Több ezren szenvednek a kullancs által terjesztett Lyme-kórtól

Noha a kullancs által terjesztett Lyme-kór évente nagyjából 1200-1600 esetet eredményez, ezeknek a 30 százalékában már a csípést sem vesszük észre. Ezért többen életük végéig szenvednek a kór okozta tünetektől.

2024. május 7., 11:02

Szerző:

A Lyme-kór százszor gyakoribb kullancs által terjesztett betegség, mint az agyhártya- és agyvelőgyulladás. Évente nagyjából 1200-1600 esetet diagnosztizálnak. Az agyhártyagyulladás kórokozóját a fertőzött területeken nagyjából ezerből 1 kullancs hordozza, a Lyme-kórt okozó Borrelia baktériumot ezzel szemben 10-ből legalább egy, sőt egyes területeken akár az 50 százalékot is elérheti a fertőzött kullancsok aránya – írja cikkében a Webbeteg.

Ezek a kullancs által terjesztett kór tünetei

A kullancs által terjesztett Lyme-kór első tünetét, az úgynevezett vándorló, körkörösen piros bőrpírt sokan bőrgyógyászati problémaként azonosítják. Az elváltozás idővel megszűnik, ugyanakkor a baktérium nem tűnik el a szervezetből: befészkeli magát az ízületi tokba vagy a bőrréteg alá, majd súlyos ízületi fájdalmakat okoz. Ezekkel aztán a reumatológust, ortopédust keressük fel, aki szteroidos kezelést, gyulladáscsökkentőt javasol, melyek szintén csak átmeneti, tüneti megoldások. A fájdalmak mellett ráadásul az esetek 20 százalékában maradandó idegrendszeri károsodást szenvedhetünk.

A patikában kapható kullancs-teszt szintén téves diagnózist eredményezhet: ha ki is mutatja a vérszívóban a Borreliát, nem tudjuk, hogy jutott-e annyi baktérium belénk, amennyi a Lyme-kór kialakulásához kell, de azt sem tudjuk megjósolni, hogy az immunrendszerünk legyőzi-e vagy sem.

A Lyme-kór diagnosztizálását tovább nehezítheti, hogy a Borrelia baktérium a kullancs által termelt fehérjének köszönhetően könnyen kijátssza az immunrendszert. A vérvétel során szerológiai vizsgálatot végeznek, ilyenkor az immunrendszerünk által termelt ellenanyagok mértékét vizsgálják, ami becsapós lehet, mivel a fertőzöttség különböző fázisaiban különböző ellenanyagokat termelünk. Így, ha az eredmény pozitív is lesz, és megkezdődik az antibiotikus kezelés, könnyen lehet, hogy a fertőzés már régen megszűnt és feleslegesen szedjük az antibiotikumot. Emiatt lényeges, hogy a megfelelő módszerekkel és körültekintően történjen meg a betegség diagnosztizálása.

Teendők kullancscsípés után

A kullancs csípésének helyén néhány nap múlva alakulhat ki enyhe bőrpír, ami arra utal, hogy nem megfelelően távolítottuk el, és bizonyos testrészek a bőrben maradnak. Ez a bőrpír önmagában nem utal arra, hogy fertőzött volt a kullancs.

A Lyme-kór esetében ez a bőrpír elég jellegzetes (hiszen az kör alakú), és a kullancs eltávolítása után 1-4 héttel alakul ki, illetve koncentrikusan nő. Amennyiben ilyet tapasztalunk, mindenképp keressünk fel mielőbb a Lyme-kór diagnosztizálásában jártas szakembert. A bőrpír idővel magától is eltűnik, ez azonban nem jelenti azt, hogy megszabadultunk a kórokozótól, hiszen a bőrpanaszok eltűnése után kezdődhet a betegség alattomosabb fázisa, ízületi fájdalmakkal, idegrendszeri érintettséggel.

A kullancsok vizsgálatának nincs értelme. A tesztek alacsony megbízhatósága miatt az esetek egy részében a teszt tévesen negatív eredményt ad, ilyenkor fertőzés esetén sem kezdődik meg a kezelés. Más esetben a fertőzött kullancsból nem jut át a kórokozó az emberi szervezetbe, vagy épp az immunrendszer legyőzte azt, így feleslegesen kezdődik meg egy megterhelő antibiotikumkúra. Ezért sose magunk diagnosztizáljunk, hanem forduljunk szakorvoshoz.

A Lyme-kór kivizsgálása során speciális, a termelt ellenanyagokat (IgG, IgM) vérmintából kimutató szerológiai vizsgálatokra van szükség, ezek alapján állapítható meg a Borrelia-fertőzöttség ténye és annak státusza (aktív, vagy esetleg már lezajlott fertőzésről van-e szó).

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrása: Pixabay)