Itt már csak az Isten segíthet – Romániai „rabszolgák" kizsákmányolására épül az alföldi agrárium

2018. május 28. 10:26 - szerző: Rajnai Attila

A Duna–Tisza közi falvakban évek óta egyre nagyobb probléma azoknak a külföldről érkező vendégmunkásoknak a jelenléte, akik az agráriumban éhbérért robotolnak kora tavasztól késő őszig. Ők hazájukban is perifériára szoruló, nincstelen emberek voltak, és most Magyarországon tömegszállásokon összezsúfolva élnek, emberhez méltatlan körülmények között. Jelenlétük megkeseríti az érintett falvak lakóinak életét, de a hatóságokat ez nem zavarja: a romániai „rabszolgák” nélkül ugyanis nem lehetne betakarítani a termést.

Alig húsz kilométernyire a gigantikus méretű kecskeméti Mercedes gyártól, Bugacpuszta térségében, ebben a páratlan természeti környezetben mintha időutazásra indulnánk. Jakabszállásnál Orgovány irányába – keresztülhajtva az 1917-ben átadott és 2009-ben megszűnt kecskeméti kisvasút keskeny nyomközű sínpárján – agyonfoltozott az út, de a megjavítása már nem érdeke senkinek, hiszen errefelé nem járnak az alkatrészeskamionok, az emeletes autószállító trélerek, és a logisztikai cégek egyike sem épített ide ablaktalan dobozépületet. Megkerülök egy földes kerekű traktort, szemből egy fakult Lada Niva közeleg, a zöldellő pusztában birkák legelésznek, az út mellett békázó gólyákat pedig nem zavarja az autók zaja. Az alig több mint háromezres lélekszámú Orgoványt a közvélemény jobbára a Tanácsköztársaság bukása után összeálló önbíráskodó különítmények által elkövetett kegyetlenségekről ismeri, és kevésbé arról, hogy a települést 1800 hektár szőlő, 180 hektár bodzás veszi körül, és több mint negyven spárgatermelő család lakja.

A takaros családi házak a nyolcvanas éveket idézik. Az egyik porta előtt egy kék köpenyes, idős férfi áll, a hátán súlyos permetező. A gyümölcsfa leveleit vizsgálja.

– Jó napot! Merre laknak a vendégmunkások?

– A román cigányokra gondol?

– Nem tudom, csak azt, hogy illegálisan laknak a faluban, és napközben a földeken dolgoznak.

– Menjen itt a főúton a víztorony felé, ott lesz egy park, már nincs benne virág, mert ezek mind kitaposták. Mellette van egy nagy, bekerített terület. Oldalról nem látni be a betonfaltól, de elölről látszanak a mobilházak, na, azokban több mint száz lakik, aztán ha lefordul balra az önkormányzat felé, a Molnár Gergely utcába, a lelkészi hivatal mellett is áll egy ilyen ház, arról lehet felismerni, hogy körbe van nádazva. Abban is lakik vagy száz, ricsajoznak egész éjszaka. Meg aztán a kocsma utáni első utcában, a nagy, zárt kapus házban is vannak bőven családok.

Fotó: A szerző

Azt már magától teszi hozzá: ők már idősek, nincs velük gyerek, akit félteni kéne az idegenektől.

– De azért – folytatja – a rácsot feltettük az ablakra, este meg már nem járunk ki. A rendőrök szerint az meg nem büntetendő, hogy ezek más népek, mint mi vagyunk. Mert hát nincs ember, a magyar meg már nem dolgozik.

Aztán mintha megbánta volna az egészet, a fejét hirtelen a fa felé fordítja, és permetezni kezd, így jelzi: nincs több mondanivalója.

A víztoronytól távolabb parkolok, megpróbálom becserkészni az alkalmi mobil kempinget. A magas fal miatt csak a konténerházak tetején lévő napelemes vízmelegítő tartályok látszanak. A bejárat felől már jobban belátható a terület, néhány nagy hasú, rövidnadrágos, papucsos férfi dobozos sört szorongat, közben cigarettáznak, a foltos gyepen fekete bőrű kamaszfiúk incselkednek egy lánnyal. Amikor észrevesznek, fütyülnek, hujjognak, de nem túl kedélyesen. Odébbállok.

