Elege van a tornából felmentett, ápolatlan ellenzékből Berki Krisztiánnak, aki első főpolgármester-jelölti tévéinterjúján kirohant az ATV stúdiójából

2019. július 24., 10:19

Szerző:

Miután Berki Krisztián bejelentette, hogy elindul a főpolgármesteri székért, tegnap az ATV-ben, Rónai Egonnak is kifejthette, miért gondolja, hogy ez jó ötlet.

Mindjárt a beszélgetés elején megtudhattuk, hogy a főpolgármester-jelölt a fehér ingeit csak egyszer vesz fel, aztán kidobja.

Berki, aki bevallása szerint jó stratéga, csak ezután indokolta meg sorsfordító döntését, tudniillik,  amit az ellenzék eddig bemutatott, az nem más, mint egy Muppet Show jellegű bohózat.

Arra a kérdésre, hogy mikor fogant meg indulásának ötlete, azt válaszolta, elege lett abból, hogy tornából felmentett emberek indulnak a választáson, illetve egyikük 40 éves koráig az édesanyjával élt. Szerinte a többi indulóval van egy

általános probléma, ez pedig az ápolatlanság. Úgy látja, az embernek ki kell néznie valahogyan, ápoltnak kell lenni. Aztán elharapott egy mondatpt arról, hogy a szürkeállomány nem minden.

Szerinte Budapestnek  tökéletes vezetőre van szüksége, ez a tökéletes vezető pedig ő maga. Arra a kérdésre, hogy milyen a tökéletes vezető, a főpolgármester-jelölt ambiciózus, sikerorientált, odafigyel az emberekre, és tulajdonosi szemlélettel közelít a fővároshoz.

Berki Krisztán megsértődött

Berki Krisztián azt szeretné, ha esetleges októberi győzelme után Tarlós István egy évig tanácsadóként segítené munkáját. Ezzel együtt fontosnak tartja, hogy a jelenlegi főpolgármester nyugdíjba menjen. Azt forszírozná, hogy hogy 65 éves korában minden politikus menjen nyugdíjba.

Berki szerint a kampányhoz szükséges energiája megvan, és, ahogy fogalmazott,

a susogó húszezresek is belevándorolnak a zsebébe.

Úgy látja: tökéletes a tárgyalástechnikája, és amióta bejelentette indulását, az emberek megállítják az utcán. Amúgy 320 000 Facebook-követője van. rajtuk kívül pedig partnerei, akik támogatni fogják kampányát, amely – mint mondta – várhatóan több mint százmillió forintba fog kerülni.

Szó szót követett, aztán a beszélgetés egyik pillanatában Berki Krisztián váratlan hirtelenséggel azzal vádolta meg Rónai Egont, hogy mivel ő FTC-, a műsorvezető pedig MTK-szurkoló, elfogult volt vele szemben, ezért a „Beszélgessen magával!” kiáltással kiviharzott a stúdióból.