Kárpáti János: Egyszer használatos iszonyat

2020. augusztus 5. 13:30 - szerző: Kárpáti János

Ezekben a napokban van a Hirosima és Nagaszaki ellen végrehajtott amerikai atomtámadás gyászos évfordulója, amelyről már semmi újat nem tudunk mondani, voltaképpen nem is kell, mégsem térhetünk fölötte szó nélkül napirendre, mert a lelkiismeretünk nem hagy nyugodni. Minket, az utókor gyermekeit sem, pedig mi látszólag teljesen vétlenek vagyunk, ebben legalábbis. Évről évre rituálisan elkövetjük a mentegető magyarázatokat. Például: ha nem dobják le azt a két bombát, akkor akár egymillió amerikai katona életét is követelhette volna a fanatikus japánok elkeseredett ellenállása a dzsungelben. Tehát végül is megspóroltak több százezer életet. Vagy: ha Trumanék nem mutatják meg Sztálinnak, hogy milyen bombájuk van, akkor nehezebb lett volna féken tartani a nácik legyőzésétől megittasodott vörös birodalmat.

De ez csak mentegetőzés, akkor is, ha egyes elemei tényszerűen helytállók lehetnek. Mert lett volna más megoldás, ami akkor is felmerült, de elvetették, mert az értelmes embert feltételezett volna. Lehetett volna tartani egy dermesztő bemutatót a japán és a szovjet szakértők okulására, például egy lakatlan csendes-óceáni szigeten. Tessék felvenni a napszemüvegeket, ilyen volt, ilyen lett. Környezetvédelmi szempontból persze ez is szörnyűség lett volna, de azért mégis más.

Felmerült, elvetették. Miért? Mert abból indultak ki, hogy az ember konok és esztelen, hogy a létért vívott küzdelem heve és a hatalomvágy minden józan belátásnál erősebb, és az ember, ez a látszólag intelligens lény, csak azt veszi komolyan, ami valóban elviselhetetlenül fáj. Akiknek a show-t szánták volna, talán legyintettek, azt gondolván, valami trükk lehet a dologban. Ezt az esetleges blamázst nem szabad kockáztatni. Úgy döntöttek hát, hogy valódi iszonyatot keltenek. Egyszer használatos iszonyatot. Sejthették, hogy lesz még itt fegyverkezési verseny, de már kellő óvatosság mellett, mert Hirosimát és Nagaszakit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az atomtámadás jellegzetes gombafelhője Nagaszaki fölött 1945. augusztus 9-én

Az amerikaiak az ember legrosszabb reflexeire alapozták döntésüket, és végül is jól számoltak. Utána még négy és fél évtizedet végigviaskodtak az oroszokkal, volt abban cselvetés és ámítás, kegyetlenség és ravaszság mindkét oldalon. De a játékszabályokat pontosan ismerték a felek, mert a szabálykönyv alján Hirosima és Nagaszaki pecsétje volt látható.

A kölcsönös nukleáris elrettentés egyfajta biztonságot teremtett, ezért senki nem akart igazán felelősséget vállalni a két japán városban legyilkolt százezrekért. Adott volt a megnyugtató mentség: lám, volt értelme a halálotoknak, hiszen azóta mindenki tudja, mivel járna egy atomháború, és ez a garanciája annak, hogy ilyen háború nem is lesz.

De már régen nem bipoláris világban élünk, és a nukleáris összecsapástól való félelem úgy múlt el, hogy nem kísérte semmilyen megnyugvás, semmilyen katarzis. Megszűntek létezni régi érdekellentétek, de helyettük keletkeztek újak, illetve tovább éltek más régi ellentétek. Az érdekeit érvényesítő ember ugyanolyan kegyetlen és érzéketlen tud lenni, mint Hirosima és Nagaszaki előtt. Hagyományos fegyverekkel is képes például olyasmiket elkövetni, mint Srebrenica vagy Aleppo. Az ember jellemének fejlődésére nézve semmi haszna nem volt a bombák ledobásának, végül is semmi nem következik Hirosimából és Nagaszakiból. Azok az emberek az utókor szemszögéből is értelmetlenül haltak meg.

De megint önzők vagyunk. Hogy jövünk mi ahhoz, hogy keressük az értelmét más ember élete elvételének? Ha netán megtaláljuk, akkor megnyugszunk, hogy lám, nem volt hiába? Nem, nincs jogunk tanulságot keresni, el kell ismerni, hogy az ember akkor – miként sok más esetben is – kudarcot vallott, megbukott emberségből. Minden további nap pótvizsga.