Munkásosztály az Andrássy úton

„Working class hero” – idézi John Lennont egy molinó a Hősök terén. Kereplő zúg, síp sikít, lufikat dobál a szél, lengenek a hajóforma zászlók. Karneváli a hangulat. A „munkásosztály hősei”, az európai szakszervezetek aktivistái huszonkét országból sereglettek ide – ki repülővel, ki busszal, ki HÉV-vel –, hogy hangjuk elhallatsszon Gödöllőig, ahol az unió pénzügyminiszterei az elhúzódó válságról tanácskoztak:
„Ez Európa?” „Nem a megszorításokra!”

– Ria-ria, Hungária! – skandálják a széldzsekis magyarok.

Állítólag drága volt a szakszervezetis kabátka, nem is jutott mindenkinek. Más üzenet mintha nem jutna eszükbe, magyarosan igyekeznek túlharsogni a vidám lengyel bányászokat. Akad azért kreatív hazai szaktárs is: ő Liga-macinak öltözött, és vígan parolázik a kamerák tüzében.

Performance-szal készültek a francia fiatalok: Merkel- és Sarkozy-álarcban ostorozzák a szenvedő európaiakat. Az elnyomottak nyakában a névtábla. Henriette, Hervé, Ellen bár más-más nációt képvisel, de a sorsuk közös: „ütlegelik” őket. Fölényesen recseg a német és francia „elnökök” hangosbeszélője, de a „nép fellázad”, és kurjongatva söpri el nyomorgatóit. Aztán jót röhögnek az aktivista amatőr színészek; élvezik a murit.

Mellettük kötéllel a nyakában járja tiltakozó körét az angol szaktársak csoportja: jobb munkát, nyugdíjat, szociális Európát követelnek.

Ha ők elégedetlenek, mit szóljanak a magyarok? A hazai kezekben seprűnyél tartja a vásznat, míg a külhoni munkások felett összecsukható fémrudakon lobognak a szakszervezeti selymek. Kérdezz-felelek biztatja a magyart:
– Ki a jobb?
– A KVSZ!
– Ki a legjobb?
– A KVSZ!
És ezt biztosan jó elhinni. Közben egyenkék sípokat fújnak kipirosodott arcok.

Mellettük feltűnnek a tüntetés hiénái: itt egy vörös inges nyugdíjascsoport sírja vissza a népi demokráciát, amott egy munkáspárti alakulat nosztalgiázik. Az elvtársak egymást fotózzák: hátuk mögött a tengernyi néppel.

Rákapcsolódnak a menetre ellenzéki politikusok is: ki szolidarít, ki csak fényképez, ki meg hagyja, hogy őt vakuzzák. Itt van a szoci Szanyi Tibor, Nyakó István, Török Zsolt, az LMP-s Schiffer András és Vágó Gábor.

Lassan indul meg a tömeg az Oktogon felé.

Se Orbán Viktort, se fegyverhordozóját nem látni. Pedig a kormányfő Szijjártó Péterrel azt üzente: üdvözli a tüntetést, mert ő is elutasítja a megszorításokat. Amúgy meg szívesen sétálna a tiltakozó táblák alatt.

– Azt hiszi, jópofa – legyint Borsik János, az Autonómok elnöke:
– Megszorítás a Széll Kálmán terv, a bérek, a munkanélküli-segély csökkenése, és még a különadót is az emberekkel fizettetik meg.

A szakszervezetek szerint a 16 százalékos adó igazságtalan, progresszív adózásra lenne szükség. Aljas dolognak tartják a sztrájktörvény módosítását, ahogy nehezítették a munkabeszüntetéseket. Úgy látják, az oktatási megszorítások eredménye az lesz, hogy sok alacsonyan képzett, minimálbéren élő fiatal kerül ki a munkaerőpiacra.

A magyar szakszervezeti vezérek és John Monks, az unió szakszervezeti szövetségének főtitkára előző nap vizitáltak Orbánnál.

– Rosszabb a helyzet, mint korábban – von mérleget Borsik János. – Orbán nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar szociális párbeszédet! Elvakította őt a parlamenti többség!

Az Autonómok vezetőjét a tárgyalás az érdekegyeztető tanács tavalyi ülésére emlékeztette. Akkoriban már túl volt a kormány számos törvényen, és végre a szakszervezetekkel is hajlandó volt beszélni. Anno Orbán pökhendien mordult rájuk: „Ne higgyétek, hogy én csak a kormány színeiben jöttem! A munkáltatók, a munkavállalók, vagyis mindenki érdekét képviselem!”

A rossz szájíz megmaradt a mostani tárgyalásra is.

John Monks zárt ajtók mögött figyelmeztette a magyar kormányfőt: nem Nyugatra, Északra kellene tekinteni. A skandinávok ugyanis mindig élen járnak az egyeztetések terén.

– Igyekeztük meggyőzni arról, hogy azok az igazán sikeres országok, amelyeknek a kormánya a döntések előtt kikéri a szakszervezetek véleményét – meséli Pataky Péter, az MSZOSZ első embere.
Orbán állítólag vonogatta a vállát: rendben, egyeztessünk, de ne a régi formában.

Aztán ismét emlékeztette a szakszervezeti kompániát, hogy Magyarországon a kétharmad az úr!

Szijjártó később telekürtölte a médiumokat: az Orbán-kormány soha ennyit nem egyeztetett.

