„Orbán Viktor és a Fidesz köznevelési helytartója túlment egy határon”

2019. szeptember 20., 16:06

Szerző: Bíró Veronika

„Kovács Katalin, az Észak-Pesti Tankerületi Központ tankerületi igazgatója, Orbán Viktor és a Fidesz helyi, köznevelési helytartója túlment egy határon. Előbb nem engedélyezte az ifjúsági fesztivál teremhasználatát, majd mire ezt a problémát megoldotta az önkormányzat, több szülő beszámolója szerint a felügyelete alá tartozó iskoláknak megtiltotta a részvételt a hároméves rendezvényen” – jelentette be Németh Angéla Facebook-oldalán.

A XV. kerület független, de az ellenzék által támogatott polgármestere úgy tudja, hogy ezért ma csak a magániskolák tanulói vesznek részt a III. Ifi Feszten. Ez körülbelül 150 diákot jelent.

Németh Angéla a 168 Órának elmondta, hogy a fővárosi kerületek évek óta szervezik a programot, a XV. kerületben az idei a harmadik. Zömében a kerületi iskoláknak tartják, ahogy tavaly is.

Németh Angéla azonban azt az információt kapta, hogy egy értekezleten a tankerületi igazgató közölte, nem örül annak, hogy a rendezvényt az önkormányzati választás előtt tartják.

A polgármester hangsúlyozta, hogy tavaly is ilyenkor volt az esemény, pedig akkor időközi választás előtt álltak.

– Most is engedélyezte a tankerület papíron, hogy megtartsák. Legalábbis a második helyszínen, az elsőn nem. Aztán informálisan egy megbeszélésen azt mondta az igazgató, hogy nem tartja szerencsésnek, hogy a kerületi iskolák ott legyenek egy kampányrendezvényen. Hozzáteszem, hogy egyáltalán nem kampányrendezvény, mert reggel óta megy, én most délután értem ide. Nem is volt meghirdetve, hogy jövök

– fűzte hozzá. A XV. kerület vezetője emlékeztetett, hogy a fesztivál egy diákoknak szóló rendezvény, ahol van pályaorientációs és drogprevenciós stand, illetve működik egy munkanélküli fiatalok tanácsadó irodája az önkormányzatnál, ők is kiállítanak.

Németh Angéla portálunknak azt nyilatkozta, hogy a szervezők tegnap kaptak emailt arról, hogy nem jönnek azok az iskolák, akik korábban jelentkeztek az eseményre. Azok, amelyek az Észak-Pesti Tankerületi Központ alá tartoznak. Akik mégis megjelentek az Ifi Feszten, azok leginkább magániskolák. Míg tavaly Németh Angéla becslése szerint ezer gyerek vett részt, most körülbelül 150, pedig komplett osztályok és évfolyamok mentek volna.

A polgármester elmondása szerint először az önkormányzat arra a helyszínre kérte az engedélyt, ahol tavaly is tartották a rendezvényt. Akkor Kovács Katalin azt válaszolta, hogy a fesztivál nincs benne az iskola pedagógiai programjában, ezért bár egyetért a céllal, de nem tudja ezt engedélyezni.

– Hogy lenne benne az iskola pedagógiai programjában egy önkormányzati rendezvény? Ha tavaly meg tudták csinálni, akkor most mi változott?

– tette fel a kérdést Németh Angéla. Leszögezte, hogy a tavalyiban sem volt benne, mégis szinte minden kerületi iskola ott volt.

Fotó: Facebook/GYIÖK

A rendezvény büdzséje önkormányzati finanszírozásból és felajánlásokból áll össze. A szervezők kerestek egy másik helyszínt, az önkormányzat ugyanis egy helyi zeneiskola termét évi 25 alkalommal térítésmentesen használhatja, erre a helyszínre Kovács Katalin pedig már engedélyezte az eseményt. Majd ezt követően hangzott el, hogy a tankerületi igazgató nem tartja jó ötletnek, hogy a választás előtt tartsák a fesztivált. A polgármester értesüléseit a szülők is megerősítették.

Németh Angéla portálunknak azt is elmondta, hogy idén a kerületi tanévnyitó ünnepségre a tankerületi igazgató nem hívta meg őt, mint hivatalban lévő polgármestert.

Pedig tavaly, szintén az időközi polgármester-választást felvezető kampányidőszakban őt is meghívta, igaz, a polgármester nem beszélt a rendezvényen, helyette az országgyűlési képviselő, illetve a fideszes polgármesterjelölt szólalt fel a diákok előtt. Annak ellenére, hogy László Tamásnak akkor semmilyen funkciója nem volt.