Terítéken egy díszvacsora

Lehet, hogy nincs is recept. Csak két sors, sokáig saját úttal, döccenőkkel, olykor ijesztő imbolygással egy-egy váratlan szakadék szélén.

Illetve a pálya mégiscsak adott volt. Meghatározta a korszak: a világháborús meg az azutáni. De a nyomvonalat ki-ki maga választotta. Vagy inkább belébotlott. Aztán jött egy kereszteződés, s onnan már együtt mentek tovább. Simán, szinte baj nélkül. Ahogy egymásra leltek, szép komótosan kisétáltak a nagy közös pályájáról, fütyültek az ott érvényes hülye szabályokra.

Ám egy ilyen, harmóniájában is sajátos produkciót mégsem lehet csak úgy lekottázni. Szóval megeshet, hogy ez az egész egy baromi nagy véletlen. És akkor tényleg nincs recept. De az is lehet, hogy mégis van mit tanulni tőlük.

Lajos Mari mindenesetre nem azért lett „Miss Agip” 1969-ben, hogy az első olasz benzinkút hegyeshalmi átadásán összetalálkozzon Hemző Károly fotóssal. Lajos Mari azért lett „Miss Agip”, mert túl kellett élni egyet s mást. Például olasz férje elvesztését, akit negyvenkilenc évesen ért agyvérzés. Lajos Marinak fel kellett nevelnie a lányukat. Olasz szakos diplomájával, csupán óraadó tanári fizetésből ez bajos lett volna. Fizetősebb állás után kellett néznie.

Azt hagyjuk is, miért kellett olasz üzletemberhez férjhez mennie, amikor azt párthatározatok is nehezményezték. Volt, ahogy volt: szerelem.

A lényeg, hogy már aztán a szakadék szélén kiderült: a párthatározók sem teljesen korlátoltak. Belátták: ha már Lajos Mari kitanulta a férje mellett az üzletkötés mikéntjét, hadd próbálkozzon hasonlóval. Próbálkozott. Nem kevés sikerrel.

Lajos Mari egyébként azért ment olasz szakra, mert az az úr, aki bement egyszer az édesanyja trafikjába, később a nevelőapja lett, s mert igen okos ember volt – öntödei mintakészítő amúgy –, azt tanácsolta: tanuljon Mari még egy európai nyelvet az angol meg az orosz mellé. Amelyeket már tudott.

Nem oszt, nem szoroz

Még egy sasszé vissza az időben: trafik meg onnan lett, hogy miután Lajos Mari hadifogságot megjárt édesapja mindenféle hozott betegség miatt meghalt a háború után, a pénzügyőrség – ahol a papa dolgozott – kiutalt egy boltot a három gyerekkel özvegyen maradt édesanyának. Igaz, a dohányárudát később államosították, de ez már tényleg nem oszt, nem szoroz.

Mindenesetre az első Agip-kút átadásakor még nem sok történt Lajos Mari meg Hemző Károly között. Mari csak mondta a protokollrendet a fotósnak, hogy képet kiről, mennyit. Károly az MTI-nek, a Nők Lapjának meg más magazinoknak dolgozott akkoriban, vagy éppen protokolleseményeket fotózott. Holtbiztos, hogy ő sem Lajos Marit megismerni ment oda, ahogy fotós is lényegében véletlenül lett. Hemző Károlyt – bizonyos családi tradícióból: egy nagybácsinak nagyon bejött a termelés – mezőgazdasági iskolába szánták. Ám az iskolakezdésre – kicsit bonyodalmas korszak volt az a háború után – még várnia kellett. Viszont addig is kezdenie kellett magával valamit. Mozirajongó lánytestvére ajánlotta figyelmébe a hirdetést: laboraszszisztensi munkakör a Mafilmnél. „Nyüzsögnek ott a filmhősök!”

Másik sztori

Őket Károly inkább csak akkor látta, amikor kasírozta a filmek standfotóit a mozikirakatok üveglapjaira. Olykor azért némi szakmát is tanulhatott a laborban. A mezőgazdaság közben kikerült a képből, beúszott viszont a tüdőszanatórium. Onnan pedig aligha került volna ki élve, ha nem akkoriban találnak fel egy bizonyos penicillinszármazékot. Hozzájutni sem volt annyira egyszerű, ami viszont másik sztori. Ennyi említést azért érdemel, hogy értsük, miért veszi Hemző Károly ma is nehezen a levegőt.

A szanatóriumból az Athenaeum Nyomdába vezetett az útja: retusőr, nyomdai fotós lett. Itt készült a Képes Figyelő, a Nők Lapja, a Néphadsereg és a Szabad Nép képes melléklete. Hemző Károlyt érdekelni kezdte a fotóriporteri munka. 1952-ben a Nők Lapjában jelentek meg első képei – húgáról, a maga varrta tavaszi kosztümben. Még abban az évben megnyerte a Honvéd SE fotóriporteri állásra kiírt pályázatát. A többi: sajtótörténet.

