Az amerikaiak gyors megoldást várnak a CEU ügyében

New York állam kormányzója közleményt adott ki a tárgyalásokról.

2017. június 24., 10:58

Eredményesnek nevezte a Közép-Európai Egyetemről (CEU) a magyar kormány képviselőivel pénteken folytatott tárgyalást Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

„Azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét. Jó haladtunk az Altusz Kristóffal, a Külgazdasági és Külkereskedelmi Minisztérium (európai és amerikai kapcsolatokért felelős) helyettes államtitkárával folytatott tárgyalásokon” - áll a New York szövetségi állam hivatalos honlapján helyi idő szerint pénteken közzétett közleményben. „Azt várjuk, hogy gyors megoldás születik a CEU integritásának és létfontosságú oktatási missziójának garanciáit illetően” – hangzik a dokumentum.

A CEU magyarországi működését ellehetetlenítő törvényt még áprilisban fogadta el a magyar Országgyűlés, az Orbán-kormány azonban két és fél hónapon át, egészen a múlt hétig a Donald Trump republikánus elnök vezette washingtoni adminisztrációval akart tárgyalni az ügyben, annak ellenére, hogy a 10. alkotmánykiegészítésének értelmében az Egyesült Államokban az oktatás szövetségi állami hatáskörbe tartozik.

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).