Folytatódik a leszámolás: ismét megakadályozta a hódmezővásárhelyi Fidesz, hogy Márki-Zay Péter irányíthassa a várost

2018. szeptember 15. 11:49 - szerző: 168 Óra/MTI

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 1,244 milliárd forintos hitelfelvételét kezdeményezte Márki-Zay Péter polgármester, a közgyűlés pénteki ülésén azonban nem támogatta az előterjesztést. A 15 éves lejáratú hitelt a város a strandon végrehajtandó, költségmegtakarítást eredményező beruházásra, illetve útfelújításra fordítaná.

A független polgármester szerint a fejlesztésnek köszönhetően a strand gazdaságosabban működhetne, így a beruházás megtérülne.

Varga Jánosné, az önkormányzat könyvvizsgálója a vita során azonban kifejtette, egy ilyen költséges beruházás pontosabb előkészítést és tervezést követel meg. Felvetette, nem készült megvalósíthatósági tanulmány és a fejlesztés megtérülése és jogi háttere sem tisztázott. Kovács László, a közgyűlés pénzügyi bizottságának fideszes elnöke úgy fogalmazott, az önkormányzat ilyen mértékű eladósodását nem tudja támogatni.

Márki-Zay Péter és Lázár János találkozása a hódmezővásárhelyi közgyűlésben csupán percekre teremtett békét a városban
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A közgyűlés többségét alkotó Fidesz és KDNP képviselői nem támogatták az előterjesztést, így azt nem fogadta el a közgyűlés.

A képviselő-testület maratoni, délelőtt 10 órakor kezdődő és késő estébe nyúló ülésén módosította az önkormányzat költségvetését, melynek főösszegét az eredetileg elfogadott 23,1 milliárd forintról – elsősorban az államtól érkező többletforrások miatt – 24,2 milliárd forintra emelték. Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének javaslatára a költségvetés általános tartalékát, egy tervezett, de idén nem megvalósuló iskolaberuházás összegével 27-ről 70 millió forintra emelték.

A képviselők tárgyaltak a helyi televíziót működtető Szerdahelyi József Műsorszolgáltató Nonprofit Kft. gazdasági helyzetéről is. A televízió 30 év után első ízben nem közvetítette a közgyűlés ülését, az alkalmazottak pedig nem kapták meg szeptemberi bérüket. Rókus Ákos ügyvezető – akit a közgyűlés fideszes többsége újabb öt évre megválasztott a cég vezetőjévé – elmondta, idén a televízió számára jóváhagyott önkormányzati 72 millió forintos támogatás helyett csupán 19,5 millió forint hitelt biztosított a város, nem érkezett meg az 56 millió forintos törzstőke-visszapótlás, és 2,5 millió forintnyi kifizetetlen számlája is van a településnek. Szerinte év végéig mintegy 23 millió forint biztosítaná a televízió működését.

A képviselők arról döntöttek, hogy egy helyi rádióval kötött megállapodás felmondásával teremtenek plusz forrást a televízió számára, ez azonban csak töredéke a szükséges összegnek.

A helyi televízió – mint megírtuk – egyre inkább terepévé válik a fideszes leszámoláskísérletnek, amely Márki-Zay ellen irányul. Hogy pedig a fideszes közgyűlési többség, továbbá a kormányoldal prominensei, így a várost is felölelő egyéni választókerület képviselője, Lázár János miként vegzálják a független polgármestert és lehetetlenítik el Márki-Zay munkáját, arról többször is írtunk. Legutóbbi cikkünk itt érhető el.