A Quandt-titok

A BMW forgalma tavaly 69 milliárd euró volt. A virágzó autógyártó világkonszern hasznának nagyobbik része ezúttal is a fő részvényeseknek, a Quandt család tagjainak jutott. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Ami viszont elgondolkodtató: nem lenne haszon, sőt ma már BMW sem, ha a Quandt-felmenők nem álltak volna össze Hitlerrel, s nem gyarapítják rabszolgamunkával is a családi vagyont, amelyből aztán megvásárolták az autógyárat. Sajátos történetet írt meg HELTAI ANDRÁS.

2013. október 2., 21:12

A Quandtok ősei a 18. században Hollandiából vándoroltak német földre. Emil száz évvel később benősült egy textilgyáros famíliába, majd az első világháborúban katonaruhákat szállítva tollasodott meg. Fia, Günther kiemelkedően tehetséges üzletembernek bizonyult. A húszas évektől kiépített vállalatbirodalmához a textilgyárakon kívül az AFA elektromos konszern (későbbi, máig ismert nevén a Varta) mellett nagy fegyver- és lőszergyárak tartoztak, s tulajdonrésze volt a Daimler–Benzben is.

A dúsgazdag gyáros gyorsan felismerte a feltáruló új lehetőségeket, és már 1933-ban belépett a náci pártba. Távolról sem csak egyszerű tag volt: Hitler utóbb a hadiipar egyik irányítójává nevezte ki, hiszen gyárai kulcsszerepet játszottak a Wehrmacht, a haditengerészet és a légierő felszerelésében, mégpedig mindvégig. Ami a negyvenes évektől már csak úgy volt lehetséges, hogy Quandt hadiüzemeiben tízezrével dolgoztak rabszolgamunkások. Oroszok, ukránok, lengyelek, foglyok és keletről elhurcoltak. Mellettük francia, spanyol, belga, dán, olasz ellenállók voltak kényszermunkások.

Egyfajta „kis-Auschwitzként” jellemezték a lágerekkel összekapcsolt Quandt-üzemeket a későbbi kutatók, akik csak emberöltővel később tárhatták fel, mi is történt valójában. Hogy az AFA-Varta gyárban a Hannover melletti stöckeni láger rabjait minden védőfelszerelés nélkül tették ki az akkumulátorüzem mérges gőzeinek, a gyilkos ólomnak. SS-őreik feljegyzései szerint egy-egy szállítmányból havonta átlagosan nyolcvan halt meg itt, akárcsak a másik akkumulátorgyárban, a Pertrixben, ahová a ravensbrücki lágerből vitték a kényszermunkásokat, kizárólag nőket.

Ha üzletről volt szó, Günther Quandtnak amúgy sem voltak gátlásai. A harmincas években nagy lendülettel „árjásította” zsidó vetélytársainak üzemeit, utóbb pedig szorgalmasan harácsolt tovább, a határokon túl is. Például Luxemburgban, ahol Léon Laval akkumulátorgyáros nem volt hajlandó eladni neki az üzemét. Amikor a Gestapo kihallgatásain sem tört meg, Mauthausenbe vitték, s így már ingyen volt megszerezhető a gyár.

Magda és a férfiak

Eddig a történet nem sokban tér el attól, amit a német nagyipar más Hitler-hű vezetői, Thyssenék, Kruppék vagy Frickék tettek. Ám míg az utóbbiak közül a háború után nem kevesen bíróság elé kerültek, s legalább valamelyest viselniük kellett tetteiknek erkölcsi és anyagi következményeit, Quandtéknak ezt sikerült maradéktalanul elkerülniük. Günthert Bajorországban fogták el az amerikaiak, és másfél évig internálótáborban tartották ugyan, de azután kiengedték. A bajor igazolóbizottság előtt képes volt azzal védekezni, hogy maga is a náci rendszer üldözöttje volt, akit le is tartóztattak, mert „nem volt hajlandó gyárait az erőszak rendszerének szolgálatába állítani”...

Egyébként letartóztatás, némi üldözés valóban volt – csak egészen másként. A harmincas években rövid időre lecsukták adócsalás miatt, az üldözőt pedig Joseph Goebbels testesítette meg. A nagy hatalmú propagandafőnök volt ugyanis Quandt korábbi feleségének, a vonzó Magda asszonynak a második férje. (Házassági tanújuk Hitler volt – egyes források szerint azért, mert neki is tetszett az asszony, aki nem kevés férfinak osztogatta kegyeit, feltehetőleg a Führernek is.) Güntherrel azon különböztek össze, hogy Goebbels nem volt hajlandó visszaadni az apának a Quandt-házasságból származó fiát, Haraldot, holott a válásnál így egyeztek meg. Magdából – aki elmondása szerint a férfi fukarsága miatt hagyta ott Quandtot – utóbb az a szörnyeteg lett, aki a háború végnapjaiban, a Hitler-bunkerben megölte hat kisgyermekét.

