keríthet. A parttalanság, a sodródás érzete.

Növeli a bajt, hogy a hatalmon lévők nem beszélnek az ő népükkel. A nemzeti konzultáció talmi propagandája mögött csak az üresség – illetve a semmire sem kötelező, aggálytalan kinyilatkoztatások fölényessége. És még ez a halandzsa is következetlen, zavaros, egymásnak ellentmondó, hazug állítások garmadáját görgeti napról napra. Ha egy kormányzat önnön manipulációinak rabjává lesz, vagyis teljesen elszakad a valóságtól, mert semmiről nem akar és nem mer igazat mondani, akkor egyszer csak képtelenné is válik rá. Az Orbán-kurzus már eljutott idáig. Minden cselekedete és megszólalása cinkelt – a deklarált okok és magyarázatok soha nem fedik a valóságot. Mert az igazi szándékok vállalhatatlanok és védhetetlenek a nyilvánosság előtt. Rejtett kormányzás folyik, fecseg a felszín, és hallgat a mély; de egyre kevésbé tagadhatók el a drámai következmények. Mindenekelőtt az országszerte növekvő nyomor, a szociális háló szétfoszlása, generációk és társadalmi csoportok reményvesztettsége. Mindez ma már befejezett tény.

(Az írást teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)