Sebes György: Visszhang
A tihanyi visszhang minden gyereknek – és persze a felnőtteknek is – egyedülálló látványosság volt. Aki a Balaton partján járt, sosem mulasztotta el felkeresni az apátságot, és kipróbálni az echót. Napjainkban állítólag még mindig „működik”, de ereje már csökkent, és nem is mindig sikerül eltalálni ott, Tihanyban a helyes irányt.
Visszhang azonban továbbra is van kis hazánkban, nem is akármilyen. Igaz, nem annyira látványos, viszont sokkal megbízhatóbb, mint a tihanyi. És abban is különleges, hogy egyetlen ember szavai, mondatai, gondolatai jönnek vissza, azok viszont szinte megállás nélkül. Mindenki találkozhatott már ezzel a tipikusan magyar jelenséggel, aki csak egy kicsit is érdeklődik a napi politika iránt. A működési elve nagyon egyszerű. A vezér kijelent valamit, hűséges megmondóemberei pedig attól kezdve a lehető legtöbb alkalommal elismétlik. Nehogy bármelyik magyar ember – de főképpen a hívek népes tábora – lemaradjon róla, esetleg ne tudja megjegyezni, s ami még rettenetesebb lehet, ennek következtében eltévessze a helyes irányt.
Jól bejáratott módszer, több mint tíz éve gyakorolják. Legalábbis mint uralkodók, mert már előtte is így jártak el, csak akkor még nem volt ennyire hatásos, és kevesebb volt a megmondóember is. A kétharmad birtokában azonban kiteljesedett ez a kommunikációs stratégia, hála az elfoglalt intézményeknek, valamint a média különböző területein megszerzett egyre több pozíciónak. S itt nem pusztán a változatos és mindig nagyszabású kampányokra kell gondolni. A Brüsszel elleni ismétlődő támadások, Soros György üzelmeinek állandó leleplezése, vagy a kereszténységet és a nemzetünket fenyegető migránsok elleni kérlelhetetlen küzdelem csak a jéghegy csúcsát jelentik. Olyan sikereket, amelyek közben sosem feledkeznek el a napi problémák napirenden tartásától sem.
Ehhez szolgáltat muníciót rendszeres pénteki rádiószózataiban a miniszterelnök. Az interjúnak álcázott megszólalásokban mindig van több elem – mondat – is, amely alkalmas arra, hogy a megbízható famulusok ismételgessék, hangsúlyozzák, akár történeteket szőjenek köré, s így éltessék tovább. Az utóbbi hetekben, hónapokban természetesen a járvány fenyegetése és kivédése ügyében tett olyan kijelentéseket, amelyek aztán napokig, hetekig visszhangzottak. Az egyik kulcsszó például a működőképesség. Ez az emberek legfőbb kívánsága, így ez áll a párt és a kormány tevékenységének homlokterében is. Már csak azért is – ezt sem lehet elégszer ismételgetni –, mert van haditervünk. Betartjuk – és be is tartatjuk – a szabályokat, megvédjük az időseket, még úgy is, hogy a baloldalra ebben sem lehet számítani.
A fontos az, hogy ezek a jelszónak is használható kifejezések jól hangozzanak, az már nem fontos, hogy mi van mögöttük. A kormány úgyis azt csinál, amit akar – és amit Orbán Viktor megkövetel tőle –, de hogy egy ilyen visszhangozásra alkalmas miniszterelnöki bonmot igaz is legyen, vagy tartalmilag helytálló, az már nem követelmény. Kíváncsian várjuk, mikor és milyen formában kezdik el ismételgetni a legutóbbi szózatból azt a mondatot, miszerint „nem loptuk mi a napot március óta”. Ami azt akarja jelenteni, hogy felkészültek a járvány második hullámára, miközben a fertőzések számának ugrásszerű növekedése azért nem éppen erre utal.
Ugyanakkor viszont elhangzott egy meglepően őszinte és mindenképpen továbbgondolandó megállapítás is. Miközben a miniszterelnök az operatív törzs és a kormány teendőit sorolta, így fogalmazott: „A felelősség az enyém, azért kapom a fizetésemet”. Vagyis talán abba is lehetne hagyni ezt a demokráciának csúfolt játékot, a törzsek, az intézmények, a hivatalok, de akár még a kormány is csak bohóckodjanak nyugodtan tovább, itt – immár deklaráltan – egyszemélyi uralom van. Még azt is beleérthetjük ebbe a kijelentésbe – ha akarjuk –, hogy mindenki legyen hálás ennek az egy embernek, amiért áll a vártán és dönt, továbbá viseli is érte a felelősséget.
Így működik ma Magyarország. Ha pedig bármelyik visszhangot halljuk, jó, ha tudjuk, honnan jön az eredeti hang. A felelősség nem oszlik meg, a hatalom pedig egy kézben összpontosul. Persze, tudtuk eddig is, csak még nem közölték ennyire egyértelműen.