Harald – szerencséjére – akkor már hadifogoly volt Kanadában. A Goebbels nevelte fiú a háború után a konszern gép- és fémipari gyárait vezette, majd apjuk 1954-es halála után megosztoztak a vállalatbirodalmon féltestvérével, Herberttel. Az utóbbinak az elektromossági, a járműipari, a műtrágya-, az olaj- és a textilüzletág jutott, s ő volt az, aki az ötvenes évek végén remek üzleti érzékkel megmentette a csőd előtt álló BMW-t, amelynek küszöbön állt a Daimler–Benz általi bekebelezése. Harald 1964-es halála után Herbert egyedül állt a családi konszern élén 1982-ig, amikor maga is távozott az élők sorából.

Érdekes, hogy mindaz, amit a Quandt család korábbi története jelentett, 2007-ig senkit nem érdekelt különösebben. Abban az évben sugározta először az NDR, az egyik német közszolgálati adó Eric Fiedler A Quandtok hallgatása című filmjét. Abban történészek, áldozatok –ráadásul Magda Goebbels nővére – beszéltek a családról és arról, mi is történt a gyáraikban a háborús években. Egy dán kényszermunkás elmondta: a túlélők a hetvenes években kártérítést kérték a Vartától, de a cégnél arrogánsan elutasították őket. A családtagok továbbra is hallgattak. Csak Sven, Herbert egyik fia ült a kamera elé, hogy kijelentse: semmilyen felelősséget nem érez, hiszen még nem is élt a háború idején. „El kéne már ezt az egészet felejteni. Más országokban is történtek nagyon hasonló dolgok világszerte, de azokról senki nem beszél” – mondta.

Tízmilliárd márka

Rokonai mindenesetre árnyaltabban látták a helyzetet. A leleplező film után megbízásukból Joachim Scholtysek bonni történész két éven át kutatott levéltárakban. Könyve egész sor új bizonyítékkal szolgált arról, hogy Günthernek és és fiának hadiüzemei lényeges hozzájárulást jelentettek a Harmadik Birodalom katonai erejéhez. A tengeralattjárókon és harci gépeken nélkülözhetetlen akkumulátorok, a lövegek, a lőszerek és az ötvenezer kényszermunkás nélkül a német fegyveres erő nem lehetett volna az, ami.

A történész szerint a Quandtok nem voltak fanatikus nácik. Ám fontos szereplői voltak a gyilkos rendszernek, amiért Günthert és Herbertet közvetlen felelősség terheli. Azt, hogy a BMW megvásárlásához szükséges pénz a hitleri években gyűlt-e össze, vagy már korábban, nem tudta megállapítani.

Megszólalt az ügyben Ferencz Benjámin is. A napjainkban kilencvenharmadik évében járó, erdélyi magyar zsidó családból származó híres amerikai jogász annak idején fővádló volt német háborús bűnösök elleni perekben. Szerinte ha annak idején rendelkezésre állnak a történész által most feltárt bizonyítékok, a Quandtok ugyanúgy bíróság elé kerültek volna Nürnbergben, mint Krupp és társai. Ferencz reményét fejezte ki, hogy legalább az utódok elismerik majd felelősségüket az elődök által elkövetett bűnökért, és segítik a túlélőket.

Erre még tíz évet kellett várni. 1998-ban – miután az áldozatok pereltek – a német gazdaság tízmilliárd márkás alapot hozott létre, amelyből a náci Németország kényszermunkásait is kárpótolták. A kereken hatezer érintett vállalat, köztük a Quandték által összeadott alapból személyenként 5–15 ezer márkát fizettek ki. A kárpótlás 2007-ben befejeződött.

Sajnálják...

A család ma legismertebb tagja Susanne Klatten, Herbert Quandt ötvenhárom éves lánya, aki jó 14 milliárd eurós vagyonával Németország leggazdagabb asszonyának számít. Kiváló üzletasszony, a BMW mellett a vegy- és a gyógyszeriparban, újabban pedig szélturbinákban is érdekelt. A családtagok a tévéfilm és a történész kötete után sem álltak nyilvánosság elé. Két unoka újságnyilatkozatában annyit mondott: megismerve a történteket, sajnálják, ami történt. Szeretnék, ha más nagyapára emlékezhetnének, de hát nekik ilyen jutott.