Kapcsolatok hálózatában

Azelőtt azon humorizáltak, hogy Csehov három nővére olyan városban lakik, ahol van ugyan pályaudvar, de a vasút nem ad ki Moszkvába szóló jegyet, most meg azon, hogy szegény kezeletlen depressziós nővérek és társaik egy tévével és néhány számítógéppel megúszhatták volna a színpadra kerülést.

A Facebook azért kivételes, mert lehet tudni, ki dolgozta ki: Mark Zuckerberg. Azt is lehet tudni, miért találta ki: mert pont olyan lúzer volt, akinek ilyesmire szüksége volt. Aki nehezen teremtett kapcsolatot, pedig végtelenül vágyott a szeretetre. Csak miután ezt leírtam, vettem észre, hogy majdnem idézet. Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre, hogy a szeretet visszatartsa őt oly dolgok elkövetésétől, amelyeket fél megtenni. Megint megerősítették bennünk azt a hitet, hogy a tehetséges ember számára nincs nagyobb ajándék a boldogtalanságnál. Talán csak a kommunikálhatatlan boldogtalanság. Aki nem tudja kibeszélni, kénytelen kiverselni, kizongorázni, kifeltalálni magából a bánatot. Még az sem biztos, hogy számára megoldást hoz, de másokon segít vele.

A mások közé filmrendezők és regényírók is tartoznak. Mark Zuckerberg huszonéves élete máris közkincs, a Facebook nevű közösségi oldal feltalálójáról életrajzi könyvek és filmek szólnak. Ahogy Gorcsev Ivánról is, aki huszonegy éves sem volt, amikor elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Mark Zuckerberget ennyi idősen dobta egy lány, mire ő kitalálta, hogyan lehetne a Harvard bentlakó diáklányainak fényképeit megszerezni az egyetem szervereiről, azután pedig megversenyeztetni az arcképeket a számítógépesek között, és megállapítani, ki a legjobb csaj közülük.

Ebből a magból jött létre a Facebook, az internetes közösségi oldal, először csak az egyetemen végzetteknek, akik a harvardi diplomájukkal így már könnyebben tudtak csajozni, aztán megindult a terjeszkedés. Előbb a többi amerikai egyetem csatlakozott, aztán Anglia is elesett, majd a többi kontinens, elhagyták az elitizmust, ennek megfelelően nőtt a taglétszám. Jelenleg 500 millió fölött járnak. Tekintve, hogy 500 millió embert csupán a labdarúgó-világbajnokság döntőjével lehet elérni, az pedig csak négyévente egyszer másfél óra, a Facebook hihetetlen értéket képvisel. A 2009-ben megjelent könyv 15, a 2010-es film már 25 milliárd dollárnak becsüli az értékét, de az egy év alatt a tagok létszáma is megkettőződött, így lehet, hogy mindkettőnek igaza van. Van ez is olyan teljesítmény, mint makaón elnyerni a Nobel-díjat, nem csoda, hogy Zuckerbergből film- és regényhős lett, a Time magazin szerint meg az év embere 2010-ben.

Ben Mezrich regényének, a Véletlenül milliárdosnak az értékét nem is olyan könnyű megbecsülni, a kiadó a gyorsaság érdekében három fordítót szabadított az angol szövegre, akiknek a munkája nem épp minőségi: az ember csak találgathat, vajon milyen ruhadarabot visel Zuckerberg a lábán, papucsot, szandált vagy flip-flopot. Illetve: erre való az internet, nem kell találgatni, csak be kell írni a nevet és, igen, a strandpapucsot. Ezt a munkát persze a fordító is elvégezhette volna, de ő inkább meghagyta az olvasót a bizonytalanságban.

