Találtak valamit a régészek Stonehenge alatt

A Stonehenge korunk legnagyobb és legjobban kutatott rejtélyei közé tartozik, funkciójáról évente jelennek meg ellentmondásos tanulmányok. A rejtély pedig nem csökken, inkább tovább nő: egy új, osztrák projekt még több szobrot talált az eddigiek alatt. .

2014. augusztus 26., 12:36

A kutatók radarral és 3D lézerrel készítettek térképet a Stonehenge alatti területről. A Ludwig Boltzmann Intézet szerint ezek a technológiák sokkal kevésbé rombolják a leleteket, mint más, ásáson alapuló felfedezési technikák. Mindettől függetlenül a kutatók szerint ásatásra is szükség lesz a rendes feltáráshoz – írja az

Index.hu.

A mostani kutatás, a

Stonehenge Hidden Landscape Project négy éve tart (egyik első találatuk volt a Curusnevű alkotás felfedezése), és most már bizonyítékokat ad arra, amit eddig csak tippeltek a kutatók: a területen sokkal több dolog folyt a maga idejében, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A friss eredmények alapjána Stonehenge környéke a legrégebb óta lakott terület Nagy-Britanniában, valószínűleg már i. e. 8820-ban is éltek itt emberek.

A felfedezés azért is meglepő, mert a leggyakoribb korábbi vélekedés szerint a Stonehenge különleges hely, amit évente csak párszor használtak. A mostani régészeti munka alapján viszont folyamatosan éltek ott.