Megújul a díszudvar is az Esterházy-kastélyban

A koncertidény lezárultával elkezdődik a fertődi Esterházy-kastélyban a díszudvar rekonstrukciója is. A munkálatok alatt a műemlékegyüttes – ha nem is zavartalanul, de – látogatható – írja a

2010. szeptember 16., 13:21

„Véget ért a koncertidény, ezért a héten a kivitelező lezárja a kastély díszudvarát, hogy ott is folytatódjon a kastély felújítása” – mondta el a műemlékem.hu-nak az épületegyüttest és a parkot kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója. Varga Kálmán hozzátette: a munkálatok során alacsonyabbra kerül a díszudvar térszintje, új tiszafákat ültetnek, megújulnak a virágágyások, valamint talajcserét is végeznek.

A díszudvarral egy időben a Dísztermet és a Zenetermet is lezárják a látogatók előtt. Ezeknél az alattuk lévő sala terrena födémét erősítik meg. Időközben már elkezdődött a kastély park felőli homlokzatának felújítása is.

A ma látható fertődi Esterházy-kastély elődjét, egy huszonkét szobás vadászkastélyt 1720-ban építtette Esterházy József herceg. A barokk épületegyüttes Esterházy (Fényes) Miklós korában 1762 és 1790 között született meg. A patkó alakú kastélyon kívül felépítették az Operaházat és a Bábszínházat, a muzsikusok elhelyezésére a Muzsikusházat, valamint az őrségépületeket a herceg 150 főnyi testőrségének (Fényes Miklós a Nagyar Királyi Nemesi Testőrség parancsnokai is volt, így 120 fős testőrképző is működött Eszterházán).

Az épületeken kívül sor került a barokk korban nagyon fontos kastélypark kialakítására is. A park 300 hektáron terült el (ebből 200 hektár ma is a kastélyhoz tartozik), három sugárirányú látványtengelyre épülve, fácánossal, vadaskerttel, szobrokkal, szökőkutakkal, mulatóházakkal és kínai pagodával.
A kastély barokk fénykora azonban Miklós 1790-ban bekövetkezett halálával véget ért.

A cikk folytatása és képgaléria a felújításról a műemlékem.hu magazinjában

http://www.muemlekem.hu/magazin