A permetezős férfi által említett kockaház tényleg kirí a többi közül, úgy körbe van nádazva. A kapu résnyire nyitva, néhány szintén sötét bőrű gyerek egy háromkerekű kis biciklit nyüstöl. A bolt felől egy fekete kalapos, bajszos férfi cammog a ház felé, kezében dobozos sör, a hóna alatt kenyér, mögötte egy kislány chipset majszol. A férfi a ház elé érve elhajítja az üres dobozt, a kislány meg az üres zacskót, és bemennek az elparavánozott épületbe. Az apró réseken át csak annyit látni, hogy az udvaron lakókocsi áll, melléképületek, ólak. Ezekben emberek élnek.

A mellettük lévő házban egy tősgyökeres orgoványi család lakik, Biliczkyék. István cipőfelsőrész-készítő, ötven-száz embernek ad munkát évtizedek óta. A férfi magas betonkerítést húzott fel, hogy ne lássa alkalmi szomszédjait, amikor azok a kert végében végzik a dolgukat, de a zajon a kerítés nem segít, úgyhogy a gondozott kertjükben lévő fedett kiülőjüket már jó ideje nem is használják. István felesége azt mondja: sok bosszúságot okoznak az idegenek, de mégis, ezek szerencsétlen, a végsőkig kihasznált emberek.

Többen visszasírják az egykori térségi járőrt, Viktort, aki csak úgy bement volna közéjük, és azonnal rend lenne. De nem megy, hiszen ő volt az a rendőr, aki 2013. április 8-án egy társával felváltva addig verte az izsáki rendőrőrsön a hátrabilincselt kezű Bara Józsefet, hogy annak minden bordája eltört, és sérüléseibe belehalt.

Prózsa István, a helyi református lelkész tizenöt éve érkezett Kolozsvárról, de ő sem érti a vendégmunkások beszédét. A lelkész pedig szeretne a gyerekeiken segíteni, akik az év nagy részét napközben szülői felügyelet és tanulás nélkül töltik, de egyetlen hivataltól sem kapott ehhez segítséget.

A faluban úgy tudják, az idegenek oláh cigányok, és úgy nyolcszázan-ezren élnek Orgoványon és a környékbeli tanyavilágban február és november között. Jelenlétük átalakította a település életét. Kora esténként már egyetlen idős sem ül ki a portája elé beszélgetni, a fiatalok nem gyűlnek össze a parkban, és amikor a helyi iskolásokat szállító busz megérkezik a városból, a szülők autóval mennek a gyerekekért az állomásra. Nincs már jó kedélyű falunap, nincsenek összejövetelek, az emberek magukba zárkóztak az alkalmi munkások jelenléte miatt.

Fotó: A szerző

Az idénymunkásoktól napi 300-400 forint ágypénzt kér a szállásadójuk, de még az is levon az 500-700 forintos órabérükből, aki az alkalmi munkaadójukhoz szállítja őket naponta. Mindez persze feketén zajlik, nincs sem adó, sem társadalombiztosítás, sem foglalkoztatási járulék, sem üzemorvosi vizsgálat – csak így éri meg betakarítani a terményt. Helyi ember viszont nincs a Duna–Tisza közén, mert még ha lenne is, a kért 1300-1500 forintos órabérrel nem lehet nyereségessé tenni a vállalkozást még feketén sem. Az idősek már nem bírják, nagy részük elfogyott az idők során, a fiatalok meg nem csinálják, hisz épp a munka nehézsége miatt küldték el a szüleik tanulni őket „a városba”. Jó néhány éve még voltak román munkások, akiket hivatalosan is tudtak foglalkoztatni, mert voltak irataik, és a bérüket elbírta az ágazat, de mivel jó szakemberek voltak, továbbálltak Olaszországba, Spanyolországba, ahol jóval kecsegtetőbb a bér. Az alföldi szőlőtermelők nagy része ezért inkább átállt a gépi szüretre, de az alacsony művelésű őshonos szőlőt, a spárgát, a földiepret, a bodzát, a cseresznyét, a meggyet, a kajszit nem lehet géppel szedni, és nincs gép a metszésre, a kapálásra sem.

Erre használják ezeket a hazájukban is a periférián élő, kis igényű, a szolgai körülményeket is elfogadó romániai családokat.