A regény alapján készült film, A szociális háló ehhez képest megnyugtatóan profi. A profi pedig ebben az esetben több a szakmaiságnál, mert eleve úgy indulunk, hogy a vállalkozás képtelenség. Arról nem lehet sem hollywoodi, sem európai művészfilmet forgatni, hogy egy göndör hajú fiú programokat ír a számítógépnél, és ebből óriási vagyonra tesz szert. Még akkor is nehéz, ha a vagyonnal járó hátrányok is jelentkeznek, a filmben épp ketten perlik Mark Zuckerberget. Egyrészt a Winklevoss fivérek, akik eredetileg a Facebookhoz hasonló ötlettel keresték meg Zuckerberget, és ezen az alapon vagy pereskednek, vagy perrel fenyegetőznek, nem is sikertelenül, hiszen a film szerint 65 millió dollárt kerestek ezzel a tevékenységükkel. A Winklevoss testvérek amúgy is figyelemre méltó jelenségnek számítanak, mert atyai alapon maguk is milliomosok, továbbá harvardi diákok és olimpikonok, páros evezésben hatodikok lettek Pekingben.

A másik pereskedő Eduardo Saverin, a Facebook társalapítója, aki az induláshoz szükséges ezer dollárt biztosította, és akit Zuckerberg az idők során csalárd tőkeemeléssel eljelentéktelenített a cégben. A Saverin-tárgyalások eredményeiről sem a könyv, sem a film nem tudósít, de Eduardo Saverin neve ismét megjelent a Facebook-impresszumban, és nyilván a bankszámla is felhizlalódott ezzel párhuzamosan. Ez is egy tanulság, de ezt a film eredeti plakátja előre el is mondja: nem lehet úgy 500 millió barátod, hogy ne szerezz közben néhány ellenséget is.

Nem ez a legszebb a filmben. Nem is az, hogy igyekszik tárgyilagosan elmesélni egy történetet, és minden hősét megértéssel kezeli. Van egy nagyon finom tanulság is. Mert persze ma mindenki a Facebookot elemzi, nem is elsősorban a siker titkát, inkább a siker hatását. A személyre szabott reklámok lehetőségét, hogy a Facebookon annyi mindent árulunk el magunkról, hogy már tudni fogják, hol kell támadni, a biciklistáknak azt mondják, hogy vegyen biciklit, a görkorcsolyázóknak, hogy görkorcsolyát, illetve mindkettővel közlik, hogy az igazi biciklista/görkorcsolyázó az almapaprika fogyasztásával tudja növelni a teljesítményét. Ez esetleg törvényileg is kivédhető, fogyasztóilag is megszokható, egy idő után nem dőlünk be semminek.

A Facebook információkat árul el rólunk, és nemcsak azoknak, akiknek szeretnénk. Tegyük föl, hogy elmegyünk a barátainkkal a nudistastrandra, kacagva fényképezzük egymást, de eszünkbe nincs a képeket közkinccsé tenni. A barátainknak azonban eszükben lehet, hogy mekkora poén a mi pucér fenekünk, és két nap múlva már a szomszéd kislány érdeklődik, vajon meggyógyult-e az a csúnya furunkulus. A Facebook a kapcsolatokat nem csupán segíti, de gyilkolja is, a komputer barátságos magánya nemcsak a jóra bátorít fel, de a barátságtalanságra is, mondat közepén ott lehet hagyni azt, aki épp életének tragédiáját meséli, gyorsak és felszínesek maradnak a párbeszédek, a pótlék színessége és változatossága kiválthatja az elmélyülést, valóságos érdeklődést, az igazi személyességet.

Biztosan így is van. De a film azzal kezdődik, hogy Mark Zuckerberg éppen be akar vágódni egy lánynál. Dumál, dumál és dumál, nem is lehet érteni, hogy mit, csak pörgeti a szavakat, félszegen, mégis hatásosan, míg a lány ott nem hagyja, „nem azért, mert stréber, hanem azért, mert seggfej”. Számomra nem az a lényeg ebben, hogy minden nagy férfi mögött ott áll egy nő, aki nem volt hajlandó észrevenni a nagyságát, hanem hogy Zuckerberg Facebook nélkül is úgy beszél, mintha már föltalálta volna. Ha felszínesek és parasztok vagyunk, arról nem a Facebook tehet. Ne Zuckerberget okold, ha a képed ferde.