Paks II: Brüsszel feltételeivel rosszul járunk?

Paks II kapcsán bő egy éve

vizsgálódik Brüsszel, hogy engedélyezze-e az eddigi legnagyobb magyarországi energetikai beruházást. Az EU több szempontból is szigorúan szabályozza, milyen feltételeket kell teljesíteniük a területén tervezett nagy projekteknek, különös tekintettel a közös versenypiaci és biztonsági szempontokra. Az új paksi blokk körül számos probléma vetődött fel, így három témakörben indult konkrét vizsgálat: az első az alkalmazandó technológiáról és annak vonatkozásairól, a második a versenypiaci szabályok betartásáról a szállító kiválasztásánál, a harmadik pedig hasonló szempontból a tiltott állami támogatás lehetőségéről.

Az első témában már tavasszal megszületett a jóváhagyás: az alkalmazandó orosz technológia ugyan más, mint a legkorszerűbb amerikai vagy francia technológiák, de az Euratom szerint különösebb biztonsági kockázata nincs, egyetlen tényezőt kivéve: korlátozni kell az orosz fűtőanyag szállítási idejét, és fel kell készülni annak más forrásból történő fogadására is. Ennek alapján a magyar kormány módosította a Roszatommal kötött szerződést, 20 évre korlátozva az orosz fűtőanyag kizárólagosságát.

A másik két témában ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, mert az eddigi vizsgálatok és a független szakértők véleménye szerint az Orbán-kormány nem tartotta be az uniós szabályokat. A szállító tendereztetés nélküli kiválasztásánál egyértelmű a helyzet, hiszen az előzetes ígéretek ellenére nem volt pályáztatás, hanem Orbánék titokban megegyeztek az oroszokkal és szerződést is kötöttek velük. Ezt úgy próbálták elfogadtatni, hogy utólag törvénybe iktatták a megállapodást, és nemzetközi szerződéses kötelezettségre hivatkoztak. Hiába nézték azonban hülyének az uniós vizsgálódókat, azok nem vették be ezt a trükköt.

Ami a tiltott állami támogatást illeti, ugyancsak sajátos trükközéssel álltak elő: mivel minden szakértői anyag, beleértve saját szakembereik előzetes kalkulációit, kimutatta, hogy a hatalmas beruházás költsége soha nem fog megtérülni, először azzal próbálkoztak, hogy a közvetlen beruházási kiadásokat kivonják a későbbi ármegállapításból. Ez a törekvés gyorsan meghiúsult, hiszen ellenkezik a megtérülési számítások alapszabályaival. Ekkor tanulmányt készíttettek a saját lobbicégükkel, hogy azzal bizonyítsák a projekt megtérülését.

Ezt azonban senki nem vette komolyan, egyrészt azért, mert a költségtényezők közül számos jelentős tétel hiányzott belőle, másrészt pedig a 15 év múlva várható piaci áramárat olyan magasra kalkulálta – reálértéken a jelenlegi két és félszeresére! –, hogy kimutatható legyen a rentábilis működés. Orbánékat az sem zavarta, hogy eközben idehaza a „Paks = olcsó áram” jelszóval butítják a népet. Brüsszel szerint viszont ilyen mértékű áremelkedés a hosszútávú energetikai trendeket nézve irreális, így tehát a működéshez elengedhetetlen lesz valamilyen formában az állami támogatás.

A két nyitott vizsgálat még folyik, és a napokban kiszivárgott információk szerint az EB komoly feltételekhez kívánja kötni az engedélyezést. Állítólag készek tényként elfogadni a tendereztetés elmaradását, tekintve azt, hogy a most működő blokkok is orosz technológiára épülnek, viszont kötelezővé tennék a kivitelezési munkák nyílt, nemzetközi tenderen való meghirdetését. Ez részben ellentmond az oroszokkal kötött szerződésnek, amely csupán a beruházás 40 százalékát tenné nyitottá, másrészt ugyanúgy tág teret ad a korrupciónak, ahogy azt hazai és külföldi példák tömege bizonyítja. Ez a kikötés tehát jó lehet a hatalmas üzletből részesülni akaró nyugati cégeknek, nekünk viszont, akik az egészet állni fogjuk, aligha.

Hasonló a helyzet a tiltott állami támogatás kapcsán támasztandó uniós feltételekkel. Annak az elvárásnak, hogy más legyen a tulajdonosa az új blokkoknak, mint a régieknek, nincs igazán jelentősége, mert a sor végén úgyis az állam áll, és egyébként is csupán 7-8 év párhuzamos működésről lenne szó. Ennél sokkal fontosabb az a várható kitétel, hogy a megtermelendő áramot nem az MVM-nek kell majd közvetlenül eladni, hanem az áramtőzsdén keresztül értékesíteni.

Ez valóban kizárhatja az ármanipulációt és kiderül, ténylegesen mennyire versenyképes

Paks II. A reálisan várható árakat figyelembe véve azonban azok nem fedezik majd az új blokkok teljes költségét, azaz az erőmű masszívan veszteséges lesz, ahogy azt a szakértők is állítják. Hogy erre mit fog majd lépni az akkori kormány, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy visszacsinálni a dolgokat akkor már nem lehet, azaz a teljes árkockázatot az akkori adófizetők fogják viselni. Az a paradox helyzet áll majd elő, hogy minél olcsóbb lesz a piaci áramár, ami jó lenne a lakosságnak és a cégeknek egyaránt, annál nagyobb teher nehezedik a költségvetésre: az ártrendeket elemző kalkulációk szerint évi százmilliárdos nagyságrendű veszteségre számíthatunk.

Következésképpen Paks II brüsszeli jóváhagyásának eddig kiszivárgott feltételei a lényegen nem változtatnának: a beruházás hatalmas és szükségtelen, ráadásul előre fel sem mérhető terhet rak az országra, a jövendő nemzedékekre, évtizedekre kényszerpályára küldve a hazai áramellátást. Szembe megy a nemzetközi trendekkel, figyelmen kívül hagyja a látványos piaci változásokat, az újfajta kőolaj és földgázforrások térnyerését csakúgy, mint a megújuló energia lehetőségeket.

Csak egy példa az utóbbiakra: a legmodernebb napenergia-hasznosítási technológiával több országban most is olcsóbban termelik az áramot, mint a már amortizált régi paksi blokkokon, és háromszor olcsóbban, mint amilyen árral Orbánék Paks II megtérülését ígérik. Miért is kell nekünk ez a gigaberuházás?