Vegyen egy nagy levegőt, mert most megtudja, mennyit termelt Vajna Timea cége tavaly

2018. május 15., 12:33

Szerző:

A magyarországi cégeknek május 31-ig kell elkészíteniük beszámolójukat, Vajna Tímea könyvelője pedig olyan gyors volt, hogy már május 10-én benyújtotta cége, a Miss Univerese-t is bonyolító rendezvényszervező vállalkozás, a Beauty Enterprises 2017-es adatait – írja a 24.hu.

Az eredménykimutatásából kiderül, hogy míg 2015-ben 64, tavalyelőtt 72,

tavaly pedig 0, azaz nulla forintos árbevételt termelt a cég.

Egyéb bevételként 3,2 millió forint érkezett a céghez, ami mellé – a 2016-os évhez hasonlóan – több mint 60 millió forintos veszteség társult. A cég vagyona továbbá ugyanekkora összeggel csökkent – emlékeztet a portál.

Vajna Tímeát a jelek szerint nem zavarja különösebben az újabb üzleti kudarc, jön-megy a világban, ahogy eddig. Pár napja például Cannes-ból, egy luxus magánrepülőgéppel a hátterben küldött üzenetet rajongóinak.