Az orgoványi képviselő-testület megpróbálta megadóztatni az ideiglenes helybéli tartózkodást, de ez a rendelet nem ment át a törvényességi szűrőn, a kormányhivatal diszkriminatívnak találta. Hasonlóan járt Alsónémedi is, a Kúria hatályon kívül helyezte a helyi adórendeletüket, amely az idénymunkásokat is megadóztatta volna. Vincze József, Alsónémedi polgármestere azt mondja: az önkormányzatok kezében nincs semmilyen jogi eszköz, hogy kezeljék ezt az egyre nagyobb és veszélyesebb méretet öltő helyzetet.

– Végigjártam a szakhatóságokat, az országgyűlési képviselőket is. Csak annyit sikerült elérni, hogy az istállókból, ólakból kialakított tömegszállásokat megszüntettük, térfigyelőkamera-rendszer építettünk ki, valamint fizetünk a rendőrségnek a hivatali időn túli járőrözésért. Sajnos mindezek ellenére is történt egy gyilkosság, amelyet az idetelepültek követtek el.

Gál Szilvia, Orgovány polgármestere szemmel láthatóan nem örül, amikor kiderül, hogy a vendégmunkások miatt jöttem. Hosszasan sorolja a problémákat: a generációváltást, a szakemberek külföldre költözését, az agrárpiac és benne a munkavállalás nehézségeit. A munkahelyeken, az intézményekben, de még a börtönökben is szabályozzák, hogy egy emberre hány négyzetméternek kell jutnia, de az nem jogszabálysértő, ha 40-50 embert zsúfolnak be egy 90 négyzetméteres házba. A polgármester szerint az itt élőknek elfogadóbbnak kellene lenniük. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a munkavállalók elűzése tönkretenné a helyi gazdálkodókat és családjaikat. Ők most azzal próbálkoznak, hogy rendeletet alkossanak a közösségi együttélés szabályairól.

Lajosmizsén is ezres nagyságban élnek nincstelen külföldiek. Basky András, a település polgármestere is azt mondja, hogy e gyümölcstermelő vidéken szükség van minden dolgos kézre a betakarításhoz, az állattartáshoz, de azonnal hozzáteszi, hogy nincs semmiféle kontroll, regisztráció.

– Nem tudjuk, hányan vannak, mikor, ki jön, hová és meddig, és ebben az önkormányzatnak nincs ellenőrzési jogköre, mi legfeljebb a közbiztonságot próbáljuk valahogy őrizni.

Kelemen Márk, Kerekegyháza polgármestere megerősített polgárőrséggel, települési őrszolgálattal, rendészeti csoporttal próbál ügyelni a közbiztonságra, és – ahogy mondja – igyekeznek kiszűrni az illegálisan ott-tartózkodó vendégmunkásokat. Vagyis megpróbálják ellátni azokat a feladatokat, amelyekkel a különböző hatóságok nem tudnak megbirkózni a hatásköri korlátaik miatt.

Fotó: A szerző

A Homokhátság országgyűlési képviselői tudnak a jelenségről, de igyekeznek diplomatikusan kezelni a problémát, mivel egyrészt ők is gazdálkodók, másrészt a rendszeres ellenőrzésekkel a legjelentősebb támogatóikat, az agrárszavazókat veszítenék el. Épp a fideszes Font Sándor harcolt a parlamentben a második Gyurcsány-kormány idején azért, hogy nemzetgazdasági érdekből állítsák le a munkaügyi razziákat a földeken. Ez megtörtént, és azóta e jelenség hatósági szinten a tűrt kategóriába esik.

A helyzetnek persze vannak haszonélvezői. Az ominózus orgoványi tömegszállások a főtevékenységként ingatlan-bérbeadással foglalkozó Titak Kft. telephelyei, és a cégnek van még hasonló rendeltetésű ingatlana a környéken. A kft. tulajdonosa módos orgoványi lakos, aki korábban külföldről hozott be használt vegyszerestartályokat, és a tisztításuk után értékesítette őket. Környezetszennyezés miatt a vízügyi hatóság megbírságolta, és eltiltotta a további tevékenységtől, de a férfi folytatta, ezért büntetőeljárás indult ellene, és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A napokban Prózsa István orgoványi lelkész bejegyzést tett közzé a Facebook-on, e szerint eljutott arra a pontra, ahol már csak az Isten tud segíteni, ezért arra kér mindenkit: imádkozzanak értük és azért, hogy az erre hivatott felelősök szembenézzenek végre a helyiek jogos félelmeivel.