Helycsere a csúcson

Oroszországban vége a rossz felállásnak, amelyben az első hegedűsnek csak a brácsa jutott. Formálisan is a prímás került a Kreml-zenekar élére, aki pedig eddig elfoglalta a helyét, visszaült a második sorba.

A „moszkvai bohózat” – a Libération fogalmazott így – forgatókönyve ismert. Először az Egységes Oroszország pártelnöke és egy személyben miniszterelnök, Vlagyimir Putyin ajánlotta mindkét posztjára az államelnök Dmitrij Medvegyevet. Ő viszonzásul Putyint javasolta a saját helyére, az ország élére. „Ne csodálkozzanak – nyugtatta a meglepett kongresszust Medvegyev –, ezt a helycserét mi már négy évvel ezelőtt megbeszéltük.” „Egyébként pedig másodlagos kérdés, hogy ki melyik posztot tölti be”! – tette hozzá az el sem kezdődött vitát lezárva Putyin.

Ha más nem, annak beismerése, hogy a szerepcsere előre leosztott volt, minden demokratikus országban botrányt okozott volna. Oroszországban azonban nem. A küldöttek tapsoltak, a társadalom pedig fásultan vette tudomásul, hogy mint eddig sem volt, ezután sem lesz beleszólása az ország vezetésébe. A kongresszus végén az ajtóban csinos hoszteszek fehér t-shirtöket osztogattak a küldötteknek, amelyen Putyin és Medvegyev képmása alatt már a saját véleményüket is olvashatták: „Bízunk a tandemben.” (Lám, az orosz textilipar milyen gyorsan dolgozik. Vagy netalán megmondták nekik előre, hogy mi lesz a „szavazás” végeredménye?)

Húsz évet kap?

Oroszországban tehát folytatódik egy éra, amely valójában véget sem ért. Putyin már két periódusban, nyolc évig volt államelnök. De mert az alkotmány csak egyszeri újraválasztást engedélyez, szüksége volt egy olyan emberre, akinek feltétlen lojalitásában megbízhat, és aki négy átmeneti évre melegen tartja neki az elnöki széket. Medvegyev, akivel együtt kezdték a politizálást Szentpéterváron, ilyen volt. Olyan jól játszotta szerepét, hogy bölcs Kreml-szakértőkkel elhitette: nemcsak különbség, de ellentét is van kettejük között: ő a Nyugat felé közeledő demokrata, a másik a szovjet politika folytatója. És tessék. Most kiderült, hogy a játszma következő lépését előre megbeszélték. (A „szakértők” persze ezt is meg fogják tudni magyarázni.)

Ha tehát minden a tervek szerint történik – és miért ne történne így? –, Putyint március 4-én újból elnökké választják. S mivel az elnöki periódust négy évről hatra emelték, és egyszer megismételhető, első elnöki korszakával együtt húsz évig állhat majd az ország élén. Ennél hosszabb ideig, harmincegy éven át, csak Sztálin uralkodott a Kremlben.

Programbeszédeiben egyik vezető sem mondott újat: a korrupció megfékezése, az életszínvonal emelése, küzdelem a bűnözés, mindenekelőtt a terrorizmus ellen. Putyin hozzátette, hogy a társadalmi igazságosság érdekében megszüntetik az egykulcsos adórendszert. (Azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy első elnökségének idején ezt épp ő vezette be.)

Nincs vita

Amúgy Putyin sem államfőként, sem miniszterelnökként nem volt sikeres politikus. 2000-ben azzal a céllal vette át a hatalmat, hogy megakadályozza Oroszország szétesését. Ezért robbantotta ki a csecsenföldi háborút, amely valójában máig nem fejeződött be. Sőt, egyre több jel utal arra, hogy napirendre kerül egész Észak-Kaukázus feladásának gondolata, hiszen Moszkva nem képes ellenőrzése alatt tartani ezt a területet. Másik célját, a korrupció megfékezését sem sikerült megvalósítania. Ellenkezőleg. Oroszország egyre rosszabb megítélést kap a korrupt országok nemzetközi listáján. Az életszínvonalat megőrizte ugyan a korábbi (nagyon alacsony) szinten, de ez kizárólag a gáz- és kőolajeladásoknak volt köszönhető. Putyin gyorsítani akarta az ország ipari fejlődését, emelni technikai színvonalát. Ezzel szemben egyre messzebb kerültek az oroszok a nyugati világ gyorsan fejlődő nagy ipari országaitól.

