Elbűvölsz újra

Filmsztár is lehetett volna. Karády Katalin sokkal szerényebb adottságokkal lett az, igaz, csak nagyon rövid időre, amennyit egy történelmi pillanat engedett. Házy Erzsébet szerencsés időpontban kapta első filmfőszerepét. Az 1955-ben forgatott Gábor diákban még csak a hangjával volt jelen, az ő szopránjára tátogott az egyik női szereplő. Két év múlva azonban már teljes nőiességében jelent meg egy Offenbach-bohóság, a Gerolsteini kaland címre keresztelt operettfilm főszerepében, Darvas Iván oldalán,1957 elején forgatták, a mai buszpályaudvar helyén működött „kettes telep” műtermében. A gyártásvezetőt finoman figyelmeztették a belügyesek, hogy siessenek a munkával, mert a korszak vitathatatlanul legnépszerűbb férfi színésze, Liliomfi korábbi alakítója börtönbe fog kerülni.

Darvas már ítéletre várt, amikor a mozikban újabb és újabb női szíveket dobogtatott meg. De hogy Házy Erzsébet mit művelt a férfiakkal ebben a suta szövegkönyvű, némi aktualitással megtűzdelt darabban, arról a statisztikák és az állandó felújítások tanúskodhatnak – azoknak, akik nagyon objektívek tudnak maradni. Ám vele szemben nem lehetett elfogulatlannak lenni. Sokféle jelzőt sorolhatnék, legyen elég ennyi: szexi volt. A mindig is prűd hazai filméletben pár évvel korábban Ruttkai Éva kétrészes fürdőruhája is kiverte a biztosítékot (Egy pikoló világos). Házy Erzsébet kihívó nőiessége, kacér pillantásai, üde bája felülírta Karády híres vetkőzését is a Halálos tavaszból. Merthogy vetkőzött ő is, a Gerolsteini kalandban meg pár évvel később az operaszínpadon a Fra Diavolo című vígoperában.

A következő évben újabb filmfőszerep várta. Egy csacska bűnügyi sztoriban énekesnői vágyakat dédelgető óvónőként lépett színre (Felfelé a lejtőn). Az erőltetett kémtörténet egyetlen emlékezetes színfoltja az ő figurája. Többször is hallhattuk énekelni a filmben, nem operát, csak kellemes, fülbemászó dalokat. Az 1959 tavaszán bemutatott mozgókép mindenkit meggyőzhetett Házy Erzsébet filmszínészi képességeiről. Mégsem kapott több, hasonlóan nagy feladatot. Játszott néhány filmben a hatvanas évek első felében (Alázatosan jelentem, Férjhez menni tilos, Új Gilgames), de az épp akkoriban rendezőcentrikussá váló filmgyártásunk soha nem tudta a maximumot kihozni a tehetséges, sokat ígérő színészekből. Várkonyi Zoltán ugyan fennen hirdette, hogy mindig kell egy szexepiles nő vagy egy vonzó, fiatal férfi a filmvászonra, de kisebbségben maradt ezzel a törekvésével.

Házy Erzsébet pályája igazából az operaszínpadon teljesedett ki. A Rádió kórusából került az Andrássy úti dalpalotába. A Rigoletto egyik kisebb szerepében mutatkozott be, de igazából Puccini műveiben érezte otthon magát. Operatörténeti esemény volt, az azóta eltelt időben legendássá vált előadás kerekedett a Manon Lescaut 1961. decemberi felújításából. Statisztikák szerint negyven estén ment a darab abban az évadban – és még utána hosszú évekig. Lamberto Gardelli vezényelt, aki akkoriban gyakran állt operaházunk karmesteri pulpitusán. (Roppant érdekes, hogy a pesti operajátszás mindig vendégkarmesterek, Mahlerek, Klempererek, Gardellik ittléte idején virult.) Élt, izzott a színpad, és ez az elragadtatás minden alkalommal átterjedt a nézőtérre – tűz lángolt a rivalda előtt, amikor Házy Erzsébet és partnere, llosfalvy Róbert halhatatlanná énekelte a 18. századi regény szerelmespárját. Merthogy – az operarajongóknak ezt nem kell mondani – akkor ők éppen a magánéletben is egy párt alkottak.

„Az évszázad Manonja” – írta Házyról Fodor Géza, akinél jobban senki nem értett a műfaj titkaihoz. Ez az előadás alapozta meg az énekesnő színpadi karrierjét. Bár Puccini állt hozzá legközelebb, egyéniségének, alkatának a törékeny hősnők feleltek meg legjobban, ám modern szerepekben is bizonyított. Miközben Wagner kivételével végigénekelte szinte az egész klasszikus repertoárt, 20. századi szerzők (Menotti, Poulenc, Gershwin, Janáček) darabjaiban is kitűnt, s az akkor legmodernebbnek számító magyar opera, Szokolay Sándor Vérnászának a sztárja volt. A zeneszerző később rábízta a Hamlet és a Sámson női főszerepeit is.

Rajongói Renata Tebaldihoz és Maria Callashoz hasonlították. Ha kalandozni kezdünk a világhálón, és belekukkantunk a YouTube keresőjébe, számos Házy-felvételre bukkanunk. Újra lehet élvezni az innen-onnan feltöltött előadások részleteit. Ám nem is ezek a képsorok az érdekesek igazán, hanem a kommentek. Íme, egy csokorra való a bejegyzésekből. „Házy Erzsébet az örök Manon, és még mi minden.” „Nagyon hiányzik ez a csodahang.” „A legszebb hang, amit valaha hallottam.” „A világ egyik legszebb nője és hangja.” Házy Erzsébet még ma is, fiatalon bekövetkezett halála után több mint három évtizeddel, megingathatatlanul ül trónján – rajongói széles táborának szívében egész biztosan.

Ragyogó szépségű nő volt, sokan szerelmesedtek belé, nemcsak a színpadi játék során, a nézőtéren, de a magánéletében is. Nem elevenítem föl házasságai históriáját, azokat az információéhes nagyérdemű úgyis ismeri. Fodor Géza, a csalhatatlan érzékű operaszakértő Házy Erzsébet erotikus vonzását a hangjából vezette le. Való igaz, az énekesnő nem hibátlan alakjával, eleven bájával, mindig csillogó pillantásával hódított – ezekkel az adottságokkal legfeljebb szépségversenyeket nyerhetett volna. A fényesen csengő, sokáig intakt, a hideg szívűeket is elbájoló hangja volt a titka.

„Elbűvölsz újra. A régi varázs megrészegít” – énekli Des Grieux Manonnak (Nádasdy Kálmán magyarításában), amikor visszatér hűtlen szerelméhez, aki megint csak leveszi a lábáról a rajongó férfiút, hiába csalta meg őt a kacér teremtés. Valójában minket bűvölt el, a közönséget. Házy Erzsébetből legenda lett – és az is maradt.

Kelecsényi László