Az időseket is megfertőzte a közösségi média

Az 55 év felettieket is beszippantotta a közösségi média. Többet nyomkodják a Facebookot, mint amennyi időt tévénézéssel vagy családi programokkal töltenek, 61 százalékuk szokott podcasteket hallgatni vagy nézni, és közel egyharmaduk volt már címzettje szexuális tartalmú üzenetnek.

2024. május 7., 12:20

Szerző:

Az 55 év felettiek közösségi média fogyasztását vizsgálta a Be Social, hogy kiderüljön, vajon milyen módon és mire használják az 55 év felettiek a közösségi médiát. A kutatásról a Jazzy Rádió Business Class című műsorában esett szó bővebben hétfő reggel.

Azért készítettük ezt a felmérést, mert korábban vizsgáltuk a Z-generáció tagjait, akikről most mindenki beszél. De senki nem beszél az idősebb generációról, akiknek a felnőtt kora közepén érkezett a közösségi média, ők ezt hogyan használják

– közölte Forgács Mariann, közösségi média szakértő, a Be Social ügyvezetője. Hozzátette, a közösségi média használata az egyes korcsoportok szerint ugyan megoszlik, ugyanakkor a Facebookot ma már minden 55 évnél idősebb személy aktívan használja. Ha pedig csak egyetlen közösségi felület lehetne a telefonjukon, akkor az a Facebook lenne. 

A felmérés rámutatott – hangzott el a műsorban –, hogy az idősebb generáció naponta 3-4 órát használja a Fecebookot, ami megegyezik a fiatalok közösségi média fogyasztási szokásával. Az idősebbek ráadásul rendkívül aktívak, szívesen posztolnak és kommentelnek. A TikTok azonban magasra tette a lécet számukra, azt a szakember szerint kissé nehezebben fogadják el. Ugyanakkor egy részük azért rendkívül nyitott erre a platformra, a grandfluencerek például rendszeresen állítanak elő tartalmakat a felületre.

Az idősebb generáció tagjai a Facebookozás mellett szívesen hallgatnak podcast műsorokat is, vagy néznek vlogcasteket. Amiket érdekes módon a televízió nézéshez hasonlóan nem valamilyen egyéb tevékenység közben, hanem a tartalomra fókuszálva, leülve és nyugodtan hallgatnak/néznek végig. 

A felmérés készítői rákérdeztek arra is az 55 év felettieknél, hogy kapnak-e erotikus tartalmú üzeneteket. Kiderült, hogy egyharmaduk már kapott ilyet. 

Élen a közösségi média használatban az idősek

A magyar nyugdíjasok kevés figyelmet fordítanak magukra, s ezért igen rossz egészségügyi állapotban vannak európai kortársaikhoz képest. Meglepő viszont, hogy a magyar nagymamák és nagypapák a kontinens élbolyában vannak a digitális fejlettség terén – írta korábban a 168.hu. Eszerint az internethasználattal kapcsolatban majdnem mindenben az EU-s átlag felett vagyunk, ugyanis a magyar nyugdíjasok:

  • 69 százaléka használ közösségi médiát – az EU-s átlag 35 százalék;
  • 68 százaléka használja az online telefonálást vagy videohívást – az EU-s átlag 53 százalék;
  • 81 százaléka olvas híreket az interneten – az EU-s átlag 68 százalék;
  • 47 százaléka hallgat online zenét – az EU-s átlag 30 százalék;
  • 62 százaléka néz videót vagy filmet online – az EU-s átlag 43 százalék;
  • 84 százaléka keres információkat online – az EU-s átlag 70 százalék;
  • 77 százaléka email-ezik rendszeresen – az EU-s átlag 74 százalék.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrása: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP)