Közeleg a választás, egymás után rántja be a rendőrség a tizenéves diáktüntetőket

2018. március 21., 16:59

Szerző:

Több, a február 23-ai diáktüntetésen részt vevő tizenéves kapott értesítést az V. kerületi Rendőrkapitányságtól, szabálysértési ügyben szeretnék meghallgatni őket még az április 8-ai választások előtt – írja a 444.

A portál birtokába került, szabálysértési ügyben küldött behívót egy 16 éves diák kapta, akit több társával együtt igazoltattak rendőrök a demonstrációt követően. A tinédzser édesanyja elmondta, lánya és barátai a rendezvény után az úttesten vonultak, amikor rengeteg rendőr vette körül őket, és személyazonosságuk igazolására szólították fel őket. A 16 év körüli diákoknál elmondásuk szerint nem volt sem alkohol, sem kábítószer.

A társaság tagja volt Rékasi Zsigmond is, az ismert színészházaspár fia, akinek otthonában a januári demonstráció másnapján rendőrök jelentek meg, és egy graffitire hivatkozva lefoglalták számítógépeit. 

Az édesanya nem tudja mire vélni a rendőri fellépést.

Több szülő is úgy döntött, közösen a TASZ-hoz fordulnak segítségért.

Az V. kerületi Rendőrkapitányságon azt ígérték, a BRFK sajtóosztálya válaszol majd a lap kérdéseire.