Berki Krisztián szerint ő olyan mint Donald Trump, és nem hátrál meg

Az ATV stúdiójából azért kirohant.

2019. július 24., 12:17

Szerző:

Donald Trumphoz hasonlította magát Berki Krisztián, aki nem hátrál meg, de az ATV stúdiójából azért kiszaladt

Soha nem foglalkoztam politikával, és most sem politikusnak készülök, hanem Budapest vezetésére. Az ellenzéki előválasztás alkalmával láttam a zűrzavart, és hogy a futottak még kategória próbálja megoldani a dolgokat. Azt nem tudom, ki a jó vagy rossz politikus, de hogy egyik sem jó stratéga, az teljesen biztos – nyilatkozta a főpolgármesteri szélre aspiráló Berki Krisztián a Borsnak. 

Szerinte a hitelességét az adja, hogy ő Magyarország egyetlen „magát megcsinált embere”, a férfi aki képes Budapest vezetésére. Legfontosabb üzenete a személyisége, ahogyan dolgokra reagál, átviszi a  dolgokat A-ból B-be. Ahogy eléri célját, nem hátrál meg, és nem nyugszik, amíg nem ő győz.

Donald Trumpban is mindenki kételkedett, de ő is a közösségi médiában nyerte meg az amerikai elnökválasztást – tette hozzá. 

A kérdésre, hogy miként reagál, ha netán még Puzsér Róbert is legyőzi, közölte:  „Az az ember rossz helyen és rosszkor indult el, hiszen kritikusnak még soha az életben nem állítottak szobrot. Van esélye egy olyan embernek, aki 40 éves koráig élt az édesanyjával? Ha csak gazdasági oldalról közelítem meg: aki 40 évesen a saját éle­tét nem tudta rendbe tenni, az hogy gondolja, hogy a fővárosban kétmillió ember életét megoldja?" Mi lesz az első intézkedése, ha úgy alakul, hogy győz októberben? – tette fel utolsó kérdését a lap, mire Berki tudatta:

– Ez nem úgy alakul, hanem úgy lesz. Ígérgető Jánosokból van elég az országban, de mindent, amit én kimondok, azt tartom, amit pedig nem mondok ki, azt nem tudják rám koppintani. Én is csak akkor kapok először teljesen tiszta képet, amikor Tarlós átadja nekem a fővárost, addig butaság, felelőtlenség lenne kívülről bármit is állítani a dolgokról" – tudatta.

Berki Krisztián tegnap este úgy érezte, hogy nem szimpatikus Rónai Egonnak, ezért beszélgetés közben kirohant az ATV stúdiójából.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.