Hosszú kézfogással megkezdődött Donald Trump és Kim Dzsong Un csúcstalálkozója, az amerikai elnök hatalmas lehetőségeket lát

2019. február 27., 13:04

Szerző:

Hosszú kézfogással, majd négyszemközti megbeszéléssel kezdődött meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kétnapos csúcstalálkozója a vietnami fővárosban, szerdán Hanoiban, a Metropol szállodában. A találkozót követően a vezetők kíséretükkel együtt díszvacsorán vesznek részt. A kétoldalú tárgyalások csütörtökön érnek véget.

Trump-Kim csúcstalálkozó
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Szakértők szerint a legnagyobb kérdés, hogy a diplomáciai eseményen sikerül-e áttörést elérni Észak-Korea nukleáris leszerelése, a Koreai-félsziget atommentesítése ügyében.

Trump nyitányként most úgy fogalmazott, Észak-Korea hatalmas, hihetetlen és határtalan gazdasági lehetőségeket rejt. – Alig várom, hogy lássam, ahogy ez megvalósul, és segíthessek benne" - tette hozzá. Trump a kamerák kereszttüzében azt mondta: bízik a kétnapos hanoi csúcstalálkozó sikerében. Kimhez fordulva hangsúlyozta, megtiszteltetés, hogy együtt lehetnek Vietnamban. Erre az észak-koreai diktátor úgy reagált, biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal jelentős eredményeket mutathatnak fel, amelyeket mindenki üdvözölni fog – Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen – fűzte hozzá.

Trump és Kim tavaly június 12-én találkozott először Szingapúrban, ahol több bizalomépítő lépésekről egyeztek meg. Az Egyesült Államok elnöke mai Twitter-bejegyzésében barátjának nevezte az észak-koreai diktátort.

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).