A belpolitikában még rosszabbul áll a helyzet. Oroszországban továbbra is parancsuralmi rendszer uralkodik. Az Egyesült Oroszország olyan párt, amely annak tapsol, akit Putyin arra kijelöl. A parlamentben nincs vita, csak bólogatás van. Megregulázzák a sajtót, ellenvéleményüket hangoztató újságírókat gyilkolnak meg. A rendszert bíráló oligarchákat börtönbe zárják, a támogatókat pedig hagyják tovább gazdagodni. A választásokon – amelyek meg sem érdemlik ezt a nevet – még indulni sem engedik azt a kis liberális pártot, amely felhívja a figyelmet a bajokra. Ezzel szemben engedélyezték a Konzervatív Szövetség megalakulását, mert az olyan autokráciaprogrammal jelentkezik, hogy az ország függetleníti magát a külföldtől, kizárólag saját erejére támaszkodik. Feltámasztották továbbá a szovjet időkből ismert Népfrontot, amelyhez – a „bázis kiszélesítése” érdekében – különböző szervezeteket kapcsoltak.

Putyin Oroszországa kreativitásmentes övezet. Egyedül nyersanyagkicseinek köszönheti, hogy a gazdasági összeomlás eddig elmaradt. Az internet útján kikerülő hírek szerint számos jel utal a társadalom elégedetlenségére. A hangosan hirdetett „virágzó” Oroszországból mind kevesebben látnak valamit. Inkább az tűnik fel, hogy a gazdagok vagyona a nyugati milliárdosokéval vetekszik, a középosztály pedig a szegények színvonalára süllyed, ez utóbbiak, vagyis a lakosság felét kitevők helyzetéről, életkörülményeiről ne is beszéljünk. A következmény: minden ötödik állampolgár szívesen elhagyná az országot, és Nyugaton keresne boldogulást. A 15–35 év közöttieknek a fele ilyen, a fiatal diplomásoknak pedig a 80 százaléka.

A romló gazdasági és az egyre diktatórikusabbá váló politikai helyzet a putyini „irányított demokrácia” következménye. Kialakulásáért a volt – és jövendő – államelnök a felelős. Pedig a pártellenőrzés alatt álló média mindent megtesz Putyin népszerűsítésének érdekében. A szovjet időkre emlékeztető személyi kultuszt alakítottak ki körülötte. Nem múlik el nap, hogy a lapokban, tévékben ne jelenne meg fénykép a férfias, sportos, a művészeteket kedvelő, intellektuális vezérről: Putyin egy vadászgép botkormánya mögött; Putyin, a búvár szigonnyal óriási halat fog; Putyin, a vadász, amint éppen tigrist lő; Putyin, a meztelen felsőtestű, napszemüveges, trópusi kalapos férfi; Putyin, amint csokornyakkendősen zongorázik, Rahmanyinov-szonátát játszik. Univerzális, sportos, intellektuális macsó zseni látszatát kelti – írja róla a Time magazin. Így akarja megkülönböztetni magát az egykori aggastyán szovjet vezetőktől.

A politikai eseményeket figyelve az emberben mindinkább erősödik az érzés, hogy mindaz, ami Putyin Oroszországában történik, egyre jobban hasonlít Orbán Viktor Magyarországának eseményeire. Nálunk is van egy párt, amelynek vezetője másfél éve azt tesz kétharmados parlamenti többséggel, amit akar. Napi politikai érdekeinek függvényévé alacsonyítja a jogrendszert, visszamenőleges törvényeket hoz. Neki tetsző új alkotmányt léptet érvénybe. Megnyirbálja az Alkotmánybíróság jogkörét, annak tagjait saját emberei közül választja. Új törvénnyel rendszabályozza meg a sajtót, államivá teszi a közszolgálati médiumokat. Demokráciafelfogása ez: „A parlament ellenzék nélkül is működik.”

Párhuzamok

A hasonlóság Putyin Oroszországával annak a Nyugatnak is feltűnt, amelytől miniszterelnökünk célként hirdette meg az eltávolodást. A konzervatív német Die Welt már „puszta-Putyinnak” nevezte Orbánt. Nevetnek rajta, amikor „magyar gazdasági csodáról” beszél, vagy arról, hogy most éppen egy „új világrend” kialakításán munkálkodik. A baj az, hogy az ilyen kijelentéseivel nemcsak magát, de az országot is nevetségessé teszi. Hagyományos nyugati kötődéseinket elszakítja, és besorol bennünket Putyin Oroszországa mögé.