Ami Orbánnak itt diktátum, Brüsszelben siker
Miközben a nemzeti ünnepünkön mondott beszédében a magyar kormányfő kijelentette, nem tűrünk semmiféle diktátumot Brüsszeltől, jobbkeze, Matolcsy György éppen akkor és pont Brüsszelben minősítette történelmi jelentőségűnek az uniós stabilizációs paktum kiterjesztéséről született megállapodást, melynek lényege pontosan a tagállamok nemzeti kompetenciájának korlátozása és pénzügyi folyamatainak szigorú ellenőrzése, sőt szükség esetén kemény szankcionálása.
Orbán Viktornak nem erőssége a történelmi tények ismerete vagy az azokhoz való ragaszkodás. Keddi ünnepi beszédében harcos nemzeti öntudattal állította, hogy a magyarok nem tűrték sem a Bécsből, sem a Moszkvából érkező diktátumokat és a Brüsszelből jövőket sem fogják tűrni. Ennek a büszke kijelentésnek apró szépséghibája, hogy bizony az első kettőt eltűrtük, az előbbit évszázadokig, az utóbbit évtizedekig, sőt a forradalmaink bukása után egy idővel még meg is békéltünk velük. Így lett a szabadságharcunkat vérbe tipró császárból ferencjóska, az 56 utáni megtorlásokért felelős Kádárból pedig a 70-es évekre népszerű vezető. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a függő helyzet megszűnését egyik esetben sem mi vívtuk ki, hanem a világpolitikai helyzet változása eredményezte.
Ez az apró történelem hamisítás az ünnep pátoszában még megbocsátható, az idegen elnyomás párhuzamba vonása az uniós kapcsolatrendszerünkkel azonban már nem. Enyhén szólva furcsa, hogy az EU központját lényegében diktátornak minősítse annak az országnak a kormányfője, amely éppen a közösség soros elnöke. A történelmi párhuzam azért is elképesztő, mert a korábbi, erőszakkal ránk kényszerített önkényuralmi függéssel szemben az unióhoz önként, saját jól felfogott érdekünkben csatlakoztunk, az ebből adódó előnyökkel együtt a közös játékszabályokat is elfogadva, sőt törvényileg rögzítve. Ha ezeket a magyar kormány figyelmen kívül hagyja, sőt több esetben felrúgja, és ezért az EU illetékesei megbírálják, az európai parlament többsége pedig elítéli, az nem diktátum, nem kioktatás, még kevésbe "boszorkányüldözés", hanem a közös alapértékekre és együttműködési szabályokra való figyelmeztetés.
Sértett agresszivitás
A miniszterelnök indulata vélhetően abból a megalázó helyzetből fakad, hogy a soros elnökség a várt sikerek helyett eddig a vesszőfutások sorozata számára. Elfelejti azonban, hogy mindezt csak saját magának köszönheti, egyrészt a kemény és jogos kritikákat kiváltó lépések - médiatörvény, különadók stb. -, másrészt az unióban szokatlan arrogáns stílusa miatt. Roppant tanulságos volt látni az európai képviselők döbbent arcát, amikor Orbán Viktor Strasbourgban sértett agresszivitással, harcot hirdetve válaszolt a neki feltett kellemetlen kérdésekre. Az erőből való politizálás, mások földbe döngölése, az "egész pályás letámadás" egy 27 ország érdekeit összehangolni igyekvő közösségben nem csupán nem comme il faut, de az együttműködés alapelveit veszélyeztető magatartás. A válasz nem maradhat el, és természetesen az ökölharcnál sokkal finomabb formában jelentkezik: a kulisszák mögötti bírálatokon túl elítélő nyilatkozatokkal, hazánk elleni jogsértési eljárásokkal, a mi elnökségünk idejére tervezett csúcsesemény diszkrét elhalasztásával.
