Herczeg Szonja: Mentálhigiénés foglalkozásokat az iskolákba!

2018. október 10. 15:04 - szerző: Herczeg Szonja

Szonja vagyok, 34 éves, pánikbeteg, generalizált szorongó. Valahogy így köszönnék az anonim mentális betegek találkozóján, ha anonim lennék, de nem vagyok az, jó ideje nyíltan vállalom a betegségem, és annak velejáróit.

Kérdezheti az olvasó, hogy és ez kit érdekel, de nem véletlenül vállalom. Mert annak ellenére, hogy már legalább a betegségnek van neve (amikor a tüneteim kezdődtek, 14-15 éves korom körül még ez nem volt széles körben diagnosztizálva), mégis a többség fél felvállalni, elmondani akár a legközelebbi barátainak is, hogy mivel küzd, mert ez nem olyan megfogható, mint egy lábtörés vagy vakbélgyulladás. A mentális betegség ettől függetlenül legalább annyira korlátozó, egészségromboló és gyilkos tud lenni, mint sok más, szemmel látható és laborban kimutatható kór.

Október tizedike a Lelki Egészség Világnapja, melyet a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére 1992 óta évente megtartanak. A cél világos: a figyelemfelkeltés és a pszichiátriai problémákkal kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása. Utóbbi fontosságát a statisztikák is alátámasztják, íme néhány száraz adat, többek között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felméréséből:

  • 1,1 milliárd ember szenved valamilyen mentális betegségben vagy szerfüggőségben. Ebből a depressziósok száma körülbelül 228 millió. A legtöbben valamilyen szorongásos zavarban szenvednek, ez a Föld népességének 4 százalékát érinti élete során.
  • A mentális betegek fele már 14 éves korában észleli a tüneteket, de az esetek többségében hosszú évekig kezeletlen, diagnosztizálatlan marad. A 15-29 éves korosztályban az öngyilkosság a második (némely évben a harmadik) vezető halálok. A tinédzserkorban kezdődő túlzott alkoholfogyasztás és szerhasználat komoly problémát okoz számos országban. A szerhasználat mellett ebben a korban a leggyakoribbak a testkép- és evészavarok.
  • Évente csaknem egymillió ember lesz öngyilkos. Ha azt mondjuk, hogy minden negyvenedik másodpercben egy ember önkezűleg véget vet az életének, az talán még ijesztőbb. Az öngyilkosságot elkövetők túlnyomó többsége ma már kezelhető pszichiátriai betegségben szenved, főként depresszióban (erről itt írtunk részletesebben)
  • A fiatal korban elkövetett öngyilkosságok vagy önbántalmazások mögött valamilyen pszichológiai ok áll. Kirekesztés, iskolai vagy online zaklatás, abúzus, családi gondok, baráti gondok, és egyes országokban a szegénység. Ezek a tényezők, ebben a korban sokszorosan rányomják bélyegüket a fiatal jövőbeni mentális egészségére.
  • Magyarországon a gyerekek öngyilkossága terén a középmezőnyben helyezkedünk el világszinten, nálunk a 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek vet véget az életének. Ez nagyságrendileg egy osztálynyi gyerek – ezt az adatot még Balázs Judittól, a a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház oktatási és tudományos igazgatójától tudtam meg 2017-ben.
  • Ha csak a hivatalos KSH statisztikát vesszük, akkor is 2017-ben 12 038 felnőtt és 4253 gyerek részesült állami pszichiátriai felnőttbeteg-gondozásban. Ebben az esetben is nagy a látencia, ugyanis a pszichiátriai gondozókban a többség nem részesül (nincs rá kapacitás) pszichoterápiában, így azt magánúton kell intéznie. (Arról nem beszélve, hogy az érintettek többsége – főként a szegényebb régiókban – nem jár semmiféle kezelésre.) Ebben a számban ráadásul nincsnsek benne a gondozott alkoholisták. Az KSH adatai szerint is tízezer lakosra jut 18 alkoholizmussal küzdő beteg és 13 592 kezelésen megjelent kábítószer-fogyasztó. Nyilván ezek a számok is a valóságban sokkal nagyobbak, az alkoholisták számát Magyarországon 800 ezer körülire tette még 2016-ban Zacher Gábor.
  • Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az Unióban élők 7 százaléka küzd krónikus(!) depresszióval, a magyar lakosságnak pedig az 5 százaléka, főként nők. A statisztika nem szól a depresszióban, szorongásban, pánikbetegségben, borderline vagy más személyiségzavarban szenvedők arányáról.

Az adatok magukért beszélnek, kevés a hozzáfűznivaló. Amit én, mint érintett minden alkalommal hangsúlyozok – és ez így lesz, amíg csak tehetem –, hogy ha egyetlen plusz tantárgyat bevehetnék a nemzeti tantervbe, az nem egy nemzeti identitásfokozó magoláshalmaz lenne, hanem a mentálhigiénés foglalkozás. Ugyanis nem mindenki olyan szerencsés, hogy megfelelő mintát lát otthon, vagy van családi, baráti védőhálója, esetleg magától képes felismerni, ha ő vagy más bajban van. A mentális egészségükkel kevesen foglalkoznak, pedig véleményem szerint az létezésünk, társas kapcsolataink, vagyis általában a „működésünk” alapja.