Pedagógusok kordában: etikai kódex hátborzongató részletekkel

- A Hoffnanni reformok riasztó hatásán túl úgy látszik az önök tevékenységével sem elégedett a felbolydult pedagógus társadalom. Miért?

– Természetesen lehet rajtunk is fogást találni. Mi is a játszma szereplői vagyunk. Mégis túlzás azt állítani, hogy mi vagyunk a felelősök azért, ami ma az oktatásban történik. Szeptember elsején hatályba lépett a törvény és bevezették az új életpálya modellt. Mindezt úgy, hogy a törvény megalkotói nem tárgyaltak a szakszervezetekkel. Két és fél évig minden ilyen kezdeményezésünket elutasították.

- Ami a propagandában kizárólag úgy szerepel, hogy „a tanárok fizetése ugrásszerűen megemelkedett.”

– Hát mondják, miközben nemcsak magasabb alapfizetést kapnak a kollégák, de ehhez olyan új munkaszervezési forma is kapcsolódik, amely komoly munkatöbbletet jelent.

- Beszéljünk magyarul: ugrásszerűen megnőtt az óraszám.

– Nőtt a kötelező óraszám és nem ismerik el, ha valaki túlórázik, ha helyettesít, ha több diplomája van, ha több szaktárgyat tanít, ahogy azt sem díjazzák, ha minőségi munkát végez. De lássunk tisztán, a törvényeket, a rendeleteket a kormány és a parlament alkotja. A kétharmad, ahogy divatosan mondják. A szakszervezetek legföljebb csiszolhatnak, finomíthatnak rajtuk a tárgyalások során, de a kormányok törvényalkotó hatalmát tudomásul kell vennünk. Mint ahogy azt előbb mondtam, a köznevelés átalakításának folyamatába a szakszervezeteket nem vonták be, két és fél évig érdemi tárgyalások nem voltak.

- Az ellenállásnak akkor is számos eszköze van. A nyomásgyakorlásnak úgy tudom létezhetnek határozottabb módszerei is.

– Ha visszatekint az elmúlt három év demonstrációira, ön szerint volt olyan megmozdulás, amely ezt a kormányt jobb belátásra bírta?

- Nem volt, ha őszinte vagyok. Mégis azt mondom: próbálkozni kell, legalább az „arcunk megőrzése” miatt. Hátha egyszer a mennyiség átcsap minőségbe.

– A mi szakszervezetünk más utat választott. Egy felelősen gondolkodó szakszervezet eredményeket nem garantáló akciókba nem viheti bele a tagságot.

- És ön szerint mit tehet?

– Szerintünk az a helyes eljárásmód, ha az ember először a tárgyalásokon próbál eredményt elérni, s csak végső esetben nyúl erősebb eszközökhöz. Mondhatja, hogy ez eredménytelen, de megnézheti a honlapunkon, miben állapodott meg kormány és sztrájkbizottság, és abból mi teljesült. Nem állítom, hogy eddig mindent teljesítettek, de hamarosan tárgyalunk a kollektív szerződésről, amelynek elfogadása a kollégák számára kedvező lenne. Egyébként a sokat kritizált megállapodást úgy kellene egyszer vizsgálni, hogy milyen körülmények között született és azt sem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy ezért a kollégáknak semmit nem kellett tenni. Nem kellett tüntetni, sztrájkolni, „áldozatot hozni.”

- Persze nehéz is erősnek lenni, amikor béremelésről szó van. A kormány mesterien sáfárkodik eszközeivel a csalogatástól a nyomásgyakorlásig. Végül is nőtt vagy csökkent a tanárok fizetése? Ez örök vita tárgya.

– Az alapbér – nem is csekély mértékben – egyértelműen emelkedett. Amikor a kormány ezt mondja, nehéz cáfolni és nem is kell.

- Miközben nem nagyon teszik hozzá, hogy a pedagógusoknak az alapbéren kívül voltak pótlékaik, túlórapénzeik.

– Ahogy volt minőségi munkáért nyújtott keresetnövekedés is. Ha valaki több szakot tanított, azt elismerték. Ezeket mára elvonták. Az egyenleg így már nem olyan pozitív.

- Talán ezért kellene tiltakozniuk.

– 2011 decembere óta, amikor a parlament elfogadta a köznevelésről szóló törvényt, mi végigjártuk az országot s ahol tudtuk, elmondtuk, milyen következménye lesz az új törvénynek. Ezt az életpályamodellt, ezt a bértáblát soha nem támogattuk. Demonstrációkat szerveztünk, Alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz, a pártok frakcióvezetőihez, a parlament elnökéhez, a köztársasági elnökhöz, a miniszterelnökhöz is fordultunk, de süket fülekre találtunk. Megkerestük a polgármestereket levélben: tartsanak közmeghallgatást az oktatásról. Ismerjék meg a szülők is a változásokat. Az akciónk nem volt túl sikeres. A szülők a kollégák most szembesülnek azzal, amit két éve mondunk. Az idő sajnos minket igazolt. A rendszer mélyen igazságtalan, gyermek és pedagógus ellenes.

- Jó, igazságtalan. Nem támogatták és meg sem tudták akadályozni. Ahogy a szervezés alatt álló állami kamarába való betagolást, a „nemzeti szövetségbe” való beszervezést sokan alkotmányellenesnek tartják. Azt is le kellett nyelniük.

