Úgy tűnik, a kormány már döntött a CEU-ról és semmibe veszi saját törvényeit

2018. november 22., 19:53

Szerző:

Reagált a CEU rektora, Michael Ignatieff Szijjártó Péter e heti kijelentésére. A rektor szerint a külügyminiszter az eddigi legvilágosabb jelét adta annak, hogy 2019. január elsején a kormányuk ki fogja szorítani a CEU-t Magyarországról.

Egy brüsszeli sajtótájékoztatón a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta „mi a magunk részéről nem látjuk bizonyítottnak”, hogy a CEU az anyaországának számító Egyesült Államokban is oktatási tevékenységet folytat.

Az Orbán-kormány hónapok óta nem hajlandó aláírni New York állammal azt a szerződést, amely lehetővé tenné, hogy az egyetem továbbra is Budapesten működjön. A lex CEU néven elhíresült felsőoktatási törvénymódosítás értelmében egy külföldi egyetem csak akkor folytathat oktatási tevékenységet Magyarországon, ha az anyaországában is képzést folytat. Ezt a CEU a New York állambeli Bard College-dzsal kötött együttműködés keretében már teljesíti, az Orbán-kormány ennek ellenére nem hajlandó aláírni a megállapodást a New York-i vezetéssel.

Michael Ignatieff Szijjártónak írt levelében úgy fogalmaz, az Orbán-kormány bizonyára azzal indokolja majd döntését, amit Szijjártó is állít, hogy a CEU nem végez oktatási tevékenységet New York államban.

– Amennyiben ez a kormány döntése, akkor az figyelmen kívül hagyja az Önök által hozott törvényben megszabott feltételeket. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény magyar Országgyűlés által elfogadott módosítása világosan fogalmaz arról, hogy annak eldöntése, hogy egy külföldi oktatási intézmény folytat-e felsőoktatási képzést a származási országában, a származási ország oktatási hatóságának kompetenciája

– írja a rektor.

Michael Ignatieff, a CEU rektora és David Cornstein
Fotó: Egyesült Államok budapesti nagykövetsége/Németh Attila

Hozzáteszi, hogy New York Állam Oktatási Hivatala több alkalommal is tájékoztatta arról Magyarország kormányát, hogy a CEU felsőoktatási képzést folytat New York államban. Megjegyzi, hogy az nem lehetséges, hogy a miniszter nem értesült ezekről a hivatalos levelekről.

– Azt, hogy a CEU megfelel-e a törvénynek, a törvény feltételei alapján kellene meghatározni. Amennyiben Önök úgy döntenek, hogy figyelmen kívül hagyják a saját törvényeiket, annak felelőssége Önöket terheli

– állapítja meg.

Megjegyzi, hogy Palkovics László és Szijjártó minisztériumában dolgozó Altusz Kristóf idén áprilisban meglátogatták a Bard College-ot, ezután megerősítették, hogy a CEU oktatási tevékenységet létesített a Bard College kampuszán. Altusz pedig tavaly nyáron tárgyalásokat folytatott a New York-i kormányzó fő jogtanácsosával. Ezek a tárgyalások vezettek a megállapodástervezethez.

– A CEU tizennyolc hónapja keresi a megoldást arra, hogy Magyarországon maradhasson. Az Ön kijelentései azonban arra utalnak, hogy a kormánya már meghozta a döntést. Miniszterként Önt és a kormányt terheli a felelősség azért a kárért, amit Magyarország felsőoktatása és az ország nemzetközi hírneve elszenved az Önök döntései miatt

– zárja levelét a rektor.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.