2013: fordulat vagy leszakadás

Ha megjósolni próbáljuk, milyen év is lesz számunkra 2013, könnyű is a dolgunk meg nem is. Ha a makrogazdasági folyamatokból és a reális lehetőségekből indulunk ki, a különböző szakértői elemzések meglehetősen hasonló képet adnak, a prognózisok között nincsenek túlzottan nagy eltérések egyetlen fontos mutatónál sem. Nehezen kiszámítható viszont, milyen meglepetéseket tartogat a Fidesz és az unortodoxia, különös tekintettel a közeledő választásokra és az azt előkészítő kormányzati lépésekre. A sajátosan végrehajtott rezsicsökkentés jelzi, Orbánék sok mindent készek megtenni azért, hogy népszerűségüket növeljék, még ha annak következményeit később valamennyien nyögni fogjuk.

Az alapvető gazdasági törvényszerűségeken ugyanis politikai akarattal nem lehet túllépni, ha mégis ezzel próbálkoznak, azt voluntarizmusnak hívják, és eddig még mindenhol előbb-utóbb összeomláshoz vezetett. Hatalmi szóval be lehet ugyan avatkozni a piaci folyamatokba, lehet úgy tenni, mintha azok felülről irányíthatóak lennének, sőt magát a versenypiacot is tagadni lehet, de ez súlyos és egyre nehezebben orvosolható károkhoz vezet. Az ilyen törekvések csak átmeneti hatással járhatnak és elkerülhetetlenül a fenntartható növekedés ellen hatnak, márpedig ez utóbbi a fejlődés egyetlen lehetséges útja.

Orbánék unortodoxiájának jól látható, legsúlyosabb következménye a magyar gazdaság növekedési potenciáljának minimálisra szűkülése. A húzóágazatok különadója, a bankok demagóg szólamokkal kísért kivéreztetése, a cégek túladóztatása, a lakossági jövedelmek igazságtalan terhelése, a végiggondolatlan rögtönzésekkel teli, koncepciótlan és teljességgel kiszámíthatatlan gazdaságpolitika mind a bővülés, a fejlődés ellen hatnak. Egyszerre sikerült történelmi mélypontra lökni a beruházási szintet és sok éves mélypontra a fogyasztást, úgy, hogy jelenleg nyoma nincs olyan belső húzóerőnek, amely belátható időn belül komolyabb növekedést eredményezhetne.

Ebből egyenesen következik, hogy az idén a magyar GDP jó esetben is csak stagnálás körüli mutatót produkálhat, ami önmagában meghatározza a foglalkoztatottsági kilátásokat is. A mesterségesen felpörgetett közmunkával lehet ugyan kozmetikázni az adatokat, de az csak viszi a pénzt és nem hozza, és mind a költségvetés, mind pedig a gazdasági teljesítmény szempontjából kontraproduktív. Teljes nonszensz, hogy a tervek szerint az idén már 300 ezer közmunkással számolnak, ami az összes foglalkoztatott csaknem tizede! A statisztikák szerint csupán 7-8 százalékuk képes visszatalálni a munkaerőpiacra, a többiek tartósan leszakadnak.

Az újonnan bevezetett 5 adó mind a cégek, mind pedig a lakosság helyzetét tovább nehezíti. A két legfontosabb, a közműadó és a tranzakciós illeték a pénzintézetek és a húzóágazati vállalatok terheit növeli tovább, akadályozza a fejlesztéseket és egyben növeli az inflációs nyomást. A pénzromlás alakulása több szempontból is rendkívül fontos lehet. A választók szempontjából a leglényegesebb kérdés a reáljövedelmek és a háztartások pénzügyi helyzetének a változása: az elmúlt két évben csekély kivétellel olyan veszteségeket szenvedtek el, amelyek tömegeket sodortak a kilátástalanság szélére. Ha ez az idén is tovább folytatódik, meghatározhatja a jövő évi választási esélyeket.

Ezt Orbánék pontosan látják és a rájuk jellemző módon reagálnak rá. A gáz- és áramdíjak, valamint a távfűtés költségének lefaragásával rezsicsökkentési ígéretüknek próbálnak eleget tenni, és mintegy 100 milliárd forintos ajándékot adni a lakosságnak. A baj csak az, hogy az energia ára nem kormányzati döntés, hanem a piac alakulásának a kérdése: valakinek fizetnie kell a számlát, közvetlenül és közvetve egyaránt. Arról már sok szó esett, hogy a szolgáltatók veszteségbe döntése milyen veszélyekkel jár, és ezúttal is a gazdagabbak, a nagyfogyasztók járnak jól, a legelesettebbek szinte semmit sem nyernek, az a tény viszont elsikkadt, hogy a céges fogyasztók számára emelkedik az ár.

A hangulatjavításon túl Orbánék a rezsicsökkentéssel az általuk gerjesztett inflációs nyomást is enyhíteni akarják. A hatás azonban korlátozott: a statisztikák szerint a háztartások teljes költésének kevesebb mint tizedét adja a mostani árcsökkentéssel érintett fűtés, gáz és áram, azaz a mostani árcsökkentés hatása az inflációra nem érheti el az egy százalékot. Ha a tervezett mintegy 5 százalékos infláció ennyivel lenne alacsonyabb, az a nyugdíjak reálértékének megőrzését biztosítaná, a béreknél azonban más a helyzet: a minimálbért ugyan emelték, az átlagbérek azonban az előrejelzések szerint a köz- és magánszférában egyaránt jócskán a várható pénzromlás alatt nőnek.

Meghatározó lesz a külső környezet alakulása, főként az uniós piac teljesítménye. Mivel a GDP-nk kétharmada a kivitelben realizálódik, a kilátásaink szempontjából döntő elem, hogyan fejlődnek a nagy európai gazdaságok, mi lesz az euróövezeti válsággal stb. A jelenlegi prognózisok stagnálással számolnak, azaz jelentős külpiaci ösztönzésre aligha számíthatunk. Kulcsfontosságú tényező a nemzetközi befektetői hangulat változása is, az esetleges kedvezőtlen fejlemények minket keményen érinthetnek a forintárfolyamán és a finanszírozás drágulásán keresztül. Ha viszont javul a légkör, a forint stabil maradhat, a kamatok tovább csökkenhetnek, és a magyar hozamfelár elég magas marad ahhoz, hogy a befektetők néhány újabb unortodox stiklit elnézzenek nekünk.

Orbánék pontosan ebben bíznak és erre készülnek. Az osztogatást nem a hiány növelésével akarják végrehajtani, hanem részben a vállalati szférából történő további pénzkivonással – már újabb rezsicsökkentő lépésekről beszélnek –, részben pedig az MNB tartalékai egy részének felhasználásával, amiről Matolcsy már nyíltan beszélt. Mindkét módszer kockázatos, a befektetői reakciókat vélhetően tesztelni fogják, és addig mennek el, amíg a remélhető politikai haszon nagyobbnak látszik a fenyegető veszélynél. Ez a legbizonytalanabb és legkiszámíthatatlanabb tényező az idén, és eldöntheti, rövid távon csatát nyer-e a Fidesz vagy veszít. Az viszont biztos, hogy ilyen politikával hosszabb távoni csak veszíthetünk.