Bejelentették, hogy mikor találkozik Donald Trump és Kim Dzsongun

2018. május 10., 18:32

Szerző:

Donald Trump bejelentette Twitter-oldalán, hogy június 12-én találkozik Szingapúrban Kim Dzsongunnal.

Azt már lehetett sejteni, hogy a találkozó helyszíne Szingapúr lesz, mert az kellően semleges az amerikai kormányzat részére, de az időpontot eddig nem árulták el.

Trump szerint a várva várt találkozón mindketten nagyon fognak igyekezni a világbéke érdekében.

Ez lesz az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik a kommunista rezsim vezetőjével. 2009-ben Bill Clinton korábbi elnök az akkor hivatalban lévő Barack Obama felkérésére utazott Phenjanba, a kilencvenes években pedig egy másik korábbi elnök, Jimmy Carter járt Észak-Koreában.

Donald Trump és Kim Dzsong Un tárgyalásainak fő témája a várakozások szerint az észak-koreai nukleáris program felszámolása és az ázsiai ország atomfegyver-mentesítése lesz.

Washington elvárása az, hogy Phenjan véglegesen és ellenőrizhetően számolja fel nukleáris programját, és hagyjon fel a rakétakísérletekkel. Az amerikai kormány végső célja pedig a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése.

Trump bejelentése alig néhány órával azt követően hangzott el, hogy a Washington melletti Andrews légitámaszpontra megérkezett az a repülőgép, amely az Észak-Koreában szabadon bocsátott három amerikai állampolgárt szállította haza. Az elnök és a first lady, valamint Mike Pence alelnök és felesége személyesen fogadta a Mike Pompeo külügyminiszterrel hazaérkező három volt foglyot.

Donald Trump a katonai repülőtéren is ismét köszöntet mondott Kim Dzsong Unnak, és leszögezte: derűlátó a várható tárgyalásokat illetően, mert meggyőződése, hogy az észak-koreai vezető "a való világba akarja vezetni" országát. Hozzátette, hogy igazán büszke akkor lesz, amikor sikerül elérni a Koreai-félsziget egészének atomfegyver-mentesítését.