– A Nemzeti Pedagóguskar még létre sem jött, voltaképpen nem létezik. Szeptemberben az átsorolási papír aláírásakor kaptak a tanárok egy értesítést arról, hogy a törvény erejénél fogva mától (vagy a jövőben) tagjai (lesznek) a szervezetnek. Az állami intézményekben dolgozó tanárok a Nemzeti Pedagóguskar tagjai, de ez nem vonatkozik az alapítványi és egyházi intézményekben működő tanárokra. Mellesleg a kar olyan közfeladatot nem lát el, ami indokolná a kötelező tagságot. Valamiféle titoktartási kötelezettségről is beszélnek, ami még érthetetlenebb. Miben lehetne a kollégákat titoktartásra kötelezni? Ezért a szakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordult.

- Nem a titoktartás, maga a kényszertagság törvényellenes. Ez a legfelháborítóbb. A kar egyik feladata a pedagógus etikai kódex magalkotása lesz, amelybe mindent bele lehet szuszakolni.

– Nyilván a pedagógusok kordában tartására szolgál. Vannak, akik azt mondják, kell ilyen, mert a pedagógustársadalom presztízsét növeli. Mások szerint írott malaszt. Riasztó példa mindenesetre van. Az úgynevezett „zöld könyv”, amely az állami szférában dolgozók etikai kódexének készítéséhez nyújt segítséget. Ebben találhatunk hátborzongató részleteket is. Az alkalmazottnak „magánéletében, magaviseletében, öltözködésében méltónak kell lennie ahhoz, hogy ő állami alkalmazott. Tiszteletet kell „sugároznia” és keltenie a lakosság körében. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az efféle blődségeket mindenáron írásba kell foglalni, pláne, ha ennek alapján a pedagógus bármikor etikai eljárás alá vonható.

- Azt mondják, annyira harcias egy szakszervezet, amennyire a tagjai. És a magyar pedagógus nem az a tüntető, demonstráló, kukaborogató fajta.

– Számon is kérik rajtunk, hogy a szakszervezet miért nem radikálisabb, miért ódzkodik a látványos akcióktól. Miért nem szervez sztrájkokat? Nos, amikor megpróbáltuk, a kollégák nehezen mozdultak rá. A sztrájkfelméréseink is azt mutatják, hogy a középiskolai tanárok fogékonyabbak erre, mint az óvodapedagógusok, vagy az alsó tagozatos tanítók. A PSZ XX. Kongresszusa ebben a kérdésben világosan fogalmazott: a PSZ akkor él a mozgósítás eszközével, ha az akció reális célokért, azok megvalósítására alkalmas eszközökkel történik. Egy sztrájknak csak akkor van értelme, ha a célok ki is kényszeríthetők. Egy komoly pedagógus sztrájk nem lehet egynapos. Ez pedig áldozat vállalást jelent. A felelős szakszervezeti vezetőnek ilyenre buzdítania kollégákat csak akkor szabad, ha van esély arra, hogy az áldozatvállalás nem hiábavaló.

- Azért ebben sem ért mindenki egyet. Önt két hete kemény hangú levélben szólította lemondásra a miskolci szervezet. („Fejezze be!”, írták.)

– A miskolci középiskolai tanárok szervezetének néhány tagja egy hetilap online változatában jelentette meg a kemény hangú levelet, én is onnan ismertem meg követeléseiket. El is mentem Miskolcra azzal, hogy „beszéljük meg.”

- Feltételezem, úgy is gondolták, ahogy írták.

– Hát az a helyzet, hogy Miskolcon csak egy aláíróval találkoztunk, pontosabban egy kolléganő volt, aki vállalta, hogy ő és néhány társa írták a levelet. A középiskolai tanárok, akik ott voltak a beszélgetésen elhatárolódtak a levéltől. Így nem lehetett tisztázni, mert nem volt kivel. A nyílt levél publikálása előtt nem keresett senki, sem engem, sem a szakszervezet vezető testületeit. Hozzáteszem, a levélben felsorolt dogok egy része valós problémák sokasága. Valóban nőtt a tanárok munkaterhelése, valóban nem fizetik ki a pótlékokat. De ezt az elnök nyakába varrni elég abszurd dolog.

- Korábban nem volt elragadtatva az önkormányzatok iskolafelügyeleti jogától, az úrhatnám polgármesterek hatalmaskodásától. Most megkapták gazdának az államot.

– A Pedagógusok Szakszervezetének kiforrott álláspontja van a közoktatás átalakításáról. Ezt rossz iránynak tartjuk. A KLIK maga a csőd. Ennek megfelelően a tanév első hetei kaotikusak voltak. Mára a kedélyek csillapodtak, de nem vagyunk túl a nehezén. Képtelenség megoldani a problémákat, amelyeket az állami fenntartásba vétel jelent. Soha ki nem próbálták, még csak nem is modellezték. Minden területi, járási, tankerületi vezető eggyel magasabb szintre tologatja a döntéseket, ezért rettentő lassan rendeződnek a dolgok. Az iskolaigazgatók sem tudják, hogy egy-egy döntésük miatt dicséretet, vagy elmarasztalást fognak kapni.

- Amint az várható is volt. Az állam nevű dinoszaurusz így működik.

– Tudtuk, tudjuk, mégis nehéz a valóságban is szembesülni ezzel. Szép mondat, hogy az állam „nagyobb felelősséget viseljen” a közoktatás iránt, de ennek mégsem ez a módja. Az önkormányzatok zöme igenis jó gazdája volt az iskoláknak. Ez bejáratott rendszer volt, összes hibájával együtt. De ez már a múlt. Ma a központból és a Szalai utcából diktálják, mit és hogyan kell tanítani. Ilyen már volt. Ez valóságos időutazás. Évtizedekkel lépünk vissza.