Keserűen nevetnek ezen a szakszervezeti vezetők. Kicsit megszorongatták a nagyvadat, az meg utána odamart. Pataky Péternek jutott a feketeleves.

A tárgyalás másnapján a kormánypárti Magyar Nemzet össztűz alá vette az MSZOSZ-t: pályázati szabálytalanságokról szólt a lap vádja.

Pataky széttárja a kezét:
– Politikai támadás, nincs alapja!

Meglopják őket

A munkások nem értenek semmit a hatalmi játszmákból. Nekik csak az fáj, hogy meglopják őket.

– Az idén négyezer forinttal kapok kevesebbet, jövőre – a jóváírás eltörlése miatt, további ötezerrel csökken a fizetésem. A cafeteria is megszűnt – panaszkodik Györök Zsuzsa fizika–kémia–biológia szakos tanárnő. Őt eddig nyugdíjas szülei támogatták. Most rajta lenne a sor, hogy ezt viszonozza, de a pénz ehhez kevés. Tolnából buszozott Pestre tiltakozni a megszorítások ellen. – Nevezzük néven a dolgokat. Közöljék egyenesen, mi a helyzet!

Deák János nyolcéves kislányával Győr mellől jött:
– Nem volt a gyereket kire hagyni – mentegetőzik az apa.

Renáta némi unszolásra megfújja a szakszervezeti sípot. Ma biztosan apjával marad. Nem nézi meg a Vegyipar Háza bábelőadását. Pedig az egyik szobában a gyerekek még festhetnek, gyöngyöt is fűzhetnek, míg a szülők „kitiltakozzák” magukat.

Deák János raktárosként dolgozik. Azt mondja, gyalázatosnak tartja, hogy sokan két műszak után is csak 80-90 ezer forintot vihetnek haza.

– Lassan már mentővel járunk be dolgozni. De nem mehetek negyven év munkaviszony után nyugdíjba.
A Tigáz szolnoki munkásai kérik, ne írjuk le a nevüket. Dől belőlük is a panasz:
– Tisztességes bért szeretnénk. Az itteni fizetés ötöde a nyugatinak. Már a rezsit is alig tudjuk átutalni. Elegünk van a megszorításokból.
– De Orbán Viktor szerint Magyarországon ilyen nincs is! – tamáskodom.
Gúnyos nevetés a válasz.

„Viktor, hazudtál!” – pingálta táblájára egy tiszavasvári munkás. Azt mondja, középvezető egy gyárban, ennél többet azonban nem árul el magáról.

Kevesebb lett a fizetése, 1,4 milliós magán-nyugdíjpénztári befizetését benyelte az állam, 2400 helyett már 3500 forintba kerül a szívgyógyszere. Ráadásul – mint fogalmaz – tarthat a kormány erőszakszervezeteitől:
– Lányom az adóhatóságnál dolgozik. Ha őt megfigyelhetik, akkor engem is.

Ötvenezer senki

Közös nyelv a rock and roll az Oktogonnál. A hangszórókból dübörgő zenébe belekontárkodnak a dudák meg a sípok. Karneváli a hangzavar az Andrássy úton.

Színpadra lépnek a szakszervezeti vezetők. Lehetnek vagy harmincan. Minden szónokra jut egy perc, hogy saját nyelvén öntsön lelket a munkásokba.

– Szolidaritás a megszorítás ellen! – üzenik a szpíkerek.
Sípszóval, kereplővel fejezi ki egyetértését a nép.

– Több munkahelyet, jobb béreket! – harsogják több nyelven a hangszórók.

Kurjongatva helyesel a tömeg.

A végére maradnak a magyarok. Be kellett várni a hazai tüntetőket, ők kullogtak leghátul.

– Azt mondta a miniszterelnök, senki nem fog rosszul járni. Nagyon sok senkit látok most itt – ez Pataky bonmot-ja.

A rendőrök szerint ötvenezres a tömeg. Felemás a magyar siker: hiszen a demonstrálók egy része külföldi.

– Tiltakozunk a kormány munkavállalókat nyomorító intézkedései miatt – keménykedik Borsik.
– Verjék a csalánt a sajátjukkal! – mondja indulatosan Kuti László, az értelmiségi szakszervezetek vezetője.
– Nem hagyhatjuk tovább, amit a kormány művel – int Gaskó István a Ligától.
– Nem hagyjuk! – skandálja a menet végéről előrefurakodott néhány magyar tüntető.

A külföldiek csak lengetik a zászlót meg sípolnak, és egy kukkot sem értenek az egészből. De türelmesek: ez most a magyarok harca.

Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetségétől már óvatosabb. Ő tanárurasan, papírból magyarázza el, hogyan jutott idáig a világ. A neoliberalizmus a hibás!

Súgnak a bennfentes szakik:
– Palkovicsék megengedőbbek Orbánnal. De most az a lényeg, hogy ők is velünk vannak.
Látszik a részsiker a tömeget felvezető molinó feliratán is. Míg a külhoniak jelmondata „nem a megszorításokra!”, addig a magyarok az „együtt” szóval biztatják magukat.

Mi lesz holnap?

Lassan oszlik a nép.

– Most az a kérdés, mi lesz holnap! – értékel programon kívül Borsik. – Ha Orbán nem változtat politikáján, a konföderációs vezetőknek ismét tárgyalniuk kell egymással. Nem játszadozhat már velünk a kormány!
Mintha elhinné, hogy tényleg nem.