Észak-Koreának nem tetszik a hadgyakorlat, felfüggeszti a tárgyalásokat Dél-Koreával

2018. május 16. 11:13 - szerző: 168 Óra

Észak-Korea kedden este bejelentette, hogy felfüggeszti a tárgyalásokat Dél-Koreával, és azzal fenyegetett, hogy lemondja Donald Trump és Kim Dzsong Un júniusra tervezett szingapúri csúcstalálkozóját. A kommunista ország a közös dél-koreai és amerikai hadgyakorlat miatt döntött így – írja a CNN.

A Koreai Központi Hírügynökség közleménye szerint Észak-Korea provokációnak tekinti a közös hadgyakorlatot, és nem hajlandó elfogadni, hogy véget kell vetnie a nukleáris fegyverprogramjának az Egyesült Államok gazdasági segítsége fejében. Észak-Korea ugyanis nem ezt akarja, nem érdekeltek az egyoldalú leszerelésben. Kim Kye Gwan, az északi Külügyminisztérium első számú helyettese kijelentette, hogy nem mennek bele ilyen egyezségbe az amerikai pénzügyi segítségért cserébe.

Fotó: MTI/EPA/KCNA

Arra is figyelmeztettek, hogy Trump és Kim Dzsong Un szingapúri csúcstalálkozója is ezen múlhat.

Észak- és Dél-Korea vezetői egyébként ma találkoztak volna. Kim Dzsong Un és Mun Dzsei In dél-koreai elnök április 27-én állapodtak meg abban, hogy békeszerződést írnak alá, a mai találkozón ennek részleteit tárgyalták volna.

Pénteken az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlaton a déli állam harci gépeket reptetett a félszigeten, védelmi célokból, amit a kommunista rezsim inváziónak és provokációnak vett.

Washington változatlanul készül a csúcstalálkozóra.