Magyarországról nevezték el az iraki falut, amelyet 600 millió forintnyi közpénzből épített újjá az Orbán-kormány

2018. augusztus 27., 09:21

Szerző:

Majdnem kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam rombolt le. A szélsőséges iszlamista terrorszervezet 2014-ben  1300 hívő családot űzött el, de faluban újra lehet élni, ezer család már vissza is költözhetett a renovált házakba. A helybeliek köszönetük jeléül átkeresztelték városukat, amelyet most úgy nevenek, hogy Tell-Aszkuf, Magyarország leánya.

Az újabb magyar diadalról Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára beszélt a Magyar Időknek.

Tell-Aszkuf a Ninivei-fennsíkon fekszik. A harcokban 900 épület sérült meg a település 2016-ban bekövetkezett felszabadulásáig.

Azbej Tristan
Fotó: MTI/Kovács Attila

– Ha pusztán a magyar adófizetők szempontjából nézzük az esetet, akkor kevesebbe került ezeknek az embereknek a szülőföldön maradását segíteni, mint a ránk erőltetni szándékozott Soros-terv értelmében kísérletet tenni arra, hogy betelepítsük és integráljuk őket Európába – hívta fel a figyelmet az államtitkár a lapban.

A keresztényüldözés elleni államtitkárság munkatársai 2016. novembertől 2017. októberig tizenhárom külföldi utazáson vettek részt, ami több mint 3 millió forintba került. A tizenhárom utazás alkalmával kilenc helyszínre utaztak, de ebből csak kettő volt válságövezetben, ahol a keresztények valóban veszélynek vannak kitéve.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.