Városnyi méretű a népességfogyás, egyre kevesebben vállalnak gyermeket Magyarországon

Az előzetes adatok szerint márciusban 6413 gyermek született, és 10 524 ember halt meg; 2023 márciusához képest a születések száma 10, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Ez minden idők harmadik legalacsonyabb értéke, aminek meg is látszik az eredménye: egy városnyi lélekszámmal lett kevesebb Magyarország.

2024. április 26., 11:08

Szerző:

A közlemény szerint 6413 gyermek született, 10 százalékkal, 727 újszülöttel kevesebb, mint 2023 márciusában. 10 524 ember halt meg, 13 százalékkal, 1542 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás a 2023. márciusi 4926-tal szemben 4111 fő volt. 3030 pár kötött házasságot, ami 1,9 százalékkal, 58-cal kevesebb az előző év azonos hónapjához képest. A 444 cikke szerint ez minden idők harmadik legalacsonyabb értéke a tavaly áprilisi és az idén februári után, akkora az idei népességfogyás, mintha elnéptelenedett volna Törökbálint.

Városnyi méretű a népességfogyás


Idén január-márciusban 19 289 gyermek jött világra, 9,3 százalékkal, 1978-cal kevesebb a 2023 január-márciusinál.


Emlékeztettek, hogy 2024 szökőév, ezért egy nappal hosszabb időszak népmozgalmi eseményeit kell figyelembe venni.


A szökőnaphatástól tisztított születésszám 10 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, ezen belül januárban 12, februárban 8,7, márciusban 10 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban – írták.


A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, ami egy évvel korábban 1,51 volt – tették hozzá.


Január és március között 33 565-en haltak meg, 3,9 százalékkal, 1347-tel kevesebben, mint egy évvel korábban.


A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése 4,9 százalék volt: januárban 1,7 százalékkal többen, februárban 3,6, márciusban 13 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.


A KSH közlése szerint ebben az időszakban a születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 14 276 fő volt, ami 4,6 százalékkal magasabb a 2023 január-márciusi 13 645 fős értéknél.


A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – fűzték hozzá.


Január-márciusban 7069 pár kötött házasságot, 13 százalékkal, 814-gyel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 12 százalék volt: januárban 36, februárban 18 százalékkal több, míg márciusban 1,9 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.


A vizsgált időszakban ezer lakosra 8,1 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-márciusában, ennek következtében a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 6,0 ezrelékre nőtt.
Ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,6 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakának értékénél.


A házasságkötési arányszám 3,0 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.


Mint írták, a születések száma az Észak-Alföld kivételével az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten történt. A halálozások száma Észak-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb visszaesés Pest régióban következett be. A természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon és Pest régióban mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb növekedés Budapesten és Nyugat-Dunántúlon történt. A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A legnagyobb mértékű növekedés Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön volt – sorolták.


A közlemény szerint 2023 áprilisa és 2024 márciusa között 83 222 gyermek született, 6801-gyel, vagyis 7,6, a szökőnaphatást is figyelembe véve 7,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.


Egy év alatt 126 853-an haltak meg, 6296-tal, azaz 4,7, a szökőnaphatást is figyelembe véve 5,0 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.


Ebben az időszakban 50 964 pár kötött házasságot, 8972-vel, 15 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál, ami a szökőnaphatással számolva is azonos mértékű – áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: RosZie via Pixabay)