És akkor, Hegyeshalomról elmozdulva, végre említhető az Agip-kút átadását követő díszvacsora. Lajos Mari és Hemző Károly egymás mellé került az asztalnál. Károly szerint véletlenül, amit nem kell elhinni.

Mari élvezettel fogyasztotta a vacsora végén a maga desszertadagját, a palacsintát. De olyan élvezettel, hogy egy fotós számára – aki nemcsak néz, de lát is – nem lehetett nem észrevenni abban az odaadást, ellágyulást, egy gourmetlélek poézisét. És amikor az asszony végzett, Hemző Károly odatolta elé, felajánlotta a saját palacsintáját. Amely el lett fogadva.

Négy évtizede már, hogy együtt vannak. És az a szép az egészben, hogy egy kulináris gesztussal kezdődött.

Közös pályájuk mellett persze ki-ki még vitte tovább a saját boltját is egy darabig. Lajos Mari üzletkötőből szinkrondramaturg lett, sok filmnek – köztük számos Piedone-résznek vagy az Onedin család egyes epizódjainak – a fordítója. Dolgozott színházaknak is. Tanított – egyebek mellett – színháztörténetet, végre már egyetemi fokon.

Közös könyvek

Hemző Károly pedig a sajtómelók mellett művészi szinten is meglátta a néznivalókat. Lovas fotóinak illik eszünkbe jutniuk. Ma már érdemes művész, s ez csak egy a díjai közül. Szépen felújított műtermük virányosi ház padlásterében van. Onnan fotózza a hajnali fényeket, újra és újra talál bennük csodát. Ahogyan minden másban. A műterembe felvezető lépcsősor falát kortárs fotósok képei díszítik, amely tény sokat hozzátesz a fotós-filosz házaspár karakteréhez. De a legtöbbet mégiscsak a közös könyvek, a konyhai útmutatók tesznek ahhoz hozzá. Meg a kötetek hozta világsiker.

1978-ban kezdődött. Hemző Károly addig is fotózott ételeket ilyen-olyan cégeknek. Aztán érkezett a Globus konzervgyár kérése: vigye képre termékeiket, hátha úgy kedvet kapnak az arab világban a magyar rakott káposztához, egyebekhez. Hemző Károly a pléhdobozok felnyitása után korlátozottnak érezte a lehetőségeket. Sok mindent nélkülöztek a dobozolt főztök, elsőként is az esztétikumot. Kérdezte asszonyát: mi legyen?

Lajos Mari és Hemző Károly úgy látta: szükség törvényt bont. Nincs mit tagadni: életük szép harmóniáját akkor némi csalásban teljesítették tovább. Lajos Mari megfőzte a konzervek címkéjén jelölt ételeket, s azokat tálalták az eredeti csomagolás mellé modellként. Lajos Mari úgy főzött akkor is, ahogy addig. Ahogy hevesi, hegyaljai, erdélyi felmenőitől és olasz sógornőitől tanulta. És az arab világ megnyitotta piacait. Lajos Mari pedig rájött, hogy tényleg elég jól tud főzni. Ebből a tényből mást is ki lehetett sütni.

Elég az eléghez: attól kezdve Hemző Károly és Lajos Mari még nagyobb összhangban folytatta közös útját. Nem volt kérdés, merre tovább.

Eleinte némi akadályt jelentett, hogy eladdig nem adtak még ki fotóval illusztrált szakácskönyvet idehaza, mert az nemigen illett a „panelkéró, víkendtelek, szabványkocsi” hármas alapra felhúzott társadalmi felépítményhez. Ám a megcélzott kiadó némi unszolásra próbát tett. Kiderült: van rá kereslet. Nem is kicsi.

Lépésről lépésre

Lajos Mari és Hemző Károly mára majd ötmillió példány szakácskönyvet adott el világszerte.

Persze kellettek ehhez más közreműködők is, akiktől, ha nem annyira akartak közreműködni, szépen elbúcsúztak. Ma már más kiadónál jelennek meg, mint anno. Mari amúgy időközben továbbképezte magát, bár a hivatalos szakma az elején sem talált fogást rajta.

Könyveik – a két hivatásos túlélő közös „gyermekei” – szellemiségükben mit sem változtak. Lényegük: tényleg lehet főzni belőlük. Lépésről lépésre minden le van írva, fotózva. Egyetlen receptjük sincs csak úgy üptre kiajánlva. Próba szerint le van írva minden, képekkel. Mit mikor kell pucolni, szeletelni; sütőt hány percig hevíteni, nem később, nem előbb bekapcsolni, lestoppolni. Nagy meló így összerakni, naná. Utána lehet nézni: hány és hány sikerkönyvből maradnak ki az evidenciák.

Lajos Mari azt mondja: az egészhez egyetlen kulcs van, és az a tisztesség. Igaz, volt egy kis furmány az elején, de csak ahhoz kellett, hogy ellökje a kompot a parttól. Igen, a kompot, mert ha a sorsukat maguk magyarázzák, akkor leginkább révésznek látják magukat. Vitték a tudást – szavakat, képeket, ízeket – a túlsó partra. Meg persze a szerelmet.