Horribilis összeget dobott be az OTP a magyar futball ásító torkába

2017. november 30., 14:23

Szerző:

Hat év alatt 47 milliárd forinttal támogatta az OTP a látványcsapatsportokat a társaságiadó-kedvezmény keretében – derítette ki a G7. A portál szerint ezzel az összeggel – amelyet az államkasszába is befizethetett volna – a cég minden valószínűség szerint a legnagyobb adományozónak számít, minden hetedik tao-forint tőle érkezett a sportklubokhoz. Hogy milyen klubokról van szó, azt az OTP nem árulta el, csak annyit, hogy a futballt és a kézilabdát részesíti előnyben, és főleg utánpótlás-nevelésre adja a pénzt.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Mivel a Kúria közelmúltbeli döntése értelmében a tao-ról szóló információk közérdekű adatnak számítanak, a G7 több más nagy céghez is elküldte a kérdéseit az ügyben, de csak töredékes válaszokat kapott.

  • bevallása szerint a Magyar Telekom kisebb sportszervezeteket támogat,
  • az E.Onnál a vízilabdakluboknak ad pénzt,
  • a Mol pedig csak annyit ismert el, hogy él a tao adta lehetőségekkel.

Ami a külföldi tulajdonban lévő cégeket illeti, ők jellemzően tíz- és százmillió forint közötti összeggel támogatnak, a visszafogottságuk oka pedig az, hogy a jelentős adókedvezmények miatt nincs honnan átcsoportosítaniuk. Szűkszavú válaszaikból egyébként az derül ki, hogy 

  • a Mercedes harmincmilliót adott, amelyből tízmilliót 2012-ben a Magyar Kézilabda Szövetségnek utaltak át,
  • a Tesco 2013-ban 78 millió forint támogatással lepte meg a magyar sportot, de titok, hogy ezt ki kapta, és ez volt az egyedüli év, amikor az áruházlánc beszállt a taóba,
  • a GE pedig 26 millió forintot adott tavaly a Budapest Honvédnek, amiről azonban nem is a cég, hanem korábban maga a klub számolt be.