Csák János nem fogadta el Vidnyánszky Attila lemondását

A kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel.

2023. november 13., 12:48

Szerző:

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója hétfőn benyújtotta lemondását Csák János kulturális és innovációs miniszternek; a direktor a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultáig maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait 

–  áll a közleményben.

Mint írják, a minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást.

A pénteki Rómeó és Júlia című előadás Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete miatt a második felvonás alatt félbeszakadt. A rövid időn belül kiérkezett mentősök a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították. A körülményekhez képest jól vannak. Mint írják, a baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van.

A Semmelweis Egyetem hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót még aznap megműtötték. A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát.

Csák János kulturális és innovációs miniszter hétfői bejegyzésében azt írta: a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett két színművész állapotáról tájékozódott a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján, ahol Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője fogadta.

„Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota a szakszerű és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően folyamatosan javul” - fogalmazott.

A minisztérium azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét művész számára.

"Mielőbbi jobbulást és gyors felépülést kívánok Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak!" – írta a miniszter.

 (Kép forrása: Csák János miniszter / Facebook)