Elbukott Gávavencsellő polgármestere, aki 135 milliós uniós támogatást fordított léleksimogató beszélgetésekre és farsangi bulira

2018. szeptember 9., 21:23

Szerző:

Berecz János, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Szabolcs megyei Gávavencsellőn, ahol a pénzügyi botrányokba keveredett, eddigi független polgármestert, Vojtó Mihálynét sikerült legyőznie. Az előzetes eredmények szerint az eddig önkormányzati képviselőként dolgozó Berecz a szavazatok 69,83 százalékát kapta, míg Vojtó Mihályné 30,17 százalékot kapott. A választáson a szavazásra jogosultak 59 százaléka vett részt, 1074 érvényes szavazat született.

Vojtó Mihályné
Fotó: szon.hu

A mintegy négyezer fős településen azért kellett időközi választást tartani, mert a képviselő-testület idén májusban feloszlatta magát. Vojtó Mihályné ugyanis számos nehezen magyarázható ügybe keveredett. A szegregáció felszámolására kapott 135 millió forintos uniós támogatásból például egyaránt költöttek masszázsra, "léleksimogató beszélgetésekre", "életkedv-előadásra", biorezonancia mérésre, farsangi bulira, valamint Oravecz Nóra előadására. Az uniós pénzt a pályázat szerint a hátrányos helyzetűek mosási, tisztálkodási és főzési lehetőségeinek megteremtésére kellett volna költeni.

Korábban, 2015-ben pedig az derült ki róla, hogy a képviselő-testület 2014-es alakuló ülésén 2,5 millió forintot szavaztak meg neki 118 nap ki nem vett szabadsága miatt, ami azt jelentette, hogy négy év alatt csak pár napot volt szabadságon.