Ezeket a jelzéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, bár közvetlen kárunk nemigen származik belőlük. A presztízsveszteség és a bizalmatlanság azonban piaci következményekkel jár, és ez jelenti az igazi veszélyt. Hogyan lehet gazdasági szabadságharcról szónokolni, amikor adottságaink miatt minden téren külső partnereinktől függünk? A Fidesz-kormány által beígért gazdasági fejlődés és munkahelyteremtés bázisa nem a belső fogyasztás, hanem a GDP nagyobb részét adó kivitel lehet, a fejlesztést szolgáló beruházások többsége pedig az uniós forrásokból származik, és akkor még nem is beszéltünk a külső hitelállományról: kitől, mitől is akarunk mi függetlenedni? Nem Brüsszel diktál, hanem a gazdasági és pénzügyi realitások, a minden országot érintő piaci mozgások, a globalizálódott világban még a nagyhatalmak is ezektől függnek.
Kettős beszéd
Ezzel persze a Fidesz köreiben is tisztában vannak, bár szemmel láthatóan zavarja őket. Jellemző módon ennek azért főleg az itthoni megnyilatkozásokban adnak hangot: kezdettől fogva kettős beszéd folyik, mást mondanak kifelé, mint amit belső fogyasztásra szánnak. Finoman szólva szokatlan a demokráciák gyakorlatában, hogy a lakosságot közvetlenül érintő lépéseket egy kormány külföldön kommunikálja és másként tálalja, mint odahaza, ami Orbánék esetében már többször előfordult. Jó példa erre a Széll Kálmán Terv, amelyből részleteket igazából csak a Brüsszelbe küldött angol verzióból tudhattunk meg, bár abból sem túl sokat, de lényegesen többet, mint az idehaza ismertetett általánosságokból.
A kettős beszéd tanulságos példája volt nemzeti ünnepünk is: miközben a kormányfő szónoklatában keményen kikelt a brüsszeli diktátumok ellen, egyidejűleg Matolcsy György gazdasági miniszter éppen az EU központjában nevezte történelmi jelentőségű sikernek az uniós stabilitási paktum átalakításáról született egyetértést. Ez utóbbi egyébként a magyar elnökség talán legfontosabb célkitűzése volt, és szeretnénk, ha még az első félévben végleges döntés születne a kérdésben. Ennek érdekessége az, hogy az elfogadni javasolt hat pont célja a pénzügyi válságok megelőzése, mégpedig éppen a nemzeti költségvetések és gazdasági folyamatok szigorú központi ellenőrzésével.
Kölcsönös függés az Unióval
A jövőben az uniónak joga lenne nem csupán utólag indítani túlzott deficit eljárásokat, hanem már előzetesen is lépéseket tenni annak megelőzésére, a tagállamok pénzügyi és gazdasági, valamint egyensúlyi helyzetének kontrollálásával. Ehhez a költségvetési terveket előre be kell mutatni Brüsszelben, ahol módosító javaslatokat tehetnek. Ugyancsak meg kell küldeni a konvergencia program teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, amelyeket szintén értékelnek és javaslatokat tehetnek. Ha valaki mindennek nem tesz eleget és nem teljesíti a hiány és egyensúlyi elvárásokat, szankciókra számíthat, amelyek összege elérheti az adott ország GDP-jének fél százalékát. A nemzeti büdzsék átláthatóságát és teljes ellenőrizhetőségét a nemzeti jogrendszerben kell garantálni.
Mindez az elmúlt évek történéseit látva szükséges és logikus, elismerése a kölcsönös függésnek és felelősségnek, egyben a közös érdekek védelme. Matolcsy tehát joggal nevezte ezt rendkívül fontos lépésnek, a kérdés csupán az, miért kell egyidejűleg kirohanni a brüsszeli "diktátumokkal" szemben, egy kalap alá véve azokat az elnyomó rendszerekkel. Nem tudni sajnos, a kormányfő konkrétan mit gondol diktátumnak, ezek szerint a költségvetésünk és pénzügyeink feletti felügyeletet nem.
