Vidnyánszky Attila balesetet szenvedett

Megsérült Vidnyánszky Attila a Petőfi Zenei Díjátadón.

2024. február 7., 07:57

Szerző:

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Petőfi Zenei Díjátadón elesett. Alig három hónappal azután sérült meg, hogy az általa vezetett színházban súlyos baleset történt. A direktor akkor esett el, amikor az életműdíjat kapott Hobo méltatása után lesétált a színpadról – tudta meg a Blikk.

 Egy névtelenséget kérő informátor így mesélt az esetről a lapnak: 

„Odament az ünnepelt Hobóhoz, hogy átölelje, ekkor történt a baleset, de ezt már nem lehetett látni a Dunán három nappal később képernyőre került felvételen.”

A Blikk szerint a baleset nem volt kis mértékű, és a helyszínről mentő szállította el a direktort. Takács Tamás énekes is jelen volt a díjátadón, és megerősítette az információkat:

„Valós a hír, el is vitték őt a mentők. Konkrétan az esést nem láttam, mert épp akkor nem voltam bent. Hála Istennek, a saját lábán – bár segítséggel – hagyta el a színpadot. Kapott egy bokarögzítő sínt, majd a mentősök kórházba vitték.”

A lap értesülései szerint Vidnyánszky Attila gipszet kapott az incidens után, azonban az interneten közzétett videón a váratlan jelenet nem látható. Az igazgató állítólag nem szeretné, ha nyilvánosságra kerülne az eset.

A Nemzeti Színház az esettel kapcsolatban a lap megkeresésére eddig még nem válaszolt. 

Vidnyánszky Attila körül mostanában összecsapnak a hullámok

Amint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásán Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos balesetet szenvedtek, de a színfalak mögött. Az eset kapcsán Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház vezetője és egyben a darab rendezője is, lemondott igazgatói posztjáról. A lemondást Csák János miniszter nem fogadta el addig, amíg az eset körülményeit ki nem vizsgálták.

Ez esettel kapcsolatban Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója így írt közösségi oldalán: 

„Nem az a fontos most, hogy ki mikor mondott le – nota bene felénk az elég ritka, hogy valaki valóban felelősséget vállal –, nem az a fontos, hogy ki fogadta el, vagy sem, nem a szimpátiák vagy egyebek a fontosak a Nemzeti Színházban történt szörnyű balesettel kapcsolatban. Egyetlen dolog fontos! Hogy a két kollégánk minél hamarabb és teljesen gyógyuljon és épüljön fel! És amíg ez megtörténik, addig minden segítséget – anyagit is! – megkapjanak. EZ MOST A FONTOS! Kedves Kollégák, sok erőt és mielőbbi teljes gyógyulást! Most van az a pillanat, amikor az egész szakma, mindentől függetlenül veletek van és rátok gondol. Gyógyuljatok!”

Fekete Péter cirkuszigazgató, volt kulturális államtitkár arra buzdította a szféra dolgozóit, hogy álljanak ki a Nemzetin Színház igazgatója mellett:

 „A Nemzeti Kulturális Tanács tagjaként kötelességünk figyelemmel kísérni a kulturális ágazat kiemelt történéseit, és megnyilvánulni olyan esetekben, amikor megítélésünk szerint ennek helye van. Megdöbbenéssel és sajnálattal értesültünk arról, hogy Vidnyánszky Attila a mai napon benyújtotta lemondását a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjáról, és döntéséről értesítette Csák János minisztert. Több igazgatótársammal egyeztetve kérjük a Nemzeti Kulturális Tanács tagjait, hogy e nehéz helyzetben biztosítsuk támogatásunkról tagtársunkat, nemzeti kulturális életünk megkerülhetetlen és kiemelkedő személyiségét, aki pótolhatatlan értékteremtő munkát folytat első színházunk élén. Álljunk ki Vidnyánszky Attila mellett és közös fellépéssel kérjük a minisztert arra, hogy vezérigazgató úr lemondását ne fogadja el. Mindez közös nemzeti érdek, kulturális életünk fontos bástyájának megtartása. Kérlek, amennyiben a fentiekkel azonosulsz, támogató soraiddal, aláírásoddal jelezd ezt számunkra, még a mai nap folyamán.”

Miután lezárult a vizsgálat, Vidnyánszky Attila visszavonta lemondását, amit Csák János el is fogadott.

(Kiemelt képünk: Vidnyánszky Attila. Fotó: Pesti Hírlap archív)